Bernarda Cabrera személy

Véletlenül látta meg, egy arénában: a férfi puszta kézzel és majdnem meztelenül küzdött egy bikával. Olyan szép volt, és olyan vakmerő, hogy Bernardában mély nyomot hagyott. Néhány nap múlva megint megpillantotta egy farsangi mulatságon, melyre álarcosan és koldusasszonynak öltözve ment el, a rabszolganői kíséretében, akik márkinőnek voltak maszkírozva, és drágakövek, aranyláncok meg arany karperecek és fülkarikák borították őket. Júdást egy sereg bámészkodó vette körül: pénzért táncolt a nőkkel, és olyan nagy tülekedés folyt érte, hogy sorba kellett állítani a jelentkezőket. Bernarda megkérdezte tőle, hogy mennyibe kerül. Júdás tánc közben szólt vissza:
– Fél reál.
Bernarda levette az álarcát.
– Azt kérdeztem, mennyibe kerülsz egy életen át – mondta a férfinak.

Sierva María, egy nemesember és egy plebejus nő lánya úgy nőtt fel, mint egy lelencgyerek. Az anyja, attól kezdve, hogy először és utoljára megszoptatta, gyűlölte őt, és nem volt hajlandó ott tartani maga mellett, mert attól félt, hogy a tulajdon kezével öli meg. Dominga de Adviento szoptatta a kislányt, ő kereszteltette meg Krisztus hitére, és ő szentelte fel Olokunnak, egy bizonytalan nemű joruba istennek, akinek arca vélhetően olyan félelmetes, hogy csak az emberek álmában jelenik meg, de akkor is álarc van rajta. Sierva María, akit kiköltöztettek a rabszolgák udvarába, előbb tanult meg táncolni, mint beszélni, de aztán három afrikai nyelven beszélt, megtanult kakasvért inni éhgyomorra, és úgy osonni ide-oda a házban, hogy se nem látták, se nem hallották, mintha levegőből volna. Dominga de Adviento néger rabszolganők, mesztic cselédek és indián küldönclányok udvarhölgykoszorújával vette körül: gyógyvizekben fürdették, Jemaja csodatévő verbenájával tisztították a vérét, és úgy gondozták szilaj hajzatát, mely ötéves korában már a derekáig ért, mint a rózsabokrot. A rabszolganők lassacskán teleaggatták a nyakát az istenek gyöngysoraival: összesen tizenhattal.