bürök növény
Idézetek
Az olvasó most nyilván fölteszi a kérdést: na jó-jó, de honnan szerezzen turbolyát a turbolyaleveshez? Akárhonnan. A turbolya ott van mindenütt: kerítések tövében, árokparton, hegyen, völgyön, réteken. A turbolyát könnyű fölismerni: éppen olyan, mint a petrezselyem, csak turbolyább. Ha az előbb felsorolt helyek valamelyikén olyan nagyobb csomókban zöldellő fűre leszünk figyelmesek, amely kísértetiesen hasonlít a petrezselyemre, de mégsem az, akkor az a turbolya (Anthryscus cerefolium). Ha tavasszal leszakajtunk belőle egy maréknyit, és a szárat az orrunkhoz dörgöljük, akkor jellegzetes, kissé az ánizshoz közelítő illat csapja meg felelős érzékszervünket.
Turbolya található például a debreceni Nagyerdőn, szinte az egész Gellért-hegyen, nagy mennyiségben találkoztam vele a László Kórház labdarúgópályáján, de hogy ne kelljen messzire menni: betevő turbolyánkat leszedhetjük a Moszkva téren is, ahol harsányan zöldell a 18-as és a 61-es villamosok pályájának partoldalán.
Sajnos a turbolya könnyen összetéveszthető a vadpetrezselyemmel, más néven béreggel (bürökkel). Ha levesünket abból készítjük, akkor az pech, mert a béreg igen mérgező. A béreget az állatok sem legelik le, legokosabban tehát akkor járunk el, ha turbolyaszedéshez egy tehenet vagy kecskét is viszünk magunkkal a Moszkva térre.
Turbolyaleves
MÉRGEZŐ BÜRÖK
13. példány
Közönséges neve: foltos bürök
Latin neve: Conium maculatum
Előfordulási helye: Európa, Észak-Amerika
Megjegyzés: ez a méreg végzett Szókratésszal. A légzés megbénításával 2-3 óra alatt halált okoz. Az egész növény egérürülék-szagú.
Varázspálca-birtokos szintje: tilos használni a varázspálcákban!
Ne kísértsd a végzetet! Halálos növények
Helyénvalónak látszik, ha itt megemlékezünk arról, amit a bölcsességéről híres Androcydes írt Nagy Sándornak, fékezni akarva tobzódását: „ha bort iszol, ó király, gondolj arra, hogy a föld vérét iszod. A bürök méreg az ember számára, de a bor méreg a büröknek is.” Ha Nagy Sándor megfogadta volna ezeket a szavakat, felhagyott volna azzal a szokásával, hogy ittas állapotában barátait legyilkolja. Így jogosan állíthatjuk, hogy semmi sem lehet hasznos a test erőinek, ha nem tartunk benne mértéket, és semmi sem veszélyesebb az olyan élvezetnél, amiben nem ismerünk határt.
43-44. oldal, XIV. könyv (Natura, 1987)
Caius Plinius Secundus: A természet históriája A növényekről
[…] A hatvan-hetven éveseket csoportosan, ünnepélyesen, rítus keretében bürökkel megmérgezték; kegyetlenebb változat volt, mikor a fejüket bottal verték szét. E szokás és rítus csökevényes maradványai a szárdoknál, Szardínián, még a múlt században is föllelhetők voltak. Az „agyonverőket” accabaduréreknek hívták.
158. oldal, Az eutanázia kérdése (Magvető, 1989)