barát fogalom

Tizenegyedik végére döbbentem rá, hogy a régóta keresgélt „legjobb barát” tulajdonképpen ott volt az orrom előtt, csak amíg én egy emberben kerestem azt, amit számomra a barátság fogalma jelentene, nem vettem észre, hogy ez nem konkrét ideál, ami egy valakiben megvan, és akkor az a nagybetűs Legjobb Barát. Hanem inkább egy puzzle, a darabjai szanaszét vannak, és ha együtt látja őket az ember, akkor értelmet nyer az egész. Valami ilyesmit jelenthet a barátság. És ahogy a többieket néztem, rájöttem, nekem ők azok. Ők hatan. ☺

Igaz barát az, akivel soha nem beszélhettem az érzéseimről, akivel közös a zenei ízlésünk meg szeretünk olvasni, de egyszer sem mondhattam el neki, hogy mit és miért érzek valójában? Vagy Virág az igaz barát, aki egy S.O.S. üzenet elküldése után tíz perc alatt nálam van. Ricsi, aki végigdrukkolta, hogy Cortezzel végre összejöjjünk. Zsolti, akit ha most felhívok, hogy bajban vagyok, zokszó nélkül rohanna, hogy segítsen. Kinga, aki többet segített az elmúlt években, mint bárki, úgy, hogy még csak meg sem kellett köszönnöm. Dave, aki, ha már az eredetiségnél tartunk, kilencedik óta, amióta csak ismerem, totál renitens, egyszerűen más dimenzióban él. Vagy Cortez. Aki órákat vár rám egy könyvesboltban, szó nélkül, csak mert tudja, hogy nekem ez fontos. Aki nem jön át addig, amíg meg nem tanultam mindent. Aki képes megnézni velem a béna, nyálas filmeket, csak hogy ne mindig azt nézzük, amit ő akar. Aki kiáll az ablakba, vállalva minden következményt, hogy mindenki előtt bejelentse, a barátnője vagyok és szeret. Ők a legfontosabbak számomra, és ma úgy jöttem el tőlük, hogy senkitől nem köszöntem el. Arnold miatt. Aki vérig sértett, letámadott, megbántott, és olyan dolgokat vágott a fejemhez, ami őt zavarja, nekem pedig a boldogságomat jelenti.

Az egész múlt hetet végiglábadoztam. Először száraz köhögés, majd hurutos, végül felszakadt, a mellkasom meg szinte kiszakadt. Így tudnám jellemezni szezonális meghűlésemet. A délelőttöket végigtanultam és olvastam (Kardos küldött nekem könyvet, így kiolvastam Fitzgeraldtól A nagy Gatsbyt ☺), délután meg vártam. Hogy mire? Természetesen Cortezre. Aki hétfő kivételével (első alkalom a sulipszichológusnál) mindennap pontban fél négykor átjött. Rendszerint vele tartott Virág és Ricsi, szerdán pedig Kinga és Zsolti is, de ők csak „gyors" vizitre érkeztek. Cortez azonban kitartó volt, és egész héten, minden délután nálam lógott. A többiekkel a neten tartottam a kapcsolatot, a Facebookomra két „jobbulást" üzenetem is érkezett (Karcsi és Kata), Dave, Macu (aki meggyógyult) és a szintén beteg Jacques msn-en vártak mindennap. Az előbbi kettő órák alatt is. ☺ Ha van valami, ami jó volt abban, hogy beteg lettem (ez hülyén hangzik, de tényleg), akkor az az, hogy Cortez bebizonyította, a világon ő a legjobb barát. Nem tudom, hogy létezik-e ilyen díj, de ha még nem, megalapítom, és neki adom az elsőt. Simán megérdemli. Napközben, amíg egyedül voltam otthon, azon töprengtem, hogy az elmúlt években úgy szerettem Cortezt, hogy egyáltalán nem is ismertem. És most, hogy végre igazán megismertem, rádöbbentem, a régi érzéseim eltörpülnek amellett, amit most érzek. Eddig leragadtam ott, hogy mennyire menő, hogy mennyire észvesztően helyes, hogy mennyire iszonyatosan kúl, meg ilyesmi. Azonban rájöttem, a felszínes dolgokon túl van egy olyan oldala, amit igazán kevesen ismernek. Ricsi. Talán Dave és Zsolti. Egy kicsit Virág. És én. Az, hogy ő milyen barát, a napokban derült ki számomra. Múlt karácsony óta voltak olyan pillanatok, amikor éreztem, hogy Cortez az a fajta srác, aki ha szeret valakit, akkor érte bármikor, bármit megtenne… De az „ablakba kiállós" jelenet óta ezek a pillanatok folyamatossá váltak, és nincs nap, amikor ne éreztetné velem, hogy fontos vagyok neki. És ennek nem feltétlenül az a tanúbizonysága, hogy hozott nekem filmet, meg elcipelte A nagy Gatsbyt, mert Kardos megkérte rá. Ezt azzal bizonyította, hogy egy hétig minden délután átjött hozzám (és nem tíz percre), közben pedig nagyon úgy tűnt, eszében sincs más programot keresni, evidens volt számára, hogy ott van. Velem. Így tehát most azon kell munkálkodnom, hogy ne legyen szörnyű önértékelési zavarom amiatt, hogy „én egész egyszerűen nem érdemlem meg őt!". Így állunk tehát most. ☺