Brooke Dumas személy

– Az enyém vagy? – kérdezi nyersen, miközben másik keze visszatér a combom közé és egy pillanatra belém hatol.
Nyögök. Kész vagyok. Magamon kívül vagyok.
– A tiéd vagyok.
Az arca feszült, farkaséhes, a szeme izzik, miközben ujjával mélyen végigsimít az ölemen.
– Akarod, hogy benned legyek?
A vágytól elszorul a gégém, kéj hullámzik végig a lábamon.
– Mindenütt akarlak. Rajtam, körülöttem. Bennem.
Keze remeg az önuralomtól, ahogy visszahúzza, és újra a keményen meredező farkát illeszti a lábam közé. Nem jön be, csak hagyja, hogy érezzem, mit kaphatok tőle.

Nevetve megfordulok, a karom a levegőben, a termet Usher zenéje tölti be, a Scream… aztán majdnem karnyújtásnyira meglátom a tömegben Remington robosztus alakját.
Nem táncol.
Sőt, meg se moccan.
Engem néz, most is mosolyog, csillog a szeme, és hirtelen megragad, magához ránt, a nyakamhoz hajol. Félresimítja a hajamat, a gerincemhez préseli a testét, és beszippant engem, de olyan mélyen, hogy érzem ahogy kinyílik a szája a tarkómon. Fogai súrolják a bőrömet, aztán kibukkan a nyelve és megnyal.
Villamosság tölti be a testem. Felnyúlok magam mögé, megmarkolom a fejét és magamhoz szorítom, az altestemmel követem a csípője mozgását. Körülöttünk mindenki táncol, a helyiség egyre forróbb. Keze a csípőmre szorul, markol, közelebb húz magához, a fenekemen érzem, mennyire megkeményedett. Azt akarja, hogy érezzem, mennyire akar engem. A nyelve felvándorol a tarkómon a fülkagylómig. Borzongás fut végig rajtam, ő pedig a hasamra teszi a kezét és maga felé fordít.
A szemünk összetalálkozik, és úgy marad. A zene lüktet bennem, a gyomromra csomót köt a vágy, Remington köré fonom a karjaimat, testemet az övéhez szorítom, arcomat a szája felé emelem.
Meg kell ismernem az ízét. Az érintését. Nem feküdt le azokkal a kurvákkal. Akkor is csak miattam állt fel neki. Meg egész este rá se nézett más nőre. Sem a meccsen, sem itt. Észre sem vett senkit, csak engem.
Én se látok senkit és semmit, csak ezt a hátborzongatóan dögös dögös férfit itt, előttem, aki zenéket mutat nekem, aki fut és bokszol velem, és jegeli a sérülésemet.
Kék szeme fátyolos a vágytól, sötét szempillája súlyosnak látszik, ahogy a szemembe néz, a szájamra, aztán az egyik kezével megfogja az arcomat, a szemét lassan lehunyja, az arcát az enyémhez dörgöli.
– Tudod mire vállalkozol? – kérdezi rekedt suttogással, szaporán szedve a levegőt. – Tudod, Brooke?
Képtelen vagyok válaszolni. Megmarkolja a fenekem és magához húz, a száját majdnem az enyémre tapasztja.
Észbontó. Akarom őt. Meg akarom engedni magamnak, hogy a magamévá tegyem. Ujjaim felkúsznak a mellkasán, fel a hajáig, amely oly selymes a kezem alatt.
– Igen.
Szívem a fülemben dübörög, lábujjhegyre ágaskodom, lehúzom a fejét, és ekkor valaki hátulról nekem jön. Előre tántorodom. Remington fél karral elkap, aztán védelmezően az oldalához szorít.
– Csak nem Szökőár meg az új puncikája?
Odakapom a fejem, és most jövök rá, hogy aki nekem ütközött, nem véletlenül tette. Négy férfi vesz körbe minket, egytől egyig drabális termetűek. Az egyiknek, aki még a többieknél is nagyobb, gusztustalan, fekete skorpió van a jobb járomcsontja fölé tetoválva.
Remington úgy néz rájuk, mintha egy csapat légynél sem tartaná őket fontosabbnak, aztán átkarol, és levezet a táncparkettről.
– Hogy hívják a csajodat? És ő kinek a nevét sikítja, amikor baszod, he?
Remy egyetlen szó nélkül vezet tovább a bárpult felé, de a felsőm hátát markoló keze, amellyel előrefelé terel, dühödten ökölbe szorul. A négy férfi a nyomunkban lohol, de Remington továbbra sem törődik velük.
Elfordít tőlük, és a mellkasával, mint valami fallal takar el előlük.
– Menj vissza Riley-hoz és szólj neki, hogy vigyen a hotelba – súgja.
A riasztócsengő megszólal a fejemben: rádöbbenek, hogy az egész csak provokáció, és azért csinálják, hogy Remingtont bajba keverjék. Elég ideje vagyok a csapatban, hogy tudjam: ha ringen kívül verekszik, Remington kiesik a versenyből és börtönbe is juthat.
– Nem keveredhetsz bunyóba, Remy – figyelmeztetem.
Ugyanekkor hirtelen megszólal a legmuszklisabb a négy pasi közül. A hangja elég hangos ahhoz, hogy a zenén keresztül is jól érthető legyen.
– Hozzád beszéltem, seggdugasz.
– Hallottalak, köcsög, csak kurvára leszarom, mit dumálsz – vág vissza Remy.
A fickó egyik haverja ütni próbál, de Remington azonnal lebukik előle, aztán úgy visszalöki, hogy a pali megtántorodik és elesik. Most már értem, mi a taktikájuk.
A skorpiós fazon haverjai rátámadnak Remyre, amíg neki nincs más választása, mint hogy visszaüssön, ronggyá verje őket, aztán kipenderítsék a ligából, és akár még sittre is vágják, miközben a skorpiótetkós nem csinált „semmit”.
És ha ez ugyanaz a pasas, akit Remynek a döntőben le kell győznie, akkor nyilván úszna a boldogságtól, ha még meccs előtt hidegre tehetné őt. Micsoda egy lúzer gennyláda!
Mellettem Remy kezd istenesen feldühödni. Megmarkolja az egyiket a gallérjánál, és a képébe sziszegi:
– Szívódj fel, baszd meg, mert levágom a töködet és megetetem anyáddal!
Hátralöki a pasast, aztán elkapja a másik kettőt, és egy-egy karral szétlöki őket. Annyira be van gurulva, hogy kezdek komolyan aggódni. Az erek kiütköznek a kezén, karján, a nyakán, és amikor a harmadik férfi hátulról közeledik hozzá, ő a könyökével döf egyet hátra, telibe találva a szegény pasas arcát.
– Bocs, haver, véletlen volt – szabadkozik Remy, a fickó meg halkan morogva káromkodik, és véres orrát takargatja.
És közben, látom, a skorpiótetkós fazon csak néz, és nagy boldogan vigyorog.
Na, ebből nem eszel, szarcsimbók!
A testem „üss vagy fuss” reakciója mostanra érett be igazán. Az agyam zúg a szervezetemben forrón, hevesen folyó vértől. Már érzem is, hogyan táplálja az izmaimat, hogyan áramlik tovább szívem vad pumpálásától. Odarohanok a bárpulthoz, felkapok két palackot, és visszatérve mind a kettővel rácsapok egy-egy szarházi fejére. Üvegszilánk száll mindenfelé, azok meg szabályosan elterülnek.
Kerítek még egy üveget, és rohanok vissza vele a harmadik fazon irányába, amikor észreveszem, hogy Remy elborzadva bámul rám, és az arca egyre vörösebb. Kimarja a kezemből a palackot, lecsapja a pultra, aztán úgy a hátára kap, mintha krumpliszsák volnék, és a tömegen át visszacipel Pete felé.
– Remington – tiltakozom tekeregve, öklömmel a hátát csapkodva.
A hormonjaim bombaként robbannak, amikor rájövök, hogy egyik kezével a seggemet fogja. Hallom, hogy odasúg valamit Pete-nek, de a vérem csak akkor tér vissza a normális medrébe, amikor végül betuszkol a kocsiba. Az adrenalin még most is pezseg bennem. Ezelőtt soha nem vettem részt bunyóban. Fantasztikus érzés.
Fantasztikus.