Beethoven: Für Elise zene

Ottlik Géza: Iskola a határon
Ken Follett: Kulcs a Manderley-házhoz
Stephen King: Az
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Sławomir Mrożek: A túlvilág titkai és más történetek
Leon Uris: Mitla-szoros

Idézetek

Aurore>!

Für Elise – Beethoven aprósága ez, amit egy tízéves kisleányhoz írt a vén óriás, hódolattal selypítve és tipegve el a Szépség Hajnala előtt, esetlenül egyszerű és bűbájosan szemérmes medvetáncát.

207. oldal, Trelleborg felé fut egy fél fekete eb (Szépirodalmi, 1962)

Kapcsolódó szócikkek: Beethoven: Für Elise
atyamadár>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Hívat az elnök, és közli velem:
– Jelmezbálba megyünk az asszonnyal, én még azt se tudom, minek öltözzek, hogy ne ismerjenek föl. Kitalálhatna valamit.
– Mit szólna a lovaghoz? – vetettem föl. – Nincs ember, aki egy lovagban ráismerne az Elnök úrra.
– Gondoltam rá, de melegem lenne a páncélban. Megizzasztana.
– Lyukacsos páncélt is vehetne, az szellőzik.
– Nagy a kockázat. Még azt hiszik, hogy szűrőkanálnak öltöztem. Inkább találjon ki valami mást.
– Nem lehetne cowboy?
– Ezt a lehetőséget is figyelembe vettem, csak hát a cowboy ideológiailag nem az igazi… Nekem meg vannak ellenségeim.
– Hát akkor legyen kozák. A kozák világnézetileg feddhetetlen.
– Persze, de a feleségem békakirálylánynak akar öltözni. Ért engem? A kozák nem megy a békához.
Gondolkodóba ejtett a dolog.
– És ha a művészethez fordulnánk? Vegye föl, Elnök úr, Beethoven halotti maszkját, és alászolgálja.
– Beethoven? Nem volt szerencsém hozzá.
– Akkor legyen Chopin.
– Mit ki nem talál? És honnan szerzek hajat?
– Vegyen föl parókát.
– Megőrült? Rockzenésznek néznek, nem Chopinnek. Talán ha játszanék valamit.
– Tud zongorázni, Elnök úr?
– Azt nem, de fésűn bármit eljátszok. Folklór is jöhet…
– Nem megy. Chopin nem a fésű virtuóza, lehet, hogy meg se ismernék.
Hosszasan tanácskoztunk még. Az Elnök nem akart se maharadzsa, se kalóz lenni, sem pedig bohóc, ami érthető.
– Biztosra akarok menni – mondja. – Hogy ne tudjon belém kötni senki.
– Megvan! Öltözzék, Elnök úr, a nehézipar jelmezébe. Szép is, eredeti és tanulságos. Megvannak hozzá az adottságai, különösen testsúlyban. Vagy legyen Barátság Kőolajvezeték.
– Csodás! – örvendezett. – Hát az asszony, mi legyen az asszonnyal?
– Az Elnök úr neje külszíni fejtésnek öltözhet, vagy az ország villamosítását is megtestesíthetné. Elég becsavarni egy villanykörtét, és rákötni az elemre, hadd égjen.
Az Elnök elkomorult:
– Honnan vegyek villanykörtét? – kérdezi.
Így aztán holtpontra jutottunk. Mert a mai világban könnyebb Chopint alakítani, mint villanykörtét szerezni.

167-168. oldal, 64. jelmezbál (Európa, 2002)

Kapcsolódó szócikkek: Beethoven: Für Elise · Frédéric Chopin
Sándor_Langer_Pudingman P>!

Anyu szentül hitte, hogy Gideón zseniális zenei tehetség, és elküldte zongoraleckékre Bert Weinsteinhez. Bert vak volt, de nagyon tehetséges muzsikus. A leckéket nem ingyen adta. Egy óráért huszonöt centet kért., és Gideónnak harminc háztömbnyit kellett gyalogolnia Berthez meg ugyanannyit vissza. Bertnek szüksége volt a pénzre, de végül kénytelen volt megmondani anyunak, hogy a fia talán valami másban lehet zseni.
– Miért, nagyon rosszul játszik? – kérdezte anyu dühösen.
– Amikor a srác leül, és elkezdi a „Für Elise”-t, bánom, hogy nem a hallásomat vesztettem el a látásom helyett.

394. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Beethoven: Für Elise
KingucK P>!

Harmadszor került fogdába. Két napot kellett leülnie a szökéséért. A földszinti, üres folyosón égtek a lámpák. Fél hatra járt. A zeneszobából kihallatszott a zongoraszó, valamelyik negyedéves a „Für Elisé”-t gyakorolta, s egy helyen mindig melléütött. Az anyja arca a búcsúzáskor szomorú volt, gondolta Medve, bár inkább haragosnak akart látszani. Ilyennek még sohasem látta. Nem tudta leolvasni róla a régi titkukat: hogy fütyülhetnek mindenre ők ketten, mert a világ sokkal különb hely ennél. Hát már nem tudják ezt? Talán az anyja már nem tudja, hogy ő, a fia szintén sokkal különb ennél. Talán jóvátehetetlenül elrontott valamit, gondolta, ahogy Telmán tiszthelyettes zörögni kezdett kulcsaival a zárban.

III. Sem azé, aki fut / 2.

Kapcsolódó szócikkek: Beethoven: Für Elise · Medve · Telmán tiszthelyettes · zongora
lzoltán IP>!

Valahonnan, a szomszédban, zongoráznak. Ezt nem is tudtam, hogy zongora van az osztályon, a betegek szórakoztatására – úgy látszik, a meglékelt fejeknek jót tesz a muzsika. A hang egész lágyan ér ide, csak a húrok zengése, a billentyűk kopogása elmosódott. Csodálkozva és hitetlenkedve állapítom meg, hogy a fekete rettegés és harag mintha fölengedett volna, fejem tiszta és könnyű, és olyan irtózatosan fáradt vagyok, amilyen fáradt csak elvégzett feladat után lehet a lélek. Mint halálra tikkadt Szahara-vándor fekete ínyén, az utolsó percben egy korty nedvesség, úgy szivárog fülembe a zongorahúr szelíd, enyelgő, békítő rezgése. „Für Elise” – Beethoven aprósága ez, amit egy tízéves kisleányhoz írt a vén óriás, hódolattal selypítve és tipegve el a Szépség Hajnala előtt, esetlenül egyszerű és bűbájosan szemérmes medvetáncát. Úgy szívom magamba, mint újszülött az első lélegzetet, elámulva és szégyenkezve a boldogságtól. Mi ez?… Mi ez?… – suttogom – lehetséges… lehetséges, hogy életben maradok? Beethoven meghalt, de én még élni fogok. Lassan, akadozva folynak torkomba és a lepedőre könnyeim.

Kapcsolódó szócikkek: Beethoven: Für Elise
KingucK P>!

Ekkor, 1957 őszén, nyolc hónappal az igazi rémségek és huszonnyolc évvel a végső leszámolás előtt, Dadogós Bill a tizedik évében járt.
A csónakot, amely mellett most a kis George rohant, Bill fabrikálta az ágyban ülve, hátát egy halom párnának támasztva, miközben édesanyjuk a Für Elise-t játszotta a szalonban álló zongorán, az eső pedig fáradhatatlanul verte a hálószobaablakot.

1. fejezet - Az áradás után (1957)

KingucK P>!

…A pianínóhoz lépett, és ránézett a kottára. Elene némán figyelte. Vandam játszani kezdte a Für Elise-t. Felhangzottak a Beethovenre jellemző egyszerű első hangok, aztán a tétova s végül a hömpölygő dallam. Azonnal úgy tudott ismét játszani, mintha sohasem hagyta volna abba. A kezei maguktól tudták, mi a dolguk, és ezt ő mindig csodálatosnak találta.

17. fejezet