bolsevik fogalom

A japán „lopakodók” hagyománya szerint „a szúnyogot a tigris farkán kell agyoncsapni”, vagyis úgy kell tenni, mintha nagy célt tűznénk ki maguk (sic!) elé, valójában azonban beérjük a kicsivel is. Odüsszeusz elvtárs, a bolsevik nindzsa kifogástalanul hajtotta végre a klasszikus műveletet.

20. oldal, Még mindig szeret! (Európa, 2015)

[Alekszej] Látta, a bolsevikoknak nem számít, hogy milliók éhhalálát meg lehetne akadályozni, őket csak az egyeduralmuk fenntartása érdekli. Pusztuljon az értelmiség krémje, akiktől az ország felemelkedése függ, lépjenek a helyükbe a semmihez sem értő akarnokok, győzzön a hozzá nem értés, nem számít, a lényeg, hogy a mi szolgáink legyenek. Nem baj, hogy a rekvirálás miatt a parasztok abbahagyták a termelést, dögöljenek éhen ők is, meg a városokban a proletárok is, marad ember elég.

43-44. oldal

A zsidó jelenlét bosszantotta Sztálint, s arra jutott, hogy a bolsevikek, a „valódi orosz frakció” a mensevikek a „zsidó frakció”. Az ülés után bizonyára szóba került ez is a kocsmában.

Jobb a németek kulturális igája, mint a bolsevikok szocialista rabszolgasága.

215. oldal

A szürrealizmusról beszéletek, amit akkoriban bősz indulatok öveztek. Gyagilev Orosz Balettjéről.
– Általában Párizsban működik, de télre leköltözött Monte-Carlóba. – Nagybátyja látta a L'Aprés-midi d' un faune színpadi botrányát, miként azt a csődület is, amit Sztravinszkij művének, a Tavaszi áldozatnak első előadása keltett. – Meg kell ugyanakkor értened – tette hozzá –, hogy Párizs nemcsak a festészet, a zene, a balett, legyen ezek bármily érdekesek. Ennél sokkal mélyebb tartalomról van szó. Nemrég fejeztük be a háborút. A Német Császárságnak, az ősi Habsburg-királyságoknak, de még a törökök Oszmán Birodalmának is leáldozott, az Orosz Birodalom pedig egyenesen a bolsevik forradalom martaléka lett. Felbomlott a régi világrend. Olyan ipari léptékekben zajlott a vérontás, hogy nem csupán milliók estek áldozatául, de a társadalomba és az emberi természetbe vetett hitünk is megkérdőjeleződött. A legtöbben természetesen azt várják, mikor talál újra magára a kényelmes régi világrend, a társadalmi rétegződés, az urak és szolgák rendszere, az a világ, ami a mi fajtánknak kedvez, csakhogy az avantgárd egészen új szemmel tekint a jövőbe. Ezek a művészeti irányzatok, amelyekről olvashatsz, az orosz konstruktivisták, az angol vorticisták, az olasz futuristák, valójában kiáltványokon alapuló művészeti mozgalmak, ugyanakkor erre az új valóságra reflektálnak, ahol az emberiség minden megszokott értéke megkérdőjeleződik, s az általunk létrehozott pusztító, ipari gépezetek szinte már önálló életre kelnek. Ha valóban meg akarod ismerni e bizonytalan világot, olvasd ezt. – Kis verses kötetet nyújtott felé. T. S. Eliot Átokföldjét. – Nemrég jelent meg. Eliot amerikaiként él Londonban, de szerintem éppúgy angollá válhat, mint Henry James. Pound barátja adta ezt nekem, aki viszont amerikaiként él Párizsban.

Huszonkettedik fejezet - 1924, 506. oldal

Apuska ugyan a fordulattól nem lett bolsevik, maradt, aki volt, viszont gondolkodás nélkül követte Tuhacsevszkijt. Más kérdés, hogy valamennyire hitt az új rendszer eszményeiben, de legalábbis abban, hogy a rothadt cári birodalomnak már el kellett pusztulnia. Tulajdonképpen az ifjú arisztokrata azért jelentkezett az egyetemre is, mármint a matematika szeretetén túl, mert megértette, hogy a kétes jövőjű birtok és a fényes, nemesi múlt nemigen biztosíthat majd megélhetést, ellenben a tudással, amit soha senki nem vehet el az embertől.
    Mármint ahogyan ő azt elképzelte akkoriban, az emberről és a tudásról.
    Mert abban talán igaza volt, hogy a megszerzett tudást nem lehet elvenni senkitől, de azt nem sejthette, s csak majd évekkel később a saját bőrén tapasztalta meg keservesen, hogy a tudáshoz vezető utat mennyire meg lehet nehezíteni, akár el is lehet rekeszteni, a tudás örömét pedig el lehet rontani.

58. oldal, Második fejezet

Szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna, mikor az Önkéntes Hadsereg Második inspektorátusának automobilja átrobogott Varsó üres utcáin. Benne Ferdynand Ruszczyc professzor, Adam Grzymala-Siedlecki, a filmfelvevőgéppel felszerelkezett Modzelewski, szerény személyem, valamint két sofőr rejtőzködött a zápor elől. Úti okmányaink az északi front hadműveleti területére szóltak.
A príma autó úgy pattogott a külvárosban, a pragai kátyús köves úton, mint a labda. Aztán kiértünk a radzymini országútra, erre a jelentéktelen, alárendelt útvonalra, amely két héttel ezelőtt egész Lengyelország, sőt, az egész világ figyelmét magára vonta. Két nappal korábban már volt szerencsém megismerkedni vele. Akkor egy póriasabban rázó teherautóban utaztam Gentyvel, a francia sajtó kiküldött tudósítójával, Irzykowskival, Pilarzzsal és Mierzynskivel, de úti célunkat nem sikerült elérnünk, mivel a motorban eltörött egy cső, és ez meghiúsította az expedíciót.
A rövid ideig tartó harcok nyomait még ott láthattuk drótakadályok és számtalan árok formájában az erdő és a nagy, sáros, elöntött lapályok mentén; az országúttal párhuzamosan pedig mindkét oldalon nagy vermek sora sötétlett, melyeket búvóhelyül használtak a bolsevik katonák. Utunkat helyenként megrongált hidak szakították meg. Mikor épp egy ilyen hídmaradványt akartunk kikerülni úgy, hogy lehajtottunk a mezőre, az automobil elakadt a felázott legelőn, és szinte szemünk láttára süllyedni kezdett. Elhagytuk jó száraz helyünket, és meg kellett emelnünk a vad viharban a nehéz batárt. Szerencsére a katonák, akik a hidat javították, sofőrjeink segítségére siettek. Az ég küldte az emelőt, amivel kiszabadították a sárból a kerekeket, aztán deszkákat fektettek a járgány alá, végül az egész kocsit sikerült szilárd talajra húzniuk. Előbb azonban még valamennyien bőrig áztunk. Ott álltunk a kátyú közepén, és úgy éreztük, mintha mi magunk is a mocsárba süllyednénk, mint az automobil. Aztán megint kövezett úton haladtunk, de akkor meg a rengeteg társzekér, lovas és gyalogos oszlop, ormótlan fegyverszállító automobil és sebesültszállító nehezítette utunkat. Meggyőződésbeli különbségeink ellenére meglehetős összhangban vacogott a fogunk, mikor végre továbbjutottunk.

5–6. oldal, Stefan Zeromski: A wyszkówi plébánián (Noran, 2007)

Egy megfigyelő, aki a Vöröskereszt missziójának tagjaként látogatott akkortájt Ukrajnába, így adta vissza az ukrajnai gondolkodást:
"Sajátos paraszti frazeológia formálódott: „Bolsevikok vagyunk – mondták az ukrán parasztok –, de nem kommunisták. A bolsevikok földet adtak nekünk, míg a kommunisták elveszik a gabonánkat, és nem adnak érte semmit. Nem fogjuk engedni, hogy a Vörös Hadsereg a nyakunkra helyezze a kommünt. Le a kommünnel! Éljenek a bolsevikok!”
Olyannyira zavaros volt akkoriban a terminológia, hogy ezeket a mondatokat simán le lehetett volna írni fordítva is: „Le a bolsevikokkal! Éljen a kommün!” A lényeg azonban világos volt: az ukrán parasztok akartak egy bizonyos forradalmat, de valami egészen mást kaptak.

77-78. oldal, Második fejezet - Lázadás, 1919 (Európa, 2020)

Egy bolseviknek nincs családja, csak a Párt!

385. oldal

A Cseka alapító rendelete utasítást adott minden gazdag állampolgár regisztrálására, 1917 decemberében pedig Lenin javaslatot tett „a gazdag osztályokhoz tartozó minden személy”, valamint „a bankok, részvénytársaságok, állami és közintézmények alkalmazottai” kötelező összeírására.
….
Nyikolaj Nabokov alig némi túlzással írta, hogy a bolsevikok még egy nevet találtak ki a deklasszáltak számára: „akiket még nem öltek meg.”

185. oldal