Boston helyszín
Idézetek
– Bostonban születtem – mondja. – Van egy húgom. Egy évvel fiatalabb nálam. Anyám valahol Budapesten van. Apám halott. Ő volt az első ember, akit megöltem.
55. oldal
A Föld tengelyferdeségének köszönhetően június 27-ik napjának hajnala korán beköszöntött a massachusettsi Bostonban, éles ellentétben a sötét téli reggelekkel, amikor a nap lapos ívet ír le a déli égbolton.
(első mondat)
Alan ősei Írországból érkeztek az éhínség idején. Három testvér hagyta ott Cork megyét, és szállt partra Bostonban 1850-ben. Elkezdtek rézgombokat gyártani, aztán a gombokból kinőtték magukat egy öntödéig Boston déli részén, ahol sok mindent készítettek: csöveket, szelepeket, kazánokat és fűtőtesteket. Felvettek még munkásokat, íreket, aztán németeket, lengyeleket és olaszokat. Az üzlet virágzott. Mindhárom testvér épített magának még egy házat a tengerparton. Házitanítót fogadtak a gyerekeik mellé, a gyerekek latinul és görögül tanultak. A nevük ott állt mindenféle épületeken egész Bostonban. Templomokon és kórházi szárnyakon. Aztán jött a gazdasági válság, és mindenki kezdhette nulláról.
Éjfél után érkezett Bostonba, és elhatározta, hogy virradatig egy parkolóhelyen fog aludni, a dél-bostoni rakpart közelében. Hajnali három körül arra ébredt, hogy Alfie ugat, és neki egy zseblámpa világít az arcába. Azonnal rájött, hogy a lámpát egy bostoni rendőr tartja a kezében, és felkészült rá, hogy egy sor éles hangon feltett kérdés következik, hogy ki ő, mit csinál itt, s talán még a cirkálóját is átkutatják, nincs-e nála kábítószer. De a rendőr csak arra figyelmeztette, hogy az utóbbi időben sok rablótámadás fordult elő a környéken. – Igazán jó érzés volt – mond¬ja most Serpico, mikor felidézi az epizódot a hotel bárjában. – Találkoztam egy rendőrrel, aki azt csinálja, ami a feladata: segíteni akar az embereken, nem zaklatni őket.
I. rész ELSŐ FEJEZET
Kibámultam az ablakon, és morcosan figyeltem az arany és vörös leveleket hullató fákat. A zsindelyes gyarmati épületek fölött elterülő szürke, Gotham Cityre emlékeztető égből jeges eső zuhogott. Hatalmas kellemetlenséggel nyugtáztam, mennyire szerettem Bostont a keleti parti ridegségével együtt, a mocskos sikátorait, a négy évszakát és az írségét. Áradt belőle az örökségem, én pedig nem tudtam hátat fordítani neki.
Azon a napon három órakor egy, a történelem szempontjából nem túlzottan fontos fiatalember lépegetett – mondhatni szökellt – kelet felé a bostoni Boylston Streeten. Clayton Riddellnek hívták. Arckifejezésének vitathatatlan elégedettsége illett ruganyos lépteihez. Bal kezében művészeknek való rajzmappát lóbált, azt a fajtát, amelyet össze lehet csukni, s be lehet zárni, hogy utazáskor is használható legyen. Jobbjának ujjaival egy barna műanyag bevásárlószatyor fülét markolta, melyre az apró kincsek feliratot nyomták, arra az esetre, ha netán valaki el akarná olvasni.
A Lüktetés 1.