Brittany Ellis személy
Idézetek
Alex egy régi díványon terül el. Csak a farmernadrágja van rajta. Semmi más. Álmos, véreres szemét nyitogatja.
– Szia! – mondja kedvesen, és nyújtózkodni kezd.
Végem van. Nagy bajban vagyok. Mert megbámulom. Nem tudom levenni a szemem a bicepszéről, a tricepszéről, meg a többi epszéről.
141. oldal
– Később találkozunk, mamacita. Már alig várom, hogy lássam, működik-e közöttünk a kémia.
42. oldal
– Ha bajod van azzal, hogy cigizek, inkább mondd meg!
– Jó. Bajom van azzal, hogy cigizel – mondom neki.
– Akkor miért nem mondtad meg? – kérdezi, és elnyomja a hamutartóban.
– El sem hiszem, hogy ízlik neked – mondom, mikor elindulunk.
– Lelazít.
– Ideges vagy?
A pillantása a szememről a mellemre, majd a miniruha alatt a combomra vándorol. – Ha ebben a ruhában vagy, akkor igen.
250. oldal
– Most akarsz megcsókolni, vagy később?
– Most – mondom, ami szemmel láthatólag lesokkolja, mert szinte megmerevedik. Otthon a szüleim diktálják minden lépésemet. De az iskolában másképpen mennek a dolgok. Muszáj így lennie, mert ha az élet minden területén elveszíteném az irányítást, akár robot is lehetnék.
– Tényleg? – kérdezi.
– Igen. – Megfogom az egyik kezét. Soha nem lennék ilyen merész, ha közönségünk is lenne, de szerencsére a kézikönyveknek nincs szemük. Amikor feltérdelek, és közelebb hajolok hozzá, mélyebbeket lélegzik. Igyekszem nem foglalkozni azzal, hogy hosszú és durva ujjai vannak, és nem gondolni arra, hogy most érintem meg először. Ideges vagyok. Bár feleslegesen. Én uralom a helyzetet.
Érzem, hogy visszafogja magát. Hagyja, hogy én tegyem meg az első lépést, ami nekem kedvez. Kicsit félek attól, hogy mit tenne velem, ha igazán elengedné magát.
A tenyerét az arcomhoz vezetem, és hallom, amint halkan felnyög. Mosolyogni szeretnék, mert a reakciója igazolja, hogy én vagyok az erősebb.
Meg sem moccan, amikor mélyen a szemébe nézek.
Megint megáll az idő.
Belehajtom az arcomat a kezébe, és megcsókolom a tenyerét.
– Tessék, megcsókoltalak – mondom, és elengedem a kezét. Vége a játéknak.
Mr. Macsó túlfejlett egóját leiskolázta egy szőke, buta liba.
95. oldal
Alex karba teszi a kezét. – Tévedsz.
– Szerintem nem.
– Azt hiszed, te sohasem tévedsz?
Úgy mondja, mintha egy ostoba szőke liba lennék, és ettől felmegy bennem a pumpa. – Persze, hogy nem hiszem azt – mondom. Emelek egy oktávot a hangomon, szinte csipogni kezdek, mint egy elsőbálozó. – Például a múlt héten is, vettem egy Bobbi Brown Sandwash Petal szájfényt, pedig a Pink Blossom sokkal jobban illett volna az arcszínemhez. Totális katasztrófa – mondom gúnyosan. Valószínűleg nagyjából ezt a szintet várta tőlem. Kíváncsi vagyok, beveszi-e, vagy a hangszínemből rájön, hogy csak gúnyolódtam vele.
– Azt elhiszem – mondja.
– És te, te még sohasem tévedtél? – kérdezem.
– Dehogynem – feleli. – A múlt héten, amikor éppen bankot raboltunk odaát Walgreensben, azt mondtam a pénztárosnak, hogy adja oda az ötvendollárosokat a kasszából. Én hülye! A húszdollárosokat kellett volna kérnem, mert azokból sokkal több volt, mint ötvenesből.
93-94. oldal
– Szereted a sportot, Carlos? – kérdezi Brandon.
– Attól függ.
– Mitől?
– Hogy ki játszik. Teniszt és golfot nem nézek, ha ezt akartad kérdezni.
– Én nem arra voltam kiváncsi, hogy nézel-e sportot a tévében, butus – nevet rá Brandon. – Hanem arra, hogy sportolsz-e? A legjobb barátom, Max amerikai focizik, pedig olyan kicsi, mint én.
– Jó neki – mondja Carlos, és beleharap a lazacburgerbe.
– Focizol? – kérdezi Brandon.
– Nem.
– Baseball?
– Nem.
Brandon nagyon belemelegedik a kérdezősködésbe, és addig nem fogja abbahagyni, amíg a megfelelő választ ki nem sajtolja Carlosból. – Tenisz?
– Nagy nada.
– Akkor meg mit sportolsz?
Carlos leteszi az ételt. Jaj ne! Ravaszul csillog a szeme, amikor kiböki: – Vízszintes tangót.
Anyának és Brittanynek a torkára szalad a falat. Apa olyan figyelmeztető hangon szólal meg, amelyet csak a legnagyobb túlkapásokra tartogat: – Carlos…
– A tánc nem is sport! – mondja Brandon Carlosnak, észre sem véve, milyen döbbenten ül mindenki az asztalnál.
– Ha én csinálom, akkor az – közli Carlos.
Alex feláll, és összeszorított fogai közül szűri a szavakat: – Carlos, beszélnünk kell. Négyszemközt. Ahora.
Alex bemegy a házba. Egy pillanatig úgy tűnik, Carlos nem fog utána menni. Habozik egy darabig, de aztán a széke megcsikordul a terasz kövezetén, és elindul a bátyja után. Hú, ez nem lesz valami kellemes!
Brittany a tenyerébe fekteti az arcát. – Szóljatok, amikor vége a vitának!
Brandon ártatlanul csillogó szemmel fordul apa felé: – Apa, te tudsz vízszintesen tangózni?
98-99. oldal
– Tévedsz, Alex. Én téged akarlak. Nem valami ál-Alexet. Sokkal jobban tetszel farmerben és pólóban, mert az te magad vagy.
Végignéz magán és felkacag. – Igazad van. – Újra a szemembe néz. – Egyszer azt mondtad, hogy szeretsz engem. Még mindig szeretsz?
A tesóm figyelmesen hallgatja kettőnk párbeszédét. Melegen rám mosolyog, erőt ad, hogy elmondhassam az igazságot: – Én mindig szerettelek.