Brooklyn (New York City, USA) helyszín
Idézetek
72. oldal, Első rész: Leszállni az éjbe - 5. A Klávé és a Szövetség
Brooklynban régi hagyományai vannak az utcai világítás fénykörében üvöltöző családoknak, a szomszédoknak a szemük se rebben. De azért odafigyelnek. Más szórakozásuk nemigen van.
271. oldal
Lionel Shriver: A Mandible család 85% 2029–2047
397-398. oldal, Epilógus - Ez a város az otthonom
Brooklyn meglepte azzal, hogy közönséges látvánnyá fokozta le a magas épületeket, Manhattanben viszont sokként érte, hogy azok az óriási épületek itt kicsinek tűntek volna. A sziget valóságos fémhegy volt, olyan magasra nyúlt a felhők közé, hogy szó szerint karcolni látszott az eget.
150. oldal, Tizennegyedik fejezet (Fumax, 2012)
De-de hát én viszonylag normális vagyok, ahhoz képest, hogy Brooklynban nőttem fel.
Woody Allen: Annie Hall 93% Forgatókönyv
Amikor megérkezik a metró, leülök a kocsiban és mély levegőt veszek. A kedvenc részem a D-vonal Brooklyn és Manhattan közé eső szakasza, mert itt egy idő után a szerelvény előbukkan a föld alól, és magasan a folyó fölött végigzakatol a Manhattan hídon. Néha felteszem a fülhallgatómat és zenét hallgatok, vagy a New York Times keresztrejtvényét fejtem, és előfordul, hogy csak olvasok, de bármivel foglalkozzam is éppen, nagy balszerencsének tartanám, ha elfelejtenék felpillantani akkor, amikor a vonat áthalad az East River fölött, mielőtt újra visszabújna a föld alá.
42. oldal, 2. fejezet (Gabo, 2013)
– Brooklynban nőttem fel – mondja Sykes. – A Marcy lakótelepen.
Malone ismeri a történetet – benne volt az újságokban, és még a rendőrség honlapján is szerepel: „A telepről a kapitányságra – egy fekete rendőr a bandák közül az NYPD felsőbb köreibe küzdi fel magát.” Hogy Sykes hogyan változtatott az életén, hogyan szerzett ösztöndíjat a Brownra, aztán pedig hogyan jött vissza, hogy „segítsen”.
Malone kibírta anélkül, hogy elsírja magát.
Persze, nehéz lehet magas rangú fekete zsarunak lenni. Mindenki másképp néz az emberre – a körzetben lakók nem tekintik egészen feketének, a rendőrök pedig nem tekintik egészen kéknek.
55-56. oldal (HarperCollins 2018)
Vigyázat! Felnőtt tartalom.
Az ír iskolában a fiúk a New Yorkban fölszedett amerikai kiejtésemért gúnyoltak. Persze lehetetlen úgy elutazni, hogy a kiejtésünket otthagyjuk a másik országban, és amikor emiatt csúfolódnak a többiek, az ember nem is tudja, mit tegyen vagy gondoljon, míg végül elkezdenek piszkálni, és nyilvánvalóvá lesz, hogy föl akarnak mérgesíteni. Egyedül vagyok negyven srác ellen, mind a limericki sikátorok lakója, és elfutni nem lehet, mert rögtön azzal jönnek, hogy síró-picsogó, meg hogy buzi gyerek, ami egy életre rám ragadna. Azt mondják, hogy gengszter vagyok vagy rézbőrű, mire elkezdek verekedni, a verekedés meg addig tart, míg valaki alaposan orrba vág, akkor pedig vér folyik az egyetlen ingemre, ami miatt rettenetesen ki fogok kapni anyámtól, fel fog állni a székéről, odalép hozzám a tűz mellől, és ad egy kiadós kokit a fejemre – és ezt még csak a verekedésért kapom. Hiába is magyaráznám, hogy csak amiatt volt ez az egész vérzés, mert megvédtem az amerikai kiejtésemet, márpedig ennek a kiejtésnek elsősorban ő, az anyám az oka. No nem, mondja majd erre, most kezdhet vizet forralni, és moshatja ki a véres ingemet, és próbálhatja megszárítani a tűznél, hogy másnap legyen mit fölvennem az iskolába. De nem nagy ügy az egész, mert néhány hónap múlva úgyis lekopik rólam az amerikai kiejtés, és hál’Istennek olyan vérbeli limericki akcentusom lesz, amire apámon kívül mindenki büszke lenne.
[…] Az ember azt hinné, hogy a négyévesen megszerzett tökéletes limericki kiejtésem miatt már békén hagy a többi fiú, de nem – most elkezdik utánozni apám észak-ír tájszólását, és azzal jönnek, hogy apa is valami protestánsfajzat, mire apámat meg kell védenem, s megint állhatok anyám elé véres ingben, ő pedig azt kiabálja, hogy ha csak még egyetlenegyszer ki kell mosnia ezt az inget, akkor biztosan az ujjai közt mállik szét az egész. Akkor volt a legrosszabb, amikor reggelre nem száradt meg, nedvesen kellett fölvennem, és úgy mentem iskolába. Mire hazaértem, tele volt az orrom, és az egész testem reszketett a nedvességtől, csak az már az én verítékem volt. Anyám oda se figyelt rám a nagy aggódásban, és ordibált velem, hogy jaj, miért is volt olyan kegyetlen hozzám, miért kellett elzavarnia az iskolába abban a nedves ingben, amelyik úgyis egyre pirosabb a sok verekedéstől. Ágyba dugott, és régi kabátokkal meg a saját pokrócával takart be, míg el nem múlt a hideglelésem, és álomba merültem, miközben ő apával tárgyalt a földszinten, és azt magyarázta neki, gyászos nap volt, amikor hazaindultak Brooklynból, hogy a szegény gyerekek a limericki iskolaudvaron szenvedjenek.
Két napig nyomtam az ágyat, majd megint mehettem iskolába az immár halvány rózsaszín ingben. Az osztálytársaim kijelentették, hogy a rózsaszín a nyámnyila alakok színe, és érdeklődtek, nem vagyok-e lány.
38–39. oldal, Első rész – A pedagógia rögös útjain, 2 (Magvető, 2007)
Frank McCourt: A tanárember 85% Önéletrajz pedagógus koromból
Ha pedig beárulsz neki, hogy cigizni láttál, a pokol legmélyebb bugyrába száműzlek. Ahol ugyan még sosem jártam, de ha csak a fele igaz a szóbeszédnek, csaknem olyan rémes hely, mint Brooklyn.
28. oldal
Értem-e már New York szerkezetét? – […]. Amikor nemmel felelek, a taxis […] hátrafordul és rám ölti a nyelvét.
[…] Látja a nyelvemet? – kérdezi, és közben két csodát művel. Kinyújtott nyelvvel beszél és hátrafordított fejjel vezet. […] A nyelvem a Manhattan […]. Kétoldalt – és még el is ereszti fél kézzel a kormánykereket – a foghúsom, az ínyem, az ajkam, az, ami Manhattan körül lóg, Bronx, Brooklyn, Staten Island, Queens, amit akar. Érti? Ez itt – és kissé felkunkorítja a nyelve hegyét – a Manhattan déli csücske, ott van a Wallstreet; az a Downtown. Érti?
Az első órák, 16. oldal