Brittany Ellis személy

És akkor mi van, ha jó lába van? És akkor mivan, ha a szeme olyan ragyogó, mint egy kristálygolyó? És akkor mi van, ha állja, hogy megviccelik, és még vissza is vág?
Ugyanmár, kinek akarok én vetíteni? Csakis azért vagyok itt, mert vele akarok lenni. Szarom le a fogadást. Tudni akarom, hogy mivel lehet ezt a lányt megnevettetni. Tudni akarom, hogy mitől sírja el magát.
Tudni akarom, hogy milyen érzés az, amikor úgy néz rám, mintha én lennék a mesebeli herceg.

– Csak ideges vagyok, Brittany. Miattad. Az öcsém miatt. Egy csomó szarság miatt.
– Akkor miért hoztál ide?
– Ne tegyél fel olyan kérdéseket, amelyekre nem akarod hallani a választ. Oké?
– Oké. – Beülök a vezetőülésbe, és megvárom, hogy beszálljon mellém.

– És most mit szeretnél csinálni? – Mert azt tudom, hogy én mit szeretnék: begyógyítani a sebeit, hogy az enyémekről megfeledkezhessek.
Az ujjbegyével megérinti az arcomat.
Felgyorsul a légzésem. – Szeretnél megcsókolni, Alex? – suttogom.
– Dios mío, nagyon szeretnélek megcsókolni… szeretném megízlelni a szádat, a nyelvedet. – Végigsimít az ajkamon az ujjával. – Szeretnéd, hogy megcsókoljalak? Senki sem tudna róla, csak mi ketten.

A bátyámtól és Brittanytől együtt bubópestist kapok, de ha arra gondolok, hogy örökre szakítanak, és most szenvednek… no está bien, az nem jó. Lehet, hogy halálra cikizem őket, de valahol legbelül irigylem a kapcsolatukat. Amikor együtt vannak, az egész világ elpusztulhat, észre sem veszik, ha a másik ott van mellettük.

– Alejandro, a csókolózás ahhoz vezet, hogy majd még ninókat csináltok Nekem!