bilincs tárgy
Idézetek
Illyés Gyula:
Egy mondat a zsarnokságról
Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van,
nem csak a puskacsőben,
nem csak a börtönökben,
nem csak a vallatószobákban,
nem csak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van
nem csak a füst-sötétben
gomolygó vádbeszédben,
beismerésben
rabok fal-morse-jében,
nem csak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös! –
ott zsarnokság van,
nem csak a katonásan
pattogtatott, „vigyázz”-ban,
„tűz!”-ben, a dobolásban
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,
nem csak a titkon
félig nyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,
a száj elé kapott ujj
„pszt”-jében, hogy ne mozdulj,
hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nem csak a rács-szilárban
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet
nevelő néma könnyek
zuhatagában,
táguló szembogárban,
az van az éjben halkan
sikló gépkocsizajban,
meg abban,
megállt a kapualjban;
abban, ahogy a „hulló”
közben – érzed – a kagyló
csöndjén keresztül
figyel egy idegen fül;
nem csak a telefondrót
közt vergődő Laokoon-mód:
vonat, repülő, sínpár,
gúzsbog, kötélszár,
mert zsarnokság van,
nem csak a talpra álltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,
az ernyedten
tapsoló tenyerekben,
az operában,
a trombitában,
ott van az utca sarkán
az éppoly harsány –
vígan vagy kongó zordan
feszülő kőszoborban,
az van a derűtelten
tarkáló képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;
mert zsarnokság ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahol a régi istened sem;
mert zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek
dadog az idegennek,
ahogy, mielőtt súgtál,
hátrafordultál,
nem csak a szögesdrótban,
nem csak a könyvsorokban
szögesdrótnál is jobban
bénító szólamokban;
az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves,
az utcán oly szokatlan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,
ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy
mert ott van
a légyottban,
nem csak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szómámorban,
mint légydög a borodban,
mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,
mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,
tányérban és pohárban,
az van az orrban-szájban,
világban és homályban,
szabadban és szobádban,
mintha nyitva az ablak
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,
ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletben
se vagy független,
fönt a tejút is már más;
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,
a nyüzsgő égi sátor
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,
a papból kinek gyónol
a prédikációkból,
templom, parlament, kínpad,
megannyi színpad;
hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék,
vonat kereke hallod,
rab vagy, erre kattog;
hegyen és tavak mellett
be ezt lehelled;
cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
szív-hökkenésben;
a nyugalomban,
a bilincs-unalomban,
a záporzuhogásban,
az égig érő rácsban,
a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,
s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;
mint víz a mederben,
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből?
ő néz rád a tükörből,
ő les, hiába futnál,
fogoly vagy s egyben foglár;
dohányod zamatában,
ruháid anyagába
beivódik, evődik
velődig;
töprengenél, de eszmét
tőle fogan csak elméd,
néznél, de csak azt látod,
amit ő eléd varázsol,
s már körben lángol
erdőtűz gyufaszálból,
mert mikor ledobtad,
el nem tapodtad;
így rád is ő vigyáz már
gyárban, mezőn, a háznál;
s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,
bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
fiad neki nem zed,
hol zsarnokság van:
mindenki szem a láncban;
belőle bűzlik, árad,
magad is zsarnok vagy;
mert már miattad dermed
dacba a gyermek,
s lesz öledben ringó
feleség ringyó;
vakondként napsütésben
így járunk vaksötétben
s feszengünk kamarában
futva bár Szaharában;
mert ahol zsarnokság van,
minden hiába,
e dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,
mert ott áll
eleve sírdogál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.
Ó, mostanában nem iszom. Allergiás vagyok az alkoholra és a kábítószerre. Valahányszor kipróbálom, rögtön bilincset kapok tőle.
ROBERT DOWNEY JR.
181. oldal
Molly előszedett valahonnan egy nedves törlőkendőt, és elkezdte lehámozni az arcáról a sminket.
– Hé! – szólt oda egy perccel később. – Mi a baj?
Morogva meglengettem a csuklómat, és a bilincs ott himbálózott rajta.
– Azta, szép! – mondta Molly. – Szökésben van? Azért bujkál egy faházban, hogy a zsaruk ne találják meg?
– Nem – feleltem. – Elég hosszú történet.
– Óóóó! – ámuldozott Molly bölcsen. – Az játszós bilincs, nem büntis. Vágom.
– Nem! – ellenkeztem. – Amúgy is, honnan tudsz te a játszós bilincsekről? Alig vagy tízéves!
A lány felhorkantott.
– Tizennégy.
– Mindegy, túl fiatal vagy.
– Internet – magyarázta a lány megfontoltan. – Kitágítja a kamaszok tudásának határait.
– Istenem, de öreg vagyok.
203. oldal
Ellenőriztem, hogy a táskámban van-e minden fontos kellék: csipogó, papír zsebkendő, hajlakk, zseblámpa, bilincs, rúzs, pisztoly megtöltve, sokkoló feltöltve, hajkefe, rágógumi, paprikaspray, körömreszelő. Csúcsszuper fejvadász vagyok, vagy mi.
163. oldal
Éppen elkészült a két híd, amikor egy heves vihar szétrombolta és elsodorta őket.
Mikor Xerxész értesült róla, haragra gerjedt és megparancsolta, hogy mérjenek háromszáz korbácsütést a Hellészpontoszra, és dobjanak egy pár bilincset is a tengerbe. Sőt, azt is hallottam, hogy a bilincsek mellé bélyegzővasakat is adatott, hogy szégyenbélyeggel jelölje meg a Hellészpontoszt. Azt is elrendelte, hogy a tengert ostorozó emberek a következő barbár és istentelen szavakat kiabálják: „Te keserű víz! Ezt a büntetést méri rád urad, amiért bántottad őt, holott ő igazán nem ártott neked. De Xerxész királyunk mégiscsak átkel rajtad, akár akarod, akár nem. Méltán nem áldoz neked egyetlen ember fia sem, mert nem vagy más, csak zavaros és sós vízáradat.” Miután Xerxész így megbüntette a tengert, a hídépítők felügyelőit lefejeztette.
470. oldal, Hetedik könyv (Osiris, 2007)
fosztogató: Hé… v-várjanak! Nem hagyhatnak csak így idekint! Ez nem helyes!
Dredd bíró: Egyetértek. Lorenzo?
BAM!
Dredd bíró: Az első kivégzése?
Lorenzo bíró: Igen, uram.
Dredd bíró: Majd megszokja. A következő lépés?
Lorenzo bíró: A bilincs levétele. Neki már nincs szüksége rá.
A malomkőcowboyok
– Á, a pokolba a bilinccsel, amúgy is utálom! Jó, menjünk! – válaszolta az altiszt, és a páncéllemezzel védett ajtó elé lépett, ám az nem nyílt ki. – Zárva van – közölte a férfi, és bizonytalanul pislogott a Jedi-mesterre.
Mace aktiválta a fénykardját, gyors mozdulattal körbevágta a zárat, és mialatt kikapcsolta a fegyverét, közönyösen megjegyezte:
– Már nincs.
406. oldal, 22. fejezet - Megadás (Szukits Könyvkiadó, 2015)