!

Bálint személy

Szabó Magda: Katalin utca

Idézetek

>!
KingucK 

Ettől különben valamennyien féltek, még Elekes is, aki nem látta, mi történik, de azért átélte, mint jelenik meg Irén a küszöbön, hogy közli, milyen fáradt, mennyire igénybe vették aznap az iskolában, és mint kezd neki azonnal a rendezkedésnek, mint egy gép. Bálint, Elekesné, Kinga némán figyelte, hogy jár szobáról szobára, beljebb tol vagy előrehúz egy könyvet, másképpen állít egy vázát. Elekesné, aki úgy érezte, halálra kínozta magát a takarítással, néha szerette volna lerántani az asztalterítőt és kivágni a nippet az ablakon, olyan bőszítő és megalázó volt az a naponta megújuló harc az asztal vagy a polcok rendjéért, az azonos távolságokért a tárgyak között, amelyeknek évek múltával se tudta megtanulni se a helyét, sem a sorrendjét.

Helyszínek

Kapcsolódó szócikkek: Bálint · Elekes · Irén · Kinga · nipp
>!
KingucK 

Bálint, ha otthon volt, többnyire unatkozott és csodálkozott. Múlhatatlanul meglepte, mennyire mindegy, hol tartózkodik, és milyen hasztalan volt azt remélni, hogy élete irrealitásának élménye félbeszakad, ha elveszi Irént feleségül. A Bíró ház holmijaiból alig valamit tudott megmenteni neki Temesné, ám Elekesék díszletei nagyjából megvoltak, s a varázslat, amire várt, mégsem akart létrejönni, Irénék otthona se volt azonos a Katalin utcaival semmiképpen. A másuttok szenzációja ide is elkísérte, Irénnel kötött házassága legfeljebb arra volt jó, hogy átélje, Irén éppolyan szenvedéllyel keresi a Katalin utcát, mint ő maga, éppúgy nem találja, és keresi Elekes vagy Elekesné, ugyanolyan reménytelenül, csak Kinga él közöttük gyanútlanul, jókedvűen, és semmiféle távolról remélt hangra nem figyelve, mert Kinga semmi mást nem ismer a világból, csak ezt a pesti házat, és tulajdonképpen gyanúsnak és ostobának ítél minden olyan emléket, amihez neki személy szerint nincs köze.

13. oldal, Helyszínek

Kapcsolódó szócikkek: Bálint · Bíró ház · Elekes · Elekesné · Irén · Katalin utca · Kinga · otthon · pesti ház · Temesné
Hirdetés
>!
KingucK

Nem sokkal ezután újra felidéződött benne az egykori színpad képe. Akkor esett fogságba Budapest ostromakor, és mikor elindult a foglyok menetével, Irénre gondolt, aki a menyasszonya volt, és akinek fogalma se lehetett róla, mi történik vele ebben a percben. Ám Irén, akire gondolt, nem önmaga volt, a vékony, komoly egyetemista lány, hanem egy fehér ruhás, csillogó öves jelenség, és ott viselte a fején a szent király koronáját. Az őr nem értette, mi jár az eszében, mert hirtelen megállt, és eltakarta az arcát a kezével, és csak állt, míg tovább nem lökték. Senki se tudta, hogy most önmagát is látja már, piros ruhában, kis karddal, csákó a fején, és az őrnagyot, aki már elesett, és Heldéket, akiket elvittek, és Henriettet, akit megöltek, és hogy azon töri a fejét, ugyan hová vihették a nyilasok Szent István koronáját.

86. oldal, Ezerkilencszázharmincnégy

Kapcsolódó szócikkek: 1944 · Bálint · Budapest · Budapest ostroma · Heldék · Henriett · Irén · nyilasok · őrnagy · Szent Korona