Buddha személy

Egyszer egy öregasszony jött Buddhához, és megkérdezte, hogyan kell meditálni. Buddha azt mondta neki, hogy amikor vizet húz a kútból, figyelje meg kezének minden mozdulatát, s ha így tesz, hamarosan érzékeny figyelmi és mély nyugalmi állapotba kerül, s az maga a meditáció.

86. oldal A tudat gyakorlata

Maga a Buddha is, melyet egykor egy kisgyermeknél nem nagyobb drága kashi tölgyből véstek ki, mozdulatlanul állt odabent az oltár közepére helyezett, különleges védettséget jelentő, belülről is, kívülről is gazdagon aranyozott fadobozában, melyet hátulról egy vékony fallal zártak le, három oldalról viszont finom rácsozattal faragtak meg, hogy beessen rá némi fény, s hogy legalább valamelyest látható legyen, és végül hogy ő maga is tudomást szerezzen a világról, ha onnan hívő egy pillantással keresni akarja. Mozdíthatatlan volt, és nem változott, pontosan ezer éve ugyanazon a ponton állt, mindig a helyén, hajszálra középen a szerfelett biztonságos, aranyozott fadobozban, állt rendíthetetlenül, mindig ugyanabban az öltözetben, mindig a legnemesebb mozdulatba fagyva, és fejének tartásán, szépséges, híres tekintetén se változtatott soha az ezer év alatt: szomorúságában volt valami szívszorítóan finom, valami elmondhatatlanul emelkedett, s fejét a leghatározottabban félrefordította a világ elől. Azt terjesztették róla, hogy azért fordította félre, mert hátranézett, hátra, egy Eikan nevű szerzetesre, akinek beszéde oly szép volt, hogy ő, a Buddha tudni akarta, ki az, aki mondja. A valóság azonban gyökeresen más volt: aki csak egyszer is látta, azonnal tudta: azért fordította el ezt a szépséges tekintetét, hogy ne kelljen néznie, hogy ne kelljen látnia, hogy ne kelljen tudomásul vennie, maga előtt, három irányban, ezt a rohadt világot.

38. oldal

– Te is észrevetted – kérdezte egyszer Sziddhárta –, te is megtanultad a folyótól azt a titkot: hogy az idő nem létezik?
Vászudéva arca mosolyogva felragyogott.

94. oldal

Seneca szerint az egyetlen tulajdonunk az elménk – minden mást ajándékba kaptunk.

Epikurosz azt állította, hogy a boldogságnak mindössze három lényegi összetevője van: a barátság, a szabadság (amikor senki tulajdona nem vagyunk) és a górcső alá vett élet. Minél több hiányzik ezekből, annál jobban vágyunk a hatalomra és pénzre, és az mindig boldogtalansághoz vezet.

Arisztotelész azt írta, hogy a boldogság a célok célja.

Nietzsche kijelentette, hogy a nagy boldogságot nagy szenvedés előzi meg.

Dr. Seuss arra intett bennünket, hogy ne sírjunk, ha valami véget ért, inkább mosolyogjunk, amiért megtörtént.

Kurt Vonnegut egyik regényében ezt írta: „Önöket is arra biztatom, hogy vegyék észre, mikor boldogok, és kiáltsanak fel, mormolják a bajszuk alatt, vagy legalább magukban jegyezzék meg: »Ha ez nem kellemes, akkor nem tudom, mi lehetne az!«”

Abraham Lincoln szerint a legtöbb ember olyan boldog, amilyen boldognak képzeli magát.

Buddha ismert mondása: „Az élet szenvedés.” (Imádom ezt a pasast.)

Ismeretlen személy: „Ha azt hiszed, a napsütés tesz boldoggá, sosem táncoltál még esőben.” (Ez az ember nyilván sosem volt még depressziós.)

XIV. dalai láma: „A boldogságot nem készen kapjuk – tetteinkből fakad.”

39-40. oldal, Miért vagyunk agyonhajszoltak? - A boldogság hajszolása (HVG Könyvek, 2016)

Buddha azt mondta, hogy mindannyiunkban ott a félelem magja, de a legtöbben elnyomjuk és elzárjuk egy sötét zugba. Az öt elmélkedés nevű gyakorlást azért találta ki, hogy segítsen azonosítanunk és elfogadnunk magunkban a félelem magjait, és a mélyükre tekintenünk. Ezek a következők:

1. Természetemnél fogva megöregszem. Nem menekülhetek meg az öregkortól.
2. Természetemnél fogva megbetegszem. Nem menekülhetek meg a betegségtől.
3. Természetemnél fogva meghalok. Nem menekülhetek meg a haláltól.
4. Minden számomra kedves dolog és mindenki, akit szeretek, természeténél fogva változik. Lehetetlen megmenekülni az elválástól. Nem tarthatok meg semmit. Üres kézzel érkeztem, és üres kézzel távozom.
5. Csak a tetteim a valódi tulajdonaim. Nem menekülhetek el a cselekedeteim következményeitől. A tetteim adják a létem alapját.

37-38. oldal, 3. fejezet - Ősi félelem, ősi vágy (Ursus Libris, 2018)

Buddha mondta: Ami vagy, az az, ami voltál, ami leszel, az az, amit most teszel. Guru Padmaszambhava még tovább ment: Ha meg akarod ismerni elmúlt életedet, akkor mérd fel jelen körülményeidet; ha tudni akarod, milyen lesz eljövendő életed, mérd fel mostani cselekedeteidet.

124. oldal Karma

A kínai buddhizmusban volt egy csan nevű szekta. Ennek követői elvetették a szent iratokat, és azt tanították, hogy nem betűkre és jelekre kell támaszkodni. Gyakran jártak hozzájuk világi emberek és különféle igazságkeresők – és a Buddha tanításának jelentéséről tettek fel nekik kérdéseket. A csan tanítók általában valami durvasággal válaszoltak – vagy botütéssel,vagy káromkodással. Különösen jeleskedett ebben egy bizonyos Lin-csi, aki arra a kérdésre, hogy mi a Buddha, azt felelte, hogy lyuk az árnyékszéken.
     – Pfuj – mondta a kaméliás hölgy –, ez undorító.
     – Rendszerint úgy értelmezik a válaszát – folytatta Dzsambon –, hogy Lin-csi azt tanította, nem szabad a fogalmakhoz és eszmékhez kötődni, legyen az akár a Buddha eszméje. De Szolovjov úgy gondolta, hogy ez a lehető legpontosabb magyarázat. Képzelje el, mondta, a mocskos, összeszart budit. Van-e benne bármi, ami tiszta? Van. Ez a lyuk a közepén. Azt semmi sem tudja bemocskolni. Minden egyszerűen csak lehull a mélybe rajta át. A lyuknak nincs se széle, se határa, se formája – mindez csak a széknek van. És ugyanakkor a tisztátalanságnak ez az egész temploma kizárólag ennek a lyuknak köszönhetően létezik. Ez a lyuk a legfontosabb az árnyékszékben, s ugyanakkor olyan dolog, aminek nincs semmi köze hozzá. Mi több, a lyukat nem tulajdon természete teszi lyukká, hanem az, amit az emberek köré építenek: a budi. Ám saját természete a lyuknak egyszerűen nincsen – legalábbis addig a pillanatig, amikor az árnyékszékre leülő láma el nem kezdi három kájára felosztani…

417-418. oldal

– Ha más-más istenben hisznek is az emberek, az imáik egyformák, kisasszony. Valójában nincs is olyan nagy különbség a Buddhának, illetve az Allahnak mondott imák között… Vágyak, remények, félelmek… Mind hasonló… Egy jeruzsálemi költő az írta egy helyütt: “az istenek változnak, de az imák örökérvényűek”.
– Milyen szépen fogalmazott!
– Éppen ezért, szerintem mielőtt megítélünk valakit, meg kell hallgatni az imáit. Az ember csak így tudja valóban megismerni a másikat.

73-74. oldal

Ne foglalkozz azzal, mi voltál előző életedben, mi lesz belőled. Tessék tisztességesen élni. Ez elég – mondja Buddha.

125. oldal Az ember és története