Bakáts tér helyszín

Krúdy Gyula: Asszonyságok díja
Kőrösi Zoltán: Budapest, nőváros
Gobbi Hilda: Közben…
Krúdy Gyula: Pesti nőrabló
Barsy Irma: Pincenapló

Idézetek

márti>!

…a sípok kapcsán egyébként megjegyzendő, hogy a mi környékünkön nem csak a virágokhoz, de a futballhoz is mindenki ért, másképpen mondva errefelé állítólag mindenki szurkoló, hiszen a mi környékünk a Ferencvárosi Torna Club otthona, magát az egyesületet is itt a közelben, a Körút túloldalán, még ezernyolcszázkilencvenkilenc májusában alapította Tolnay Lajos úr és Springer Ferenc úr, a Bakáts tér 14. szám alatti Ferencvárosi Polgári Körben, ez a civil kör egyébiránt az első volt, ahová nőket is fölvettek, a férfiakat megillető jogokkal, s most ugyanezen termekben született meg a Torna Club, immár hivatalos keretet is adva a Mester utca környékén verbuválódott alkalmi futballcsapatoknak, főként a jobb pénzű német polgárok pénzének köszönhetően, az első pályát a külső Soroksári úton építették meg, s az alakulás után alig egy évvel rendezték az első hivatalos mérkőzést, rá egy évvel pedig a bécsi Cricketters csapatával vívtak nemzetközi találkozót, s már kilencszázháromban országos labdarúgó bajnokságot nyertek, többek közt a görbe lábú Schlosser Imrével a csatársorban, Slózival, akinek kiismerhetetlen cselei hamarosan az őrületbe kergették Európa hátvédeit, az Üllői úti pályát először kilencszáztizenegyben építették meg, tizenhárom év múlva pedig felépült egy igazi stadion is, lelátókkal, amelyek egészen hetvenháromig, az újjáépítésig néztek le a gyepre, vagyis a Bakáts tértől a Soroksári úton át a Mester utcán keresztül az Üllői útig húzódik a Fradi születésének piros fonala….

59. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bakáts tér · Ferencvárosi Polgári Kör
Csicseri>!

Már kihajnalodott, a Bakáts téri torony megvilágosodva állott a tér közepén, mint a lelkek lajtorjája.

490. (Asszonyságok díja)

Kapcsolódó szócikkek: Bakáts tér
Csicseri>!

A fogat a Bakáts térre érkezett, ahol harangozás és gyermeksírás hangzik a nap minden órájában. A harangozást a plébános rendezteti, hogy a városlakók sohase felejtsék el keresztény vallásukat, míg a gyereksírásért azok a jövevények felelősek, akik mindenféle útlevél és vámvizsgálat nélkül érkeznek e tájra

446. (Asszonyságok díja)

Kapcsolódó szócikkek: Bakáts tér
Frank_Waters I>!

Útja a Bakáts térre vezette.
Ezen a téren, ahol lépcsőkben emelkedik és esik a gyalogjáró, évek óta épülnek házak, amelyeket ismét lebontanak, az erkélyeken alsószoknya nélkül üldögélnek a napsütésben unatkozó nők, hogy a járókelőknek érdemes legyen más alkalommal is ezt az utat választani…

Második fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Bakáts tér
1 hozzászólás
Carmilla >!

    Pesten minden kicsi kis téren temető. A Baross kávéház előtt, az Iparművészeti Múzeumnál, a Bakáts téri templom körül, a Múzeum-kertben, csupa sírhalom.
    Szabó Dezső, aki január 13-án éhen halt az óvóhelyen (bár kínálták, de nem bírta a babot), a Rákóczi téren van eltemetve.

153. oldal (Tortoma, 2016)

Barsy Irma: Pincenapló Ne fordulj vissza

Kapcsolódó szócikkek: Bakáts tér · Iparművészeti Múzeum · Pest
Carmilla >!

    Kivittem anyámat az István kórházba, ahol közölték, hogy operábilis, reménykedhettem. Húszágyas szobába fektették. Másnap kirohantam. Műtét-előkészítés, anyám panaszkodott, hogy fázik, begyulladtak az ízületei. Kértem a nővért: behozhatok egy pokrócot? Azt mondta: nem! Anyám ízületi gyulladást kapott, nem lehetett műteni. Átvitték a Bakáts téri onkológiára. Betettek a méhébe egy adag rádiumot – szerintem szétégették.

29. oldal, Családok (Szépirodalmi, 1982)

Kapcsolódó szócikkek: Bakáts tér · onkológia · rádium