Bresciai Arnold személy

Oswald Spengler: A nyugat alkonya I-II.
Sz. Jónás Ilona (szerk.): Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény
!

Bresciai Arnold vagy Arnaldus eredeti nevén Arnaldo da Brescia (1090, Brescia – 1155. június 18., Róma) az arnoldisták mozgalmának elindítója, Abélard tanítványa.

Eredetileg nagy tehetségű, szónoki tehetségű kanonok volt Bresciában. A pataria követeléseinek jegyében bírálta városa „méltatlan” papjait, a mértéktelenségüket és elvilágiasodásukat. Azt tanította, hogy a papság köteles apostoli szegénységben élni. Nemsokára menekülnie kellett.

Párizsban Pierre Abélard francia skolasztikus filozófus, teológus és himnuszköltő lelkes tanítványa lett, annak távozása után egy ideig maga is oktatott, diákjaival az evangéliumi egyszerűséget hirdette.

1140-ben a sensi zsinaton (de) Clairvaux-i Szent Bernát és Abélard vitájában az utóbbi mellé állt. A zsinat mindkettőjüket elítélte, Bresciai Arnoldot kolostorba zárták. Hamarosan kiszabadult és iskolát nyitott, ahol a tanait hirdette, ezért Szent Bernát kérésére kiűzték Franciaországból. A zürichi ágostonosok fogadták be. Egy időre megnyerte Konstanz püspökét is, de Szent Bernát figyelmeztetésére szakítottak vele. Közben Guido de Castello bíboros barátja lett és biztonságot talált nála. Meggyőződése volt, hogy az egyház romlottságának kútforrása a klérus világi hatalma és gyökeres javulást csak az egyházi és világi dolgoknak teljes, szigorú elkülönítése hozhat.

A pápaság világi hatalmát ellenző városi mozgalom egyik vezetője lett. Részt vett a renovatio senatushoz és III. Jenő pápa elűzéséhez vezető felkelésben, amely Rómát városköztársasággá alakította (1145).

I. Frigyestől támogatást remélt IV. Adorján pápával szemben, aki először száműzte, de később 1155-ben mint eretneket kivégezték. Fölakasztották, majd testét elégették és hamvait a Tiberisbe szórták.

Követői, az arnoldisták szétszóródtak, később beolvadtak az itáliai valdensek, a „lombardiai szegények” közé.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bresciai_Arnold


Idézetek

Richard_the1st>!

A reformáció minden kultúrában ugyanazt jelenti: a vallás visszavezetését eredeti eszméjének tisztaságához, ahogy az a kezdet nagy évszázadaiban megjelent. Ez a mozgalom nem hiányzik egyetlen kultúrából sem, függetlenül attól, hogy tudunk-e róla, mint Egyiptomban, vagy nem, ahogy Kínában. Egyúttal annak a jele, hogy a város és ezzel a polgári szellem fokozatosan megszabadul a vidék lelkületétől, szembeszáll annak mindenhatóságával, és a város nélküli fejlődés ősi rendjeinek érzésvilágát és gondolkodását önmagára vonatkoztatva vizsgálja felül. Hogy ez a mozgalom a mágikus és a fausti kultúrában új vallások kiválásához vezetett, az sorsszerű, és nem fogalmukból következik. Tudjuk, mennyire kevés hiányzott hozzá V. Károly idején, hogy Luther az egész egyház reformátora legyen.
Mert Luther, ahogy az összes kultúra minden reformátora, nem a kezdete, hanem a befejezője volt annak a hatalmas sornak, mely a szabad vidékek nagy aszkétáitól a városi lelkészekig vezet. A reformáció még gótika: annak beteljesedése, testamentuma. A lutheri korál: az „Erős var”, nem a barokk egyházi költészetéhez tartozik. Benne még ott visszhangzik a „Dies irae” csodálatos latinja. A harcoló egyház utolsó hatalmas ördögűző dala ez: „Ha a világ teljesen az ördög birodalma lenne.” Luther, ahogy az összes reformátor, aki 1000 után fellépett, nem azért harcolt az egyház ellen, mert az túlságosan igényes volt, hanem fordítva, mert túlságosan igénytelen. A nagy áramlat Clunyból indult ki, majd Bresciai Arnoldon keresztül (aki az egyháznak az apostoli szegénységhez való visszatérését követelte, és 1155-ben máglyán végezte), Joachim de Florison (aki először használta a reformare szót), a ferences rendiek spiritualistáin és Jacopone da Todin (a „Stabat Mater” forradalmárján és költőjén keresztül, aki ifjú felesége halála miatt lovagból aszkétavá lett, és VIII. Bonifác hatalmát meg akarta dönteni, mert nem eléggé szigorúan vezette az egyházat), továbbá Wyclifen, Húszon, Savonarolán keresztül egészen Lutherig, Karlstadtig, Zwingliig, Kálvinig – és Loyolaiig tart. A gótika kereszténységét belsőleg kiteljesíteni, nem pedig túllépni akarták. Es ugyanez a helyzet Marcionnal, Athanasziosszal, a monofizitákkal és nesztoriánusokkal, akik az epheszoszi és khalkédóni zsinatokon a tanítást megtisztítani és eredetéhez visszavezetni akarták.

Oswald Spengler: A nyugat alkonya I-II. A világtörténelem morfológiájának körvonalai

Kapcsolódó szócikkek: Bresciai Arnold · Egyiptom · Kína · Luther Márton · reformáció
M_Milán>!

John of Salisbury Bresciai Arnoldról
A pápa sem az, akinek magát mondja, tehát nem apostoli férfiú, s nem is a lelkek pásztora, hanem a vérontás embere, aki tűzvész támasztásával és emberek legyilkolásával teremt magának tekintélyt,3 az egyházak kínzója ő, s az ártatlanság megtiprója, aki mást sem tesz e világban, mint a testi gyönyöröket hajhássza, s miközben jól teletömi saját szuszékait, a másokét fenékig üríti. Arról beszélt, hogy úgy „apostoli” a pápa, hogy sem az apostolok tanítását, sem életmódjukat nem követi, éppen ezért senki sem tartozik neki sem engedelmességgel, sem tisztelettel, továbbá: nem szabad maguk között megtűrniük olyan embereket, akik a birodalom székhelyét, a szabadság forrását: Rómát, a világ úrnőjét akarták rabszolgasorba dönteni.

324

Kapcsolódó szócikkek: Bresciai Arnold