Bradwell személy
Idézetek
A veszteségeink összeadódnak – magyarázta Bradwell. – Az egyik fájdalom felébreszti azt, amit előtte éreztél.
427. oldal
– Amikor megláttam, csak egy dologra tudtam gondolni – folytatta Bradwell –, hogy hogy a csudába létezhet még mindig egy ilyen parányi s lenyűgöző dolog?
Pressia elpirult. Felemelte a pillangót, és úgy tartotta, hogy jól láthassa a törékeny, áttetsző szárnyakon átszűrődő halvány fényt.
– A veszteségeink összeadódnak – magyarázta Bradwell. – Az egyik fájdalom felébreszti azt, amit előtte éreztél. Ez a pillangó viszont pont olyan, mint az ellenszer. Nem is tudom szavakba foglalni. Mintha valaki szembefordulna a sorsával.
– Pedig most úgy érzem, hogy csak az időmet pazaroltam rájuk. Még csak repülni sem tudnak. Ha felhúzod őket, akkor csapkodnak a szárnyukkal, de aztán ez minden.
– Ennek talán az az oka, hogy nem volt hová elrepülniük.
427. oldal
– Az emberek azt hiszik, elképesztően nagy dolog, hogy képes voltam egyedül is életben maradni kilencéves korom óta. Valójában azért maradtam életben, mert egyedül voltam egész idő alatt. Nem szabad leállni másokkal. A többiek csak lelassítanak. Ti ketten innentől csak magatokra számíthattok!
– Tetszik a hozzáállásod – gúnyolódott Pressia. – Igazán nagyvonalú és segítőkész vagy.
– Ha lenne egy csöpp eszed, te is lelépnél – vágott vissza Bradwell. – A nagyvonalúság ugyanúgy megöl, mint a lovagiasság.
– Visszajöttél értem.
– Te pedig megmentetted az életemet – válaszolta Pressia.
– Már akkor tudtam, amikor megpillantottalak – mondta erre az asszony. – Néha előfordul, hogy találkozol valakivel, és azonnal rájössz, hogy az életed attól kezdve gyökeresen meg fog változni.
– Így igaz – felelte Pressia. Számára Bradwell és Partridge jelentette a nagy találkozást. Soha többé nem lesz az, aki régen volt.