Beatrix Whittaker személy

Elizabeth Gilbert: A lélek botanikája

Idézetek

nagytimi85>!

Aztán ismét a víz alatt találta magát, amikor három nő megpróbálta letaglózni. Sikerrel jártak. Az egyik a lábfejével Alma mellkasára hágott, mintha csak egy sziklára lépne. Egy másik arcon rúgta, és Alma most már egészen bizonyosra vette, hogy eltört az orra. Vért köpködve, levegő után kapkodva megpróbált a felszínre evickélni. Hallotta, hogy valaki pua’ának, disznónak nevezi. Ismét a víz alá nyomták. […] Amikor megpróbált feljönni, rájött, hogy nem képes: valaki ráült.
Ezután valami lehetetlen dolog következett: az idő teljesen megállt. Nyitott szemmel és szájjal, miközben az orrából a Matavai-öböl vizébe ömlött a vér, mozgásképtelenül és tehetetlenül, Alma ráébredt, hogy meg fog halni. Meglepő módon ettől ellazult. Ez nem is olyan rossz, futott át az agyán. Valójában nagyon is könnyű. […] Ahhoz, hogy meghaljunk, elegendő feladni a vágyat, hogy életben maradjunk. Az embernek csupán bele kellett törődnie abba, hogy eltűnik. Ha Alma egyszerűen mozdulatlanul maradna az ismeretlen ellenfele súlya alatt, minden további erőfeszítés nélkül kitörlődne. A halállal együtt megszűnne minden szenvedés. Minden kétség. Minden szégyen és bűntudat. Minden kérdés. […]
Eszébe jutottak az anyja halálos ágyán ejtett utolsó szavai: Het is fign.
Kellemes.
Aztán – azokban a fennmaradó másodpercekben, amelyek elteltével már túl késő lett volna visszafordítani a dolgok menetét – Alma hirtelen ráébredt valamire. Lényének minden ízében tudta – és ez a tény elvitathatatlan volt: tudta, hogy Henry és Beatrix Whittaker lányaként nem azért jött erre a világra, hogy ötlábnyi vízbe fulladjon. Azt is tudta, hogy ha meg kellene ölnie valakit, csak hogy megmentse az életét, habozás nélkül megtenné. Végül még egyvalamire ráébredt, és ez volt a legfontosabb felismerése: rájött, hogy a világ két részre tagolódik: azokra, akik elszánt küzdelmet folytatnak az életben maradásért, és azokra, akik feladták és elpusztultak. […] Valójában ez volt a természet alapvető mechanizmusa, minden létezés és minden változás hajtóereje – egy magyarázat az egész világra. Ez volt az a magyarázat, amelyet Alma egész életében keresett.
Felküzdötte magát a víz felszínére. Ledobta magáról a rajta ülő nőt, mintha csak egy tollpihe lett volna. Vérző orral, égő szemmel, kificamodott csuklóva, és zúzott mellkassal, a felszínre tört, és levegő után kapkodott. Körbenézett, hogy megtalálja a nőt, aki a víz alatt tartotta. Kedves barátnője, a rettenthetetlen óriásnő, Manu nővér volt az, akinek a koponyáját életének szörnyű csatáiban szerzett borzalmas sebek borították. Manu elnevette magát Alma arckifejezése láttán. A nevetése szeretetteljes, sőt talán bajtársias volt, de mégiscsak kinevette. Alma megragadta Manu torkát. Olyan erővel fonta köré az ujjait, mintha el akarná roppantani a nyelőcsövét. Mennydörgő hangon, úgy, ahogy arra Hiro és társai megtanították, felüvöltött:

“OVAU TEIE!
TOA HAU A’E TAU METUA I TA ‘OE!
E’ORE TAU’SOMORE E MAE QE IA ‘EO!”

EZ VAGYOK ÉN!
AZ ÉN APÁM HATALMASABB HARCOS VOLT, MINT A TE APÁD!
MÉG A DÁRDÁMAT SEM BÍRNÁD EL!

Aztán elengedte Manu nővér torkát. Manu egy pillanatnyi hezitálás nélkül fülsüketítő hangon Alma arcába ordítva jelezte az elismerését.
Alma a part felé gázolt a vízben.
Ügyet sem vetett senkire és semmire maga körül. Nem érdekelte, hogy a parton őt éljenzik vagy gúnyolják.
Úgy masírozott elő a tengerből, mintha abból született volna.

nagytimi85>!

Beatrix nem igazán rajongott a svédekért, de mivel nem akadt a közelben holland református templom, a svéd is jobb volt a semminél. A svédek legalább megértették és osztották a kálvinista tanok központi elképzelését: te saját magad vagy a felelős az életedért, a születésed pillanatától kezdve halálra vagy ítélve, és a jövő ijesztő és kegyetlen. Ez mind megnyugtatóan ismerős volt Beatrix számára. Jobb, mint a többi vallás hamis, erőtlen ígéretei.

63. oldal (Partvonal, 2016)

Kapcsolódó szócikkek: Beatrix Whittaker · református
nagytimi85>!

Beatrix már abban a pillanatban elkezdte a lánya formális neveltetését, ahogy Alma fel tudott állni. Ha más emberek képesek megtanítani a totyogó korú kisgyerekeiket arra, hogy selypítve visszamondják az imádságokat és katekizmusokat, akkor az ő gyereke — és erről Beatrix szilárdan meg volt győződve — bármit képes megtanulni. […]
Beatrix saját maga okította eszes leányát, és gyors haladása elégedettséggel töltötte el. […] Élvezettel töltötte el az érzés, hogy athéni mintára egy magánlíceumot vezethet Philadelphiában, egyedül a lánya üdvére.
Hanneke de Groot, a házvezetőnő, azon a véleményen volt, hogy Alma fiatal agyát talán túlságosan megterheli ez a sok tanulás, ám Beatrix hallani sem akart erről. Beatrix maga is így nevelkedett, mint minden van Devender gyermek, legyen az fiú vagy lány, az idők emlékezete óta. — Ne légy ilyen együgyű, Hanneke — rótta meg Beatrix. — A történelem folyamán még sosem hallottunk arról, hogy egy értelmes, fiatal, jól táplált, jó alkatú lány a túl sok tanulásba pusztult volna bele.

60. oldal (Partvonal, 2016)

Kapcsolódó szócikkek: Beatrix Whittaker · Hanneke de Groot · tanulás
nagytimi85>!

Örökbefogadott egy csinos hernyót (mármint hernyómértékkel mérve csinosat), és egy levélbe csavarva barátjaként hazavitte magával, ám később sajnálatos módon véletlenül ráült és agyonlapította. Ez komoly csapás volt, ám az élet ment tovább. Az anyja is mindig erre figyelmeztette: “Fejezd be a sírást. Az élet megy tovább.” Az állatok elpusztulnak, magyarázták neki. Néhány állat, mint például a birka vagy a tehén, csakis azért jön a világra, hogy aztán az életét adja az embereknek. Nem lehet minden egyes halálesetet meggyászolni. Nyolcéves korára Alma — Beatrix segítségével — már felboncolta egy bárány fejét.

67. oldal (Partvonal, 2016)

Kapcsolódó szócikkek: Alma Whittaker · Beatrix Whittaker · hála
nagytimi85>!

— Az ön anyja igazán elragadó asszony lehetett.
— Elragadó asszony… — vette fontolóra a lehetőséget Alma. — Nos, annyi biztos, hogy az anyám egy olyan elmével volt megáldva, mely elragadó precizitással működött.

213. oldal (Partvonal, 2016)

Kapcsolódó szócikkek: Beatrix Whittaker
nagytimi85>!

Amikor azon a tragikus éjjelen Pollyt a rendőrök és nagydarab munkásemberek bevitték a White Acre udvarházába, Beatrix és Hanneke azonnal látta, hogy a lányra veszély leselkedik. A férfiak közül néhányan azt javasolták, hogy adják be a lányt a szegényházba, míg mások felajánlották, hogy boldogan magukhoz fogadják az árvát. Az összegyűlt férfiak fele valamikor együtt hált a kislány anyjával, ahogy azzal Beatrix és Hanneke is tisztában volt, és nem kívánták elképzelni, milyen jövő vár egy ilyen csinos kis jószágra, egy szajha porontyára.
A két nő közös erővel kiragadta Pollyt a csürhe karmaiból, és gondoskodtak róla, hogy ne is férjen hozzá senki. Ez nem egy előre megfontolt, átgondolt döntés volt. Nem is a jótékonyság meleg, anyai köntösébe bújtatott gesztusa. Nem, ez egy ösztönös cselekedet volt, mely abból a mély és kimondatlan női tudásból fakadt, mely tisztában volt vele, hogy is működik a világ. Az ember nem hagy egy ilyen apró és gyönyörű női teremtményt egyedül tíz felhevült férfi társaságában az éjszaka közepén.

80-81. oldal (Partvonal, 2016)

nagytimi85>!

— Még egy dolog — szólalt meg Henry, és ismét felnézett. — Szokás, hogy a menyasszony a nászéjszaka előtt némi felvilágosításban részesüljön arról, mi történik a hálószobában — feltételezvén, hogy ilyen ügyekben járatlan. Gyanítom, a te esetedben így van. Férfiként és apádként nem adhatok neked tanácsot. Az édesanyád halott, különben ő már megtette volna. Ne is fáraszd magad azzal, hogy Hannekéhez fordulsz az ilyen jellegű kérdéseiddel. Vén aggszűzként a világon semmit sem tud, és belepusztulna a megrázkódtatásba, ha valaha is megtudná, mi zajlik egy nő és egy férfi közt az ágyban. Azt javaslom, keresd fel a húgodat, Prudence-t. Ő már jó ideje férjezett asszony, és vagy fél tucat gyerek anyja. Talán felvilágosítást tud nyújtani a hitvesi magaviselet bizonyos pontjait illetően. Ne pirulj el, Alma — túl öreg vagy a piruláshoz, és nevetségesen festesz. Ha már úgy döntöttél, hogy teszel egy próbát ezzel a házasság dologgal, akkor, istenemre, csináld rendesen. Légy legalább olyan felkészült, amikor befekszel a hitvesi ágyba, mint minden más dologban az életedben. És add fel nekem ezeket a leveleket holnap, ha már úgyis a városban jársz.

269. oldal (Partvonal, 2016)

nagytimi85>!

— A nevem Alma Whittaker, és a mohák tanulmányozásával, valamint a fajok átalakulásával foglalkozom — felelte.
— És miért óhajtana az igazgató úr találkozni önnel? — firtatta az őr.
Alma kihúzta magát, és, akár egy rauti, határozott hangon belekezdett vérvonala felvázolásába. — Az apám Henry Whittaker volt, akit néhányan a maga országában Peru hercegének neveztek. Az apai nagyapám Őfelsége Harmadik György angol király Almamágusa volt. Anyai nagyapám Jacob van Devender volt, a dísz aloék mestere, és ennek a botanikai kertnek az igazgatója több mint harminc éven át. Ezt a pozíciót az apjától örökölte, aki szintén az apjától örökölte, és így tovább, egészen a létesítmény 1638-as alapításáig visszamenőleg. A jelenlegi igazgatója, ha nem tévedek, egy Dr. Dees van Devender nevű férfi, aki a nagybátyám. A nővérét Beatrix van Devendernek hívták. Ő volt az édesanyám, és az euklideszi botanika virtuóza. Az anyám itt született nem messze ettől a helytől, ahol most állunk, egy magánotthonban, a Hortus falain kívül — abban a házban, ahol a 10. század közepe óta minden van Devender született.
Az őr leesett állal bámult rá.
— Ha úgy érzi, hogy képtelen megjegyezni ennyi mindent, fiatalember — vetette oda még Alma —, akkor egyszerűen mondjon annyit Dees bácsikámnak, hogy az unokahúga van itt Amerikából, és látni szeretné.

470. oldal (Partvonal, 2016)

nagytimi85>!

— Volt a nővéremnek rajtad kívül más gyereke is?
— Volt egy lánya — egy örökbefogadott lánya. A húgom, Prudence, aki most egy iskolát működtet apám régi birtokán.
— Örökbefogadott — jegyezte meg semleges hangon a férfi.
— Az anyám sajnos nem volt megáldva termékenységgel.
— És veled mi a helyzet? — érdeklődött a férfi. — Vannak gyerekeid?
— Akárcsak anyám, en sem vagyok termékenységgel megáldva — mondta Alma. […]
— Férj?
— Sajnos már elhunyt.
Dees nagybácsi bólintott, de nem nyilvánította részvétét. Ez szórakoztatta Almát — az anyja ugyanígy reagált volna. A tények azok tények. Aki halott, az halott. […]
— Mennyi ideig szándékozol Amszterdamban maradni? — érdeklődött Dees.
— Határozatlan ideig.
A férfi láthatólag meghökkent. — Ha alamizsnát keresel — jegyezte meg —, nem áll módunkban semmit felajánlani.
Alma elmosolyodott. Ó, Beatrix! — futott át az agyán. Mennyire hiányoztál!

473-474. oldal (Partvonal, 2016)

Kapcsolódó szócikkek: Alma Whittaker · Beatrix Whittaker · Dees van Devender