bullying fogalom
Olyan ismétlődő viselkedést jelent, amellyel egy csoport vagy egy személy egy másik csoport vagy személy feletti hatalmát igyekszik kialakítani vagy megerősíteni. Peer Abuse-nak is nevezik, létezik iskolai, templomi, családi, munkahelyi, otthoni és egyes környékeken, lakóközösségekben megjelenő formája is. Érzelmi, szóbeli és fizikai megnyilvánulásokból tevődik össze.
Idézetek
– Hadd kérdezzek valamit, drágám – kezdte Pamela megértőn. – Neked tetszik a hajad, a sminked, a ruhád, az új stílusod? Valóban tetszik, vagy csak a kedvenc zenekaraidra akarsz hasonlítani?
– Persze hogy tetszik – vágta rá gondolkodás nélkül a lány. – Tényleg tetszik, szerintem illik hozzám, az egész személyiségemhez. A belsőmet tükrözi. Persze nyilván a zenekarok hatására lettem ilyen, de akkor is azt hiszem, hogy passzol hozzám.
– És szerinted ki fogsz tartani e mellett a stílus mellett? Vagy visszatérsz a régihez, mert másoknak nem tetszik a mostani?
– Kizárt! Maradok ennél – felelte magabiztosan Tracy. – Sajnálom, de nem érdekel, ha másnak nem tetszik. Ez az én stílusom, nem az övék.
– Szóval ez a válaszod? – kérdezte Pamela büszke mosollyal. – Csak az számít, hogy neked tetsszen, és te jól érezd magad így, én pedig nagyon büszke vagyok rád, mert amit tettél, az az egyik legnehezebb dolog, pláne a te korodban.
– Nem értem, mi olyan nehéz?
– Az, hogy önmagad légy.
Tracy a homlokát ráncolva nézett az anyjára.
– Gyere, üljünk le – mondta Pamela, és a szobába lépve az ágyra mutatott.
Miután leültek, megfogta a lánya kezét. – Tracy, eddig talán nem vetted észre, de idővel te is rájössz majd, hogy a világon nagyon kevés ember mer igazán önmaga lenni, és valóban azt tenni, amit akar. Nagy bátorság, magabiztosság és erős jellem kell ahhoz, hogy önmagunk… de tényleg önmagunk legyünk. Nagyon kevés ember öltözködik úgy, ahogy szeretne, hord olyan frizurát, amilyet szeretne, de ugyanez a helyzet a sminkkel és minden mással is. A legtöbben nem azt teszik, amit szeretnének, hanem amit elvárnak tőlük.
– Amit elvárnak?
Pamela bólintott.
– De kik?
– Mások. A szüleik, a barátaik, a tanáraik, a főnökük, a társadalom… –
A nő vállat vont, és a lányra mosolygott. – Azt hittem, sokkal később kell majd erről beszélnünk, talán amikor végzel az iskolában, de ha már így alakult, essünk túl rajta.
Kényelmesebben elhelyezkedett, és folytatta: – Gyakran nem olyan könnyű igazi egyéniségnek lenni, mint ahogy azt gondolnánk. Az életünk különböző szakaszokból áll, időnként új mozgalmak, zenei irányzatok, divatok, hiedelmek jönnek, és ezek néha annyira szokatlanul szólítanak meg minket, hogy szeretnénk a részei lenni. Ezt azonban sajnos nem mindenki érti meg.
197-198. oldal
Semmi közöd azokhoz a szavakhoz. Sem a kiáltásokhoz és a szidalmazáshoz. Sem a gonoszságokhoz, melyeket úgy köpködnek rád, mint az ízét vesztett rágógumit. Sem az ütésekhez és a nyomukban maradó kék foltokhoz. Sem a vérhez, amely az orrodból szivárog. Ez mind nem te vagy. Nem ők határoznak meg téged. Te nem az övék vagy.
Legbelül mindig megmarad benned az a rész, amelyhez soha senki nem férhet hozzá. Az vagy te. Te saját magad vagy, és benned egy egész világ él. Az lehetsz, ami csak akarsz. Az lehetsz, aki csak akarsz.
Ne félj. Többé nem kell félned.
226. oldal, 28
És akkor… hát… bizonyos gondolatok kezdenek keringeni benned. Képes leszek valaha is irányítani az életemet? Vagy mindig visszalöknek és eltaszítanak majd azok, akikben megbízom?
– Persze, süketsége mindig is téma volt, problémát jelentett. Mindig meg kellett keresnünk azt az iskolát, ahol ezt legalább a tanári kar tolerálta. A nyolc osztály elvégzéséig nem is volt semmi gond, hanem utána. Középiskolába írattuk be, történetesen egy teljesen fiú osztályba vették fel. De nem gondoltuk, hogy ezek a gyerekek itt majd megalázzák és bántalmazzák.
– Bántalmazzák?
– Igen. Egy alkalommal összerugdosták, megverték, kigúnyolták. Sem másnap, sem később nem akart ebbe az iskolába visszamenni.
Ha vége. (Athenaeum, 2007)
Jankovics Éva: Miért dobtad el az életed? Tabuk nélkül a fiatalkori öngyilkosságról
Lumikki újra kislány volt. Kilencéves. Vagy tíz. Vagy tizenkettő. Abban a pokolban az évek összefolytak, fekete masszává olvadtak. Képtelen volt visszaemlékezni, mikor mi történt pontosan. Mi volt a valóság, és mi a rémálom.
De egyben teljesen biztos volt. Hogy soha nem félt ok nélkül.
87. oldal
Lumikki ugyanis tudta, hogy néhány gyerek számára az iskolaudvar nem napsütésben csillogó játszóteret jelent, hanem a rettegés birodalmát, ahol a napok sötétek és hosszúak, akár az éjszaka.
43. oldal