Borostyán személy
Idézetek
– Akkor hát miért? – Nem tette fel a kérdést, amelyet igazán akart. Miért vagy ilyen kedves? Miként lehetsz ilyen végtelenül kedves?
– Mert – válaszolta a lány, és kezével közben az éjjeli asztalon lévő ragasztószalagért nyúlt – éppen elég kegyetlenség van a világon anélkül is, hogy én hozzájárulnék.
Mielőtt Ekhó hátrafordult volna, két kéz takarta el hirtelen gyengédséggel a szemét. A fülébe suttogó hang tökéleten illet az érintéshez: meleg volt, erőteljes és szívdobogtató.
– Vajon ki vagyok? – kérdezte a testetlen hang könnyedén, édesen, túlságosan is közelről Az illető pihekönnyű csókot lehelt az arcára.
– Hmm – töprengett Ekhó. – Nos… talán Abraham Lincoln?
A száján kitörő, halk nevetéstől borzongás futott végig Ekhó testén, lábujjaitól egészen a feje búbjáig. Gyötrelmes érzés volt, milyen könnyedén felbolygatta lényének minden egyes porcikáját, még két hónapnyi együttjárás után is. Sohasem szabad megtudnia.
– Nem – felelte a hang.
Ekhónak nem is kellett Borostyán arcára pillantania, amúgy is tudta, hogy barátnője olyan hevesen forgatja a szemét, valószínűleg még a saját agyába is sikerül belekukkantania.
– Akkor… Justin Timberlake?
59-60. oldal
Borostyán mostanáig mélyen hallgatott, ám Jáspis nemtörődöm szavait már nem állhatta szó nélkül.
– Tényleg nem érdekel a néped sorsa? – kérdezte.
– Aligha nevezhetném őket a népemnek – vont vállat Jáspis.
– Avián vagy. – vágott vissza Borostyán, mintha ez elég indok volna.
– És?
– A hűség talán semmit sem jelent a számodra? – meredt rá dühösen Borostyán.
– Figyelj rám! – Jáspis az asztalra támasztotta a könyökét. Olyan könnyed lazasággal beszélt, mintha csak az időjárásról csevegnének. – Pontosan tudom, mi fán terem a hűség. Tiszteletreméltó érzelem, tényleg. Puszta hűséggel azonban nem fog eledel kerülni az asztalomra vagy éppen tető a fejem fölé. Teszem, amit tennem kell.
258-259. oldal
– Gyerekek!- kiáltotta. – Hazajöttem!
Borostyán kidugta a fejét a fürdőszoba ajtaján a helyiség túlsó végében; hosszú, hófehér hajtollai megcsillantak a homályos fényben.
– Ó, hála az isteneknek! – válaszolta megkönnyebbülten. – Ha még egyszer végig kellett volna hallgatnom Jáspis nyafogását a borogatásáról, biztosan kipeckelem a száját.
– Már elnézést, ifjú hölgy, de nem szokásom nyafogni – méltatlankodott Jáspis, fejét oldalra fordítva, hogy bősz tekintetével Borostyánra meredjen. – Siránkozom.
25. oldal
Borostyán kinyújtotta lábuk fölött a karját, és megragadta Ekhó kezét. Erősen megszorította.
– Közénk tartozol, Ekhó. Ebben sohase kételkedj! Ha én nem tudlak meggyőzni, Raminnak talán sikerülni fog. Tudod, hogy mi ketten nem mindig egyezünk, de szeret téged, még ha egyelőre nem is mondta ki. Igenis hozzánk tartozol, akár tetszik akár nem. Ezt ne felejtsd el! – Felemelte a másik kezét, kisujját előrenyújtva – Megígéred? A kedvemért?
Ekhó mosolya inkább egy lagymatag grimaszra hasonlított, de legalább próbálkozott. Saját kisujjával átkulcsolta Borostyánét.
– Megígérem.
Borostyán morcosán szürcsölte teája maradékát, méghozzá a lehető leghangosabban, azután duzzogva megjegyezte:
– Most komolyan, Ekhó, fogalmam sincs, mit látsz ebben a srácban.
Callipygian, gondolta Ekhó. Angol. Szép fenekű, formás hátsójú személy.
Egy pillanatig szótlanul csodálta a szeme elé táruló látványt.
– Most komolyan, Borostyán, fogalmam sincs, hogy te mit nem látsz.
66. oldal