Balogh úr személy

Leiner Laura: Illúzió
Leiner Laura: Nélküled
Leiner Laura: Valahol

Idézetek

DoreenShitQ>!

– Szóval a helyzet a következő. Körte, tedd szabaddá a szombati napjukat.
– Nézem – görgette Körte a kijelzőt. – Megoldható, csak Aszádéknak lenne egy délelőtti fellépés.
– Ugyan már, az óvodásokhoz majd elmennek máskor – szólta le őket.
– Hőő! – horkant fel Bogyó. – Harmadikosok – korrigált, de Balogh csak egy unott pillantással ajándékozta meg.

63. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Balogh úr · Bogyó · Körte
Greti26>!

– És szintén gyászosan öltözve. A többiek már bent vannak, a násznép perceken belül megérkezik, már elindultak a hotel felé – közölte. Nem pontosan értettük, hogy mi baja az öltözékünkkel. Lili fekete szoknyában és blúzban volt, én fekete alkalmi overálban, Körte és Nagy Márk pedig fekete öltönyben. Ahogy beléptünk a virágokkal és fényfüzérekkel borított, megterített asztalokkal teli különterembe, ahol a többiek várakoztak, azonnal megértettük, hogy Botond, aki ideiglenesen nem csak Balogh asszisztense volt, hanem felcsapott esküvőszervezőnek is, mire utalt azzal, hogy gyászosak vagyunk. Mindenki feketét viselt. Aszádék, Evelin, Daniella, Anti, Pabló és Tomi is. Khm. Hát, ez van, amikor az ember nem akar mellélőni, hanem a tutira megy, a fekete pedig minden alkalomra
telitalálat, nem nagyon lehet vele hibázni. Kivéve, ha ennyien viseljük egyszerre egy társaságban, mert inkább hasonlítottunk egy szektához, mint az esküvői zenekarhoz.
– Hú – döbbent le Daniella, amikor összegyűltünk az üres teremben. – Ki halt meg? – röhögött fel, a sok fekete ruhát nézve.
– Senki – vágta rá Körte, majd a Márk és Tomi közti feszültséget érzékelve gyorsan hozzátette – még.

432. oldal, 21. fejezet - Nélküled (L&L, 2016

Szelén>!

Fiam. Ezt az egészet én fizetem. Téged is. És ha ismernél, tudnád, hogy nem szívesen teszem. Úgyhogy légy jó szépen, és hozzál nekem koktél virslit, mielőtt lefokozlak és az esőben fogod várni a taxikkal érkező vendégeket.

Kapcsolódó szócikkek: Balogh úr
Cheril>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Téged pedig kirúglak – mondta ki minden előzmény nélkül, bennem pedig megállt az ütő.
– Mi? Miért? – eszmélt fel hirtelen Márk a sokkból, és teljes döbbenettel meredt a kiadó tulajdonosára. – Nem csináltam semmit – közölte dühösen.
– Na látod, ez pontosan így van – biccentett Balogh.

Kapcsolódó szócikkek: Balogh úr · Nagy Márk
Cheril>!

– Tehát – köszörülte meg a torkát Balogh. – Mint tudjátok, a nővérem lánya férjhez megy – kezdte.
– Honnan tudnánk? – kérdezte Körte.
– Azt sem tudtam, hogy van nővére – közölte Bogyó.
– Azt meg főleg, hogy a nővérének van egy lánya – mondta Evelin.
– Nem mindegy? Lagzi lesz! – jelentette be ünnepélyesen Pepe.

Kapcsolódó szócikkek: Balogh úr · Bogyó · Garai Evelin · Körte · Pepe
Málnácska_1011>!

– Nektek az állatkertbe kötöttem le egy közönségtalálkozót. A majomház mellett. – hadarta, majd a mellete ülő, bambán maga elé meredő Bogyóra nézett, és kijavította magát. – Vagy a majomházban. Részletkérdés.

128. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Balogh úr · Bogyó · Pepe · Puding
Cheril>!

– Daniella? Sleisz barátnője? – csodálkozott Körte.
– Nem tudom, kik ezek, akikről beszélsz, de hozd el nekem a csellistát, ő fog zenélni a vacsora alatt.

Kapcsolódó szócikkek: Balogh úr · Daniella · Körte
Greti26>!

Ahogyan ott álltam a kiadóban, ahol a lehető legkisebb költségvetéssel rendezték az Illúzió-partit (komolyan, Balogh műanyag poharakba invesztált be, meg egy vállalhatatlanul ronda tortába, amin ráadásul a felirat el lett írva, mert megszaladt a cukrász keze, és az „Illúzió – 2 000 000 megtekintés” helyett két nullával több sikerült, így lett kétszázmillió…), a többieket néztem, egy pohár gyerekpezsgővel a kezemben. Bogyó, Pepe és Puding ingatlanokat gugliztak a telefonjukon, és Lilinek mutogatták a kinézett lakásokat, Evelin Pablóval és az Üres Utcák többi tagjaival beszélgetett, Anti anyuval és Györggyel hallgatta Balogh urat, aki azt ecsetelte, milyen nagyszerű áron vett repülőjegyet, Körte Balogh asszisztensével, a gyakornoki posztot betöltő Botonddal társalgott valamiről, én pedig a kétszázmillió-feliratos tortámhoz léptem, és szomorúan meredtem rá.
– Tudtam, hogy eléggé nézettek a számaid, de ez még engem is meglepett – szólt egy hang mellettem, mire odafordultam. Pabló röhögve nézett rám.

2. fejezet, 28. oldal - Nélküled (L&L, 2016)

Barnabás_The_Good_Girlboi>!

-Te, ennek még ejtőernyőzés közben is hátra van nyalva a haja.Nem megy szét, soha.Vajon mit használ?[…]

56. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Balogh úr · Budai Rebeka (Bexi) · Körte
>!

– Érdekelne dalszövegíróként pár extra projekt?
– Hogy? – kerekedett el a szemem.
– Írnál dalokat másoknak is?
– Én nem… Én ezen még soha nem gondolkodtam, nem hiszem, hogy tudok rendelésre írni, nekem az túl személyes, és kell, hogy legyen benne érzelem – kezdtem magyarázni az alkotói folyamatomat, de úgy tűnt, Balogh urat egyáltalán nem érdekli, egyszerűen firkált valamit a noteszébe, majd kitépte a lapot, és a kezembe nyomta.
– Nekem teljesen mindegy, de jelenleg a legjobb szövegíró vagy a kiadónál. Ez a maximum összeg, amit fizetnék egy szerzeményedért. Gondold át! – nyomta a kezembe a kitépett lapot.
– Elnézést, ez nagyon megtisztelő, de nekem ez nem az anyagiakról szól – mondtam úgy, hogy meg sem néztem a cetlit.
– Még jobb, akkor vállald el ingyen – lelkesedett, […]

Kapcsolódó szócikkek: Balogh úr · Budai Rebeka (Bexi)