Blaylock személy

– … hogy azt gondoltad, nem vallhatsz be nekünk ilyesmit? Hogy ettől majd másképpen érzünk irántad?
Blay pislogott, mert az agya olyan nyelvre fordította le a szavakat, amelynek nem volt semmi értelme.
– Tessék…? Micsoda?
– Miből gondoltad…, mit tettünk, amiből úgy érezted, hogy bármi veled kapcsolatban… kisebbíteni fog a szemünkben? – Az anyja megköszörülte a torkát, mintha ő is próbálná összeszedni magát. – Szeretlek. Te vagy a testemen kívül dobogó szív. Nem érdekel, kivel kötöd össze az életed, hogy szőke vagy fekete hajú, kék vagy zöld szemű, nő vagy férfi, ha téged boldoggá tesz. Nekem csak ez a fontos. Azt kívánom neked, amit te szeretnél magadnak. Szeretlek, Blaylock…, szeretlek.

Amíg elhelyezkedtek, valami ismerős dallam hangzott fel…
A Jouney Don't Stop Believing című száma.
Qhuinn kinyújtotta a kezét.
– Táncolsz velem? Mindenki előtt… Légy az enyém, és táncolj velem!
[…]
– Hogy mondhatnék erre nemet? – suttogta rekedten.
Amikor azonban egymáshoz ért a testük, tétován megállt.
– Várj… Ki fog vezetni?
Qhuinn elmosolyodott.
– Egyszerű. Mindketten.
Azzal szorosan átölelték egymást, és tökéletes összhangban kezdtek el mozogni…
…És boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Hirtelen Blay ráemelte kék szemét.
Qhuinn pedig meglepődött azon, amit a tekintetéből kiolvasott: szerelem sugárzott belőle, színtiszta szerelem, amelyet egyáltalán nem tompított a félénkség, amely olyan alapvetően meghatározta a személyiségét.
Blay nem fordult el.
És most először… Qhuinn sem.
Nem tudta, az unokatestvérének szól-e ez az érzelem – valószínűleg igen –, de akkor sem hagyta abba. Csak nézett mereven Blaylock szemébe, és engedte, hogy az ő arcán is megjelenjen minden érzés, amely a szívében rejtőzött.

Blay túúúúúúl nagy gyakorlatot szerzett már abban, hogy kizárja a tudatából a szex hangjait.
Amikor kilépett a konditerem ajtaján, hallotta John nevét visszhangozni a rehabilitációs szoba zárt ajtaja mögül. A hang magasságából és színezetéből ítélve egyértelműnek tűnt, hogy nem beszélgetés közben hangzott el.
Hacsak Xhex nem volt titokban meteorológus, és John éppen élete legfantasztikusabb időjárás-jelentését mondta neki.

Behunyta a szemét, és gondolatban visszatért ahhoz a pillanathoz, amikor a végén megcsókolta… igazán, őszintén megcsókolta, gyengéden érintette hozzá az ajkát a vihar utáni csendben.
Az elméje újraírta a jelenetet, és ebben Blay már nem taszította át az ő maga felállította határ másik oldalára. Nem, gondolatban úgy végződött a dolog, ahogy szerette volna: megsimogatta Blay arcát, felkapcsolta a villanyt a gondolatával, és egymásra néztek.
Ebben az elképzelt helyzetben megint megcsókolta a legjobb barátját, elhúzódott, és…
– Szeretlek – mondta a zuhanyba. – Szeretlek…
A szívébe hasító fájdalom miatt behunyta a szemét, és már nem tudta, hogy az arcán végigcsorgó vízből mennyi a zuhany, és mennyi… valami más

– Oké, akkor mesélj! – szólalt meg Blay. – Milyen volt az átváltozás?
– Kit érdekel az átváltozás? Szexeltem! – Qhuinn felnevetett, amikor meglátta Blay és John tágra nyílt szemét. – Igen, nem viccelek. Hogy költőien fogalmazzak, elhintettem a magomat.

-Azt hiszi, hogy szeretem. Mármint úgy. Hogy szerelmes vagyok belé.
John lassan eltátotta a száját.
Blay harsányan felnevetett, majd hirtelen elhallgatott, mintha elszorult volna a torka.
-Na, most képzeld el! Még hogy szerelmes vagyok Qhuinnbe… egy fiúba, aki ha nincs rossz hangulatban, fűvel-fával lefekszik, egyébként meg az agyamra megy! De tudod, mi a legdurvább az egészben?
Qhuinn megfeszült, amikor John bólintott. Blay lenézett a táskájára.
-Az, hogy igaza van.

John erre olyan arcot vágott, mintha hangyabolyba lépett volna.
-Igen – folytatta Blay. – Ezért nem akartam csajokkal lenni. Egyik sem ér fel hozzá. Őszintén szólva, még a fiúk sem. Szóval baromira el vagyok cseszve, de ez az én problémám, nem az övé, és nem is a tiéd.
[…]
Amikor Qhuinn látta, hogy az, aki a világon a legkedvesebb számára, hátat fordít neki, és az ajtó felé indul, azon imádkozott, hogy a megfelelő szavak jöjjenek ki a száján.