Ben Weatherstaff személy
Idézetek
– Barátkozni akarsz velem? – kérdezte a vörösbegytől, mintha valaki emberfiától kérdezte volna. – Akarsz? – És ezekben a szavakban nyoma sem volt a kemény, gőgös indiai hangnak. Melegen, rábeszélően faggatta a madarat. Ben Weatherstaff éppen úgy meglepődött most, mint az imént Mary, mikor az öreg füttyentett.
– No – kiáltott fel –, hiszen ezt olyan kedvesen és barátságosan mondta, mintha igazi gyerek lenne, nem pedig amolyan mérges öregasszony!
– Féleszű?! – kérdezte dühösen Colin. – Ki mondta ezt?
– A sok ostoba – mondta Ben. – A világ tele van szamárral, és mind ordít, és mind hazugság, amit ordít.
250. oldal
– Akkor hát ebben megegyeztünk – mondta –, egy fából faragtak bennünket. Egyikünk se jóképű, és mind a ketten éppen olyan savanyúak vagyunk, amilyennek látszunk. Elég az hozzá, no, pocsék egy természetünk van. Magának is, meg nekem is.
Ez is őszinte beszéd volt, és Mary Lennox még soha életében nem hallott őszinte szót saját magáról. A bennszülött szolgák csak hajlongtak és engedelmeskedtek, bármit is művelt az ember. Mary nem tartotta magát szépnek, de most elgondolkozott azon, hogy vajon ő is olyan csúnya-e, mint Ben Weatherstaff, és azon is elgondolkozott, hogy olyan mogorva-e, amilyen a kertész volt, mielőtt a vörösbegyet meglátta. Sőt, azon is eltűnődött, vajon a természete is olyan „pocsék"-e.
Kényelmetlenül érezte magát.
Dickon megfogta Colin karját, a két vékony lábszár kint volt, a két vékony láb meg a füvön. Colin kihúzta magát, és egyenesen állt, egyenesen, akár a nyílvessző, és furcsán magasnak látszott. A fejét hátravetette, különös szeme villámokat szórt.
– Nézzen rám! – rivallt Ben Weatherstaffra. – Nézzen rám, hallja! Nézzen rám!
– Olyan egyenes, akárcsak én! – kiáltott Dickon. – Olyan egyenes, mint akármelyik fiú Yorkshire-ben!
Ami ezután történt, azt Mary módfelett furcsának találta. Ben Weatherstaff kuncogott, csuklott, aztuán hirtelen könnyek patakzottak végig viharvert ábrázatán. Két öreg kezét összecsapta.
– De még ilyet! – tört ki belőle. – Hát így hazudnak a népek?! Nem mondom, vékony, mint egy cérnaszál, és fehér, mint egy kísértet, de még egy bög sincs rajta. Ember lesz még magából, hogy az isten is megáldja!
246. oldal
Az öreg a gyümölcsö felé fordult, és fütyülni kezdett. Halkan, lágyan fütyült. Mary nem értette, hogy ez a mogorva ember, hogy tud ilyen kedves hangokat kiadni.
IV. Martha, 45-46. oldal
A madár egyenesen Ben Weatherstaff ásójának a nyelére repült. Ott telepedett meg a rúd végén. […] Mozdulatlanul állt – lélegzeni is alig mert –, míg végre a vörösbegy kiterjesztette a szárnyát, és elrepült.
X. fejezet, Dickon
– Tehát elkezdjük – mondta. – Vajon hajlongjunk-e mi is előre meg hátra, mint a dervisek? Mit gondolsz, Mary?
– Én nem tudok hajlongani sem előre, sem hátra – mondta Ben Weatherstaff. – Én köszvényes vagyok.
– A varázslat kiűzi magából – hirdette ki Colin egy főpap hangján. – De amíg ki nem űzi, hagyjuk el a hajlongást! Csak énekelni fogunk.
– Én énekelni sem tudok – mondta kissé ingerülten Ben. – Egyszer próbáltam meg, de akkor is kihajintottak a templomi énekkarból.
266. oldal
– Én is hallottam, hogy Jem Fettleworth felesége több ezerszer elmondta: „Jem, te részeg állat!” – mondta Ben Weatherstaff szárazon. – Annyi biztos, hogy mindig lett valami eredménye. Jól eltángálta az asszonyt, aztán elment a Kék Oroszlánba, és amúgy úriasan leitta magát.
Colin összehúzta a szemöldökét, és gondolkodott néhány percig. Aztán visszatért a kedve.
– Hát… látja, ebből is lett valami. A rossz varázslatot használta, míg a férje végül megverte. Ha a jó varázslatot használta volna, és valami kedveset mondott volna, akkor a férje talán nem issza le magát úgy úriasan, és talán… talán vett volna neki egy új kalapot.
181-182. oldal