Broadway helyszín
Idézetek
A nappaliban Magnus elővarázsolt egy hatalmas kör alakú asztalt, körülötte öt magas támlájú székkel.
– Ez elképesztő – mondta Clary, miután letelepedett az egyik ülőalkalmatosságra, ami meglepően kényelmesnek bizonyult. – Hogy tudsz a semmiből csak úgy előszedni ilyesmit?
– Sehogy – felelte Magnus. – Minden van valahonnan. Ezek például egy antik bútorok másolatait áruló üzletből az Ötödik sugárútról. Ezek pedig – tette hozzá, ahogy hirtelen öt, lyukacsos tetején keresztül csábító gőzt eregető fehér papírpohár jelent meg az asztalon – a Dean & DeLucából kerültek ide a Broadway-ről.
– Ez nagyon lopásnak tűnik, nem? – Simon maga elé húzta az egyik poharat, és leemelte róla a fedőt. – Ó, mochaccino. – Magnusra pillantott.
– Fizettél te ezekért?
– Persze – felelte Magnus Jace és Alec kuncogásától kísérve. – Úgy intéztem, hogy bankjegyek jelenjenek meg kasszájukban.
– Tényleg?
– Nem. – Magnus lepattintotta a fedőt a saját poharáról. – De nyugodtan képzeld úgy, ha attól jobban érzed magad.
Malone tapasztalatai szerint a negyven éven felüli fekete férfiaknál senki nem utálja jobban a rapet és a hip-hopot. Ők egyszerűen képtelenek elviselni ezt a hozzáállást, a fenékről lelógó nadrágokat, a hátracsapott baseballsapkákat, az ékszereket. És a legtöbb ilyen korú férfi azt sem hagyja, hogy macának nevezzék az asszonyát.
Ilyesmi egyszerűen nem fordulhat elő.
Malone tanúja volt ennek. Egyszer régebben, amikor még minden rendben volt, ő, Sheila, Monty és Yolanda dupla randira mentek. A Broadwayn hajtottak fölfelé, leengedett ablakokkal, mert meleg este volt, amikor a 98. utca sarkán egy rapper meglátta Yolandát, és odakiáltott nekik: „Csini a macád, tesó!”. Monty megállította a kocsit a Broadway közepén, kiszállt, odament a rapperhez, lekevert neki egyet, aztán visszament a kocsihoz, de nem szólt semmit.
Senki sem szólt semmit.
Denise jelent meg a látóterében odalent Broadwayn. Utcaszintről nézve az elválasztósáv a legtöbb nap tisztának látszott. A harmadikról viszont átláttál a padok meg a fák felett, láttad a metró szellőzőrácsain és a járóköveken szaporodó szemetet. Papírzacskók, sörösüvegek és bulvárlapok. Most mindent beterített a szemét, magas hullámokban. A legújabb sztrájk miatt mindenki meglátta azt, amit ő állandóan látott: hogy a város egy lepratelep.
175. oldal, Harmadik rész, Tizenegyedik fejezet (21. Század, 2019)
És edzésen sem igazán voltam mostanában. Nem mintha nem szoktam volna tornázni, persze hogy szoktam. Csak nem megyek el emiatt a konditerembe. Mert hát sétával is el lehet égetni ugyanannyi kalóriát, mint futással. Akkor meg minek futkosni, nem igaz? Már jó régen rájöttem, hogy ha elsétálok a Bleecker utcába a Murray sajtboltig, hogy megnézzem, mi az aznapi ebédajánlatuk, az pont tíz percet vesz igénybe. A következő menet Murraytől a Betsey Johnsonig a Wooster utcába, hogy felmérjem az akciós kínálatot (imádom a sztrecsbársony gönceiket!) – újabb tíz perc. A Betseytől a Dean & Delucáig a Broadwayn, ahol az ebéd utáni kapucsínómat szoktam meginni, és megnézem, van–e csokiba mártott kandírozott narancshéjuk, amit annyira, de annyira szeretek – ismét csak tíz perc. És így tovább, míg észre sem veszem, és már le is tudtam egy hatvanperces edzést.
1.fejezet
Emlékszem, másnap a temetésen leginkább azon csodálkoztam, hogy másoknak hogyan lehet ez egy szokványos nap. Munkásokat láttam egy építkezésen, mellettük ételesdobozok, szendvicset ettek és termoszból ittak, én meg csak arra tudtam gondolni: hogy tudják így végezni a dolgukat, mintha ez egy teljesen normális nap lenne? Hát nem tudják, hogy nagyi meghalt? Nem emlékeznek rá, amikor elvitt a Broadway-re az Annie!-ra, aztán megvette a cédét, és együtt fújtuk teli tüdőből a Maybe-t? Hogy tudják úgy tenni a dolgukat, mintha ez csak egy nap lenne a sok közül? Nem értik, hogy minden megváltozott?
134. oldal - Brooke