Bones (Crispin Russell) személy

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Harcolni csak egyféleképpen lehet: mocskosan. A tiszta, becsületes küzdelem csak arra jó, hogy megölesd magad, méghozzá rövid úton. Használj ki minden lehetőséget a kínálkozó orvlövésre, üss övön alul, és feltétlenül rúgj bele a földön fekvőbe…

– Szeretlek, Bones. Életemben te vagy a legjobb, ami történt velem, és feleannyira se vagyok tiszteletre méltó, mint te.

127. oldal, 14. fejezet

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

– Most már szívesen dugnék.
– Micsoda?
Megpördültem, hogy leteremtsem a szemtelen aszfaltbetyárt, de torkomra fagyott a szó. Ő volt az. Elpirultam, amikor eszembe jutott, mit mondtam neki előző este. Úgy tűnt, ő sem felejtette el.
– Nos hát, izé… – Hogyan is lehetne erre válaszolni? – Nem innánk előbb valamit? Egy sört vagy…
– Hagyjuk – intette le a buzgó pultost, és végigsimított az arcomon. – Menjünk.
– Máris? – néztem körül meglepetten.
– Igen, most. Vagy meggondoltad magad, szivi?
Kihívás volt a tekintetében és valami rejtélyes csillogás. Mivel nem akartam kockáztatni, hogy újra elveszítem, megmarkoltam a táskámat, és az ajtó felé indultam.
– Menj előre.
– Nem, nem – vigyorgott hátborzongatóan. – Hölgyeké az elsőbbség.
A vállam fölött sűrűn hátratekingetve kimentem a parkolóba. Mikor kiértünk, várakozón pillantott rám.
– Szálljunk be a kocsidba, és induljunk.
– Az én kocsimba? De hát… nekem nincs kocsim. Hol van a tiéd? – Igyekeztem megőrizni a higgadtságomat, de nehezen sikerült. Minden egészen másképp haladt, mint szokott, és ez nagyon nem tetszett.
– Bringával jöttem. Ki akarod próbálni?

– Bones, mielőtt belekezdünk, el kell mondanom valamit. Tudod, hogy még mindig fontos vagy nekem, de ennél is többről van szó. Én… én még mindig szeretlek. Tulajdonképpen mindig is szerettelek, hiába próbáltam elnyomni magamban annyi éven át. Nem várom el tőled, hogy ugyanígy érezz, de…
– Én is mindig szerettelek – jött oda és át karolt. -Minden pillanatban szerettelek. Még akkor is, amikor annyira haragudtam rád, hogy elmentél. Mindig szerettelek, Cicuska.
Megcsókolt, lassan és alaposan, mintha a világ összes ideje a miénk lenne.

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Ajka az enyémhez súrlódott, miközben piszkált. A düh lassan felülkerekedett a vágyamon. Nem fogom bevallani, hogy nem feküdtem le Noah-val, és senki mással sem Bones után. Frusztráló? Enyhe kifejezés.
De ehhez a játékhoz két ember kell. Felhúztam a lábam, Bones feneke köré fontam, és úgy nekidörgölőztem, hogy tiszta zöld lett a szeme.
– Úgy tűnik, nem én vagyok itt az egyetlen frusztrált, Mr. Optikai Merevedés. És kapcsold le a szemed, még észreveszik.
Bones lehunyta a szemét, a derekamra fonta a kezét, és a fülemre hajolt.
– Vigyázz, szivi. Lehet, hogy haragszom rád, de ez nem jelenti azt, hogy már nem kívánlak. Úgyhogy ha még egyszer megcsinálod ezt, itt helyben megduglak, és nem érdekel, hogy ki látja.
Hirtelen keménysége elárulta, hogy nem a levegőbe beszél.
Ez megijesztett, ugyanakkor fel is izgatott.
Bones mélyen beszívta a levegőt. Megremegtem, mert tudtam, hogy a vámpírok nem lélegeznek – a vágyam áruló illatát szívta be.
– Ó, Cicuska… – mélyült el a hangja. – Ugye bátorítani akarsz?

Bones végigfutatta a nyelvét a szája peremén, miközben végigmért. A szeme szinte sütött. Mikor közelebb lépett, a falnak vetettem a hátam.
– Maradj, ahol vagy.
Lazán a mosdópultra támaszkodott.
– Mit izgulsz? Azt hiszed, meg akarlak ölni?
– Nem. Ha meg akarnál ölni, nem vacakoltál volna az esküvős körítéssel. Nyilván tudod, milyen név alatt élek, úgyhogy rajtam üthettél volna bármelyik este a házamban.
Elismerően füttyentett.
– Való igaz, kicsim. Nem felejtetted el, hogyan dolgozom. Tudod, hogy legalább három rendkívül előnyös ajánlatot kaptam a rejtélyes Vörös Kaszás levadászására? Az egyik fickó másfél milliós fejpénzt kínált a hulládért.
Hát, nem nagy meglepetés. […]
– És, mit válaszoltál? Az előbb mondtad, hogy nem ezért jöttél.
Bones fölegyenesedett, és elkomolyodott.
– Természetesen igent mondtam. Aztán levadásztam őket, és tekéztem a fejükkel. Ezek után elmaradtak a hasonló hívások.

307. oldal 6. bekezdéstől

[Helyszín: szado-mazo szwingerklub]

Erőteret éreztem a közelben. Annyira megszoktam Bonest, hogy már az aurája alapján is felismertem. Amennyire diszkréten csak lehetett, Dave válla fölött átnézve keresni kezdtem. Mikor megláttam, elkerekedett a szemem. Boneson nem volt ing, csak őrjítő izmai vonaglottak kristályos bőre alatt, ahogy táncolt. Te jó ég, mikor volt ideje pírszinget rakni a mellbimbóiba? Azok a karikák biztosan ezüstből vannak, mást a vámpírok teste azonnal kivet magából. Ezeket majd akarattal kell kilöknie. A fényes kis körök ráirányították a figyelmet kidolgozott felsőtestére. A nadrágját csak később néztem, de akkor megdermedtem.
– Ne állj meg, Cat – suttogta Dave.
Újra felvettem a fonalat, és tovább lejtettem Dave- vel. Bones nadrágja csupa összehurkolt fém láncszemből állt. Minden mozdulatánál kikandikált itt-ott a bőre, és jól láthatóan semmit sem viselt alatta. Elkapta a pillantásomat és elvigyorodott, aztán lassú mozdulattal megnyalta a felső ajkát, hogy láthassam: nem csak a mellbimbóját fúrta ki.

127. oldal