Berzsián személy

Lázár Ervin: Berzsián és Dideki
Csukás István: Költők éhkoppon
Borbély Sándor – Komáromi Gabriella (szerk.): Kortárs gyerekkönyvek

Idézetek

Mafia I>!

Berzsián költő fütyörészett. De nem ám olyan szelíden, mint egy örvendező fülemüle vagy teszem azt, egy kettős létrán pingáló szobafestő. Hogyisne! Úgy fütyörészett őkelme, mint egy nekivadult expresszvonat. Táncolt is hozzá. Keringőütemben végiglejtett a szobáján, kicsárdásozott a konyhába, de mivel a kicsárdásozás teljesen céltalan volt, visszapolkázott a szobába. A távoli szemlélőnek úgy tetszhetett, hogy Berzsián boldog. Hát még a közeli szemlélőnek!

19. oldal, Stróf mester szerel (Osiris, 2002)

Kapcsolódó szócikkek: Berzsián
Aurore>!

– Na látod!
– Mit na látok?
– Hogy lári és fári.
– Mert mit számít az, hogy egy költő csontkollekció vagy hájtömeg? Ki érdekel?! Az a fontos, hogy jó verseket írjon.
Berzsián megrándult, mint akit telibe találtak.
– Hát ez az… éppen erről van szó – motyogta –, hogy nem írok… már nem tudok verset írni.
Klopédia arca megnyúlt a csodálkozástól.
– Még hogy nem tudsz!? Hát kinek a jobbladáit szavalja a fél ország? Kinek a verseit tartják itt a legnagyobbra? És talán én nem a te versedet szoktam dúdolgatni, ha jó kedvem van?
– Melyiket? – sóhajtotta Berzsián.
– Azt, hogy
a propagátor propagál
a tropagátor tropagál
a tropagátor propa
a propagátor tropa

Berzsián szemébe visszatért valamicske fény, vagy talán jobban ráillik, hogy fényecske, mert igencsak fáradtan pislákolt.
– És ha rossz kedved van, akkor mit szoktál dúdolni? – kérdezte.
– Ugyanezt – vágta ki Klopédia.
– Igen, ez remekmű – mondta szerényen Berzsián, de egyúttal a fényecske is kialudt a szemében –, csakhogy ezt három éve írtam.

Berzsián költő köszönti mesterét (Móra 1979, 43. old.)

Kapcsolódó szócikkek: Berzsián
2 hozzászólás
madárka>!

– Irtó jópofa lenne – gondolkozott hangosan Berzsián –, este kiállnék a térre, a bokáig érő szemétbe és elszavalnám:

Fecnik, szerteszórt szemetek,
trottyos köpések, bájtalan retek,
s ti, szétköpködött tökmagok,
takarodjatok!

– Jó móka lenne – nevetgérezett. – Rajtam röhögne a fél város.
– Ugyan, Berzsián, ne szerénykedj! – mondta neki Főszakáll.
– Jó, akkor nem szerénykedem, az egész város rajtam röhögne.

63. oldal, Három szerencsétlen szakáll (Osiris, 2002)

Kapcsolódó szócikkek: Berzsián
1 hozzászólás
jazmin>!

– Igenis az emberek zajonganak! – ordított bele a csöndbe.
A csend meg, mint egy szivacs, elnyelte a hangot. Berzsián biztos volt benne, hogy ezt a kiáltást nem hallotta meg senki. Pedig nincs szörnyűbb a semmibe röppenő kiáltásoknál. Összeszorult Berzsián szíve.

94. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Berzsián
negyvenketto P>!

Kilépett a házból, végigment a kerten. Bókolva üdvözölték őt a gyümölcsfái, és bókolva üdvözölték a dudvák meg a gazok. Mert Berzsián kertjében bővecskén akadt dudva is meg gaz is. Visszaintett nekik, és odavágtázott tárva-nyitva álló kapujához. Szemügyre vette a kapufélfát, azon is legfőképp a nagy, piros gombot. Nem egyébre szolgált az a nagy, piros gomb, mint arra, hogy az emberiség, ha be akar menni Berzsiánhoz, megnyomja, és akkor odabent Berzsiánnál nagy csörgés-börgés támad, mivel ez a nagy piros – halljatok csudát –, csöngőgomb volt. Ám az emberiség – nevezetesen az aranykezű Sróf mester, Violin, a csudazenész és Zsebenciék locska-fecske leánya, a Klopédia meg minden rendű és rangú látogatók, akik fel szokták keresni Berzsiánt – még sohasem nyomták meg ezt a csöngőgombot, mivel Berzsián kapuja időtlen idők óta nyitva állt, nemkülönben a háza ajtaja is. Mi az ördögnek csöngettek volna? Besétáltak és kész.

10. oldal, Berzsián költő szakít az emberiséggel (Osiris, 2002)

Kapcsolódó szócikkek: Berzsián
Mafia I>!

– Lári és fári – vágott közbe Berzsián –, arról van szó, hogy három éve egyetlen verset sem írtam. Mert nem tudok.
[…]
– Ha három éve nem írtál semmit, az csak a nagyságodat bizonyítja. Mert vedd tudomásul, sokkal nagyobb költő az, aki egész életében egy sort sem ír, mint az, aki egész életében rossz verseket fabrikál.
– De az, aki három év alatt írt egy jó verset, az jobb költő, mint aki ugyanezen idő alatt egy sort sem írt? – kérdezte harciasan Berzsián.
– Az jobb – mondta Klopédia.
– Hát nem megmondtam – suttogta Berzsián. – Arról nem is beszélve… ajaj!
– Miről?
– Hogy ez alatt a három év alatt írtam egy rossz verset. Tehát rosszabb vagyok annál is, aki egy sort sem írt. Ráadásul éppen most írtam. Ha valamicskével előbb jössz, talán megmenthettél volna. De így már minden hiába! Megszületett a rossz vers. Akarod, hogy felolvassam?

42. oldal, Berzsián költő köszönti mesterét (Osiris, 2002)

Kapcsolódó szócikkek: Berzsián
Mafia I>!

Berzsián, te rosszabb vagy, mint egy elemi csapás […]

76. oldal, A fűzfán fütyülő rézangyalát (Osiris, 2002)

Kapcsolódó szócikkek: Berzsián
Sicc>!

A mai gyerek naponta 3-4 órán át úgy bámulja a képernyőt, mint Berzsián. Ő is merő izgalomban várja, hogy „mitől lett vizes Summi Sammi lába”. Vagy lesben „egerészik” a számítógép előtt. De a Szegény Dzsoni és Árnika írója nem gondol ezzel. Nagy és örök kérdéseket is meg akar beszélni ezzel a gyerekkel. Amolyan „régimódi” történetmesélés folyik: ráérős, lassú, mindent megbeszélő. A valóságból annyira hiányoznak ezek a felnőtt-gyerek beszélgetések, hogy mesebelinek tűnnek.

179. oldal - Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika (Komáromi Gabriella elemzése)

Kapcsolódó szócikkek: Berzsián · Lázár Ervin
Mafia I>!

– Üdvözlünk, városunk nagy fia! – mondták odabe Berzsiánnak.
„Ajaj – gondolta Berzsián –, nem jó jel. Ha azt mondták volna: hogy üdvözlünk, városunk kisfia, vagy netán: üdvözlünk, városunk unokaöccse, abból még kisülhetett volna valami jó. De ebből: Háromszor is ajaj!”

60. oldal, Három szerencsétlen szakáll (Osiris, 2002)

Kapcsolódó szócikkek: Berzsián
jazmin>!

És ekkor valami megzendült. Vagy megbondult. Vagy megdördült. Vagy megdöndült. Vagy felmorajlott.
Mintha a föld alól meg az égből egyszerre jönne a hang.
Berzsián fölegyenesedett. Mi ez?
A hangok átszivárogtak a falakon, Berzsián érezte, hogy rezonálnak a csontjai. Mi ez? Talán földrengés lesz – ködlött fel benne. De nem, a föld meg se rezzent, csak a hangok erősödtek föl, a mély búgások közé észrevétlen beúsztak a sikoltó magas hangok, átvették az uralmat, hajlongtak, tekeregtek a város fölött, belekaptak a fák koronájába, borzolták a gazokat, a háztetőkön zengtek a cserepek. Mi ez? Berzsián szívét félelem szorította össze, újra összegörnyedt, úgy érezte, még egy pillanat és a hangok összerontják a világot. Most már fülsüketítővé erősödött a hangzavar, megrezegtek az ablaktáblák, sírtak az épületek. „Most dől rám a ház” – gondolta Berzsián, de akkor egy szelíd hang zengett fel a dübörgésben, felívelt; fönt a magasban, mint egy légtornász megperdült, lezuhogott, barátságosan végigsimította a földet, hozzászelídültek a sikoltó magasak, a döndülő mélyek; Berzsián valami olyan gyönyörűséget érzett, mint még soha életében, de akkor megint az ég felé emelkedett a hangok együttese, megvadult, félelmessé vált, felerősödött – Berzsián a földre lapult –, úgy zuhogtak a hangok a földre, mint a jégeső, kopogott a házak teteje, jaj, mi lesz, de most mint egy távolodó forgószél, csendesedett, mar-már alig hallotta Berzsián, mintha most kórus zengene föl valahol nagyon messze, de talán mégse kórus… csend lett.
Mi volt ez?
Berzsián megkönnyebbülten fölállt, először úgy érezte, boldog, hogy a hangorkán elviharzott, aztán meg tiszta szívből, nagyon erős vággyal áhítozta, hogy bárcsak ne volt volna vége, bárcsak még most is hallhatná.

95-96. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Berzsián