Bret Easton Ellis személy

Bret Easton Ellis: Holdpark
Ben Myers: Green Day
Almási Miklós: A szerelem lehetetlensége
Barcsi Tamás: A kivonulás mint lázadás
B. J. Novak: One More Thing
Köves Gábor: Mi az, hogy nagymenők?
!

Bret Easton Ellis (1964. március 7. –) amerikai író, az ún. X-generációs írók egyik legismertebbje.

Bővebben itt: https://hu.wikipedia.org/wiki/Bret_Easton_Ellis


Idézetek

vargarockzsolt>!

E fejezetben két kortárs író kultúrkritikai regényeiről lesz szó. Bret Easton Ellis és Michel Houellebecq műveit olvasva is úgy tűnik, hogy korunk a „mozdulatlanság”, az illúzió-nélküliség világa, ahol a hétköznapok „természetes” barbársága a teljes elembertelenedéshez vezethet. Az említett szerzők alkotásainak megítélése ellentmondásos, pl. gyakran kifogásolják kritikai „üzeneteik” leegyszerűsítő, túlzó voltát. Ellis és Houellebecq elsősorban szembesíteni akarják olvasóikat bizonyos tendenciákkal, jelenségekkel, a durva erőszak, a lélektelen szexualitás, a teljes reménytelenség állapotából kitörni nem képes emberek ábrázolása, esetleg a sommás társadalomkritikai megállapítások (Houellebec-nél) ezt a célt szolgálják. Megdöbbentenek, elgondolkodtatnak, vitára késztetnek.
[…]
A következő regényekről lesz szó, megjelenésük sorrendjében: Nullánál is kevesebb, A vonzás szabályai, Amerikai Psycho, Glamoráma, Holdpark, Királyi hálószobák (Ellis), Elemi részecskék, A csúcson, Egy sziget lehetősége, A térkép és a táj (Houellebecq).

195-196. oldal

Barcsi Tamás: A kivonulás mint lázadás A kultúrától az ellenkultúráig, avagy a megtalált szabadság

1 hozzászólás
Batus>!

„Damn right. We're both going to be legends. Kerouac, Burroughs, Bukowski – they probably stole all kinds of stuff.”
„Bret Easton Ellis probably still robs places.”
„Liquor stores, probably.”

201. oldal (Great Writers Steal)

Dr_Benway>!

– New Yorkból költözött át Los Angelesbe, itt él már jó ideje. Mi irritálja jobban: a keleti parti irodalmi élet vagy a nyugati parti filmbiznisz?
– Nézze, abban a korban vagyok, amikor engem már minden irritál.

303. oldal, Bret Easton Ellis

Köves Gábor: Mi az, hogy nagymenők? Sztárinterjúk – Umberto Ecótól Kate Winsletig

Kapcsolódó szócikkek: Bret Easton Ellis · Los Angeles
1 hozzászólás
LuPuS_007>!

Bret Easton Ellis és Michel Houellebecq műveit olvasva is úgy tűnik, hogy korunk a „mozdulatlanság”, az illúzió-nélküliség világa, ahol a hétköznapok „természetes” barbársága a teljes elembertelenedéshez vezethet. Az említett szerzők alkotásainak megítélése ellentmondásos, pl. gyakran kifogásolják kritikai „üzeneteik” leegyszerűsítő, túlzó voltát. Ellis és Houellebecq elsősorban szembesíteni akarják olvasóikat bizonyos tendenciákkal, jelenségekkel, a durva erőszak, a lélektelen szexualitás, a teljes reménytelenség állapotából kitörni nem képes emberek ábrázolása, esetleg a sommás társadalomkritikai megállapítások (Houellebecq-nél) ezt a célt szolgálják.

195. oldal

Barcsi Tamás: A kivonulás mint lázadás A kultúrától az ellenkultúráig, avagy a megtalált szabadság

Kapcsolódó szócikkek: Bret Easton Ellis · Michel Houellebecq
tgorsy>!

Nem akartam visszamenni ahhoz a könyvhöz. Az apámról szólt (a dühéről, az őrült ambíciójáról, a magányáról), akit átalakítottam egy képzelt sorozatgyilkossá, és eszem ágában sem volt még egyszer átélni ugyanazt – újra meglátogatni akár Robert Ellist, akár Patrick Batemant. Túlléptem a közömbös vérontáson … Ennek a fajta erőszaknak a vizsgálata „érdekes” és „izgalmas” volt, és különben is az egészet csak „metaforikusan” kellett érteni – legalábbis számomra ez egy metafora volt életemnek azon a szakaszán, amikor fiatal voltam, és még nem fogtam fel a saját halandóságomat, amikor a fizikai fájdalomnak és az igazi szenvedésnek még nem volt számomra jelentése. … a könyv igazából a „stílusról” szólt… Ez volt az a pillanat, amelyre a könyv ócsárlói figyelmeztettek: ha bárkivel, bármi történik ennek a regénynek a publikálása következtében, akkor Bret Easton Ellis lesz a bűnös…
Milyen nevetséges, gondoltam – hiszen a való világban nem létezhet olyan őrült és gonosz alak, amilyen az én kitalált hősöm… és ha az ember ténylegesen elolvassa a könyvet, alighanem kételkedni fog benne, hogy ezek a bűncselekmények egyáltalán megtörténtek-e, Komoly célzások voltak arra, hogy csak Bateman agyában játszódtak le. A gyilkosságok és kínzások valójában fantáziák voltak, melyeket a dühe és haragja táplált azzal kapcsolatosan, hogy milyen az élet Amerikában, … A fantáziák jelentették a menekülést. Ez volt a könyv tézise. … Hogyan olvashatta a könyvet bárki is úgy, hogy ezt nem látta?… A könyv gazdaggá és híressé ztett, de soha nem akartam még egyszer hozzányúlmi…

209-211. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bret Easton Ellis · halandóság · Patrick Bateman
6 hozzászólás
latinta P>!

    Mélyelemzést csak az irodalomban találunk; ott azonban – hála istennek – a bőség zavara fogad bennünket. Shakespeare, Donne, később a romantizált variáns: Goethe (Az ifjú Werther szenvedései), Stendhal (A szerelemről), valamint a téboly, az egymást tépés, a boldogság-halál majdnem végtelen sora Laclos-tól (Veszedelmes viszonyok) egészen Bret Easton Ellisig.

12. oldal, A SZERELEM LEHETETLENSÉGE - A jelenség

Velvet_Teddy>!

Az akkori kasszasikerek látszólag az amerikai fiatalságkultúra sekélyességére is reflektáltak egyben – legyen szó az olyan nyálas alkotásokról, mint a Forrest Gump, az idegbeteg Jim Carrey produkcióiról vagy a rendkívül ironikus Beavis & Butthead kalandjairól, akik olyan ügyesen figurázták ki a saját, tökkelütött közönségüket, hogy a legtöbben ezt fel sem fogták, de mindegy is volt.
Valójában a zene az amerikai ifjak és fiatal felnőttek körében egyre inkább az életuntsággal, a közönnyel és az önzőséggel azonosult, amely egyfajta válasz volt a kor Isten nélküliségére. Ezek az érzések kellő alapot szolgáltattak Douglas Coupland cikkéhez, amelyben a hömpölygő kultúra változó értékei és hiedelmei között tépelődő nemzedéket írta le, az egész jelenséget az „X generáció” fogalmában sűrítve össze. A cikk hamarosan könyvvé nőtte ki magát, amely megragadta a korai kilencvenes évek korszellemét, amikor, legalábbis egy időre, különböző zenei, irodalmi és filmes irányzatok együttesen hirdették Amerika fiatal, intelligens és nyughatatlan generációjának életérzését – olyan alkotások voltak ezek, mint Richard Linklater „Henyék és Tökéletlen idők”, vagy Gus Van Sant „Otthonom, Idaho” című filmje, illetve Elizabeth Wurtzel „Prozac ország” vagy Bret Easton Ellis „Nullánál is kevesebb” című könyve.
De Coupland „X generáció”-ja kapóra jött a médiának is, hogy valami találó névvel illesse az apatikus kultúra ezen jogfogszott, illúzió nélküli henyéit – amerikai antiálom képviselőit. A „Mesék egy felgyorsult kultúra számára” alcímmel, az X generáció a „Cult Fiction” című könyvben ekként jelenik meg: „egy csoport szenvtelen, fehér, huszonéves amerikai, akik mindentől megfosztva és mindennemű motiváció nélkül dupla adag iróniával a lelkükben tengetik mindennapjaikat”. Ez a könyv aztán útjára indított ezernyi agytrösztöt és megannyi kereskedelmi stratégiát.
Néhányan ehhez a csoporthoz sorolják a Green Dayt is, noha őket alapvetően megkülönböztette a roppant erős munkaerkölcsük, a fejlődésre való állandó törekvésük, amely azt hirdette, hogy az unalom és a lustaság rendben van, a tétlenség, a tehetetlenség, az ambíció hiánya viszont nem.

101. oldal

Ben Myers: Green Day Amerikai idióták és az új punkrobbanás