Bailey Clarke személy
Idézetek
– Vannak kötelességeim is – mondja Bailey, jóllehet ezt a szót az utóbbi időben kezdi meggyűlölni.
A nagyanyja valami fura hangot hallat, ami lehet nevetés is, köhögés is, vagy a kettő kombinációja.
– Az álmaidat próbáld megvalósítani, Bailey! – mondja. – Legyen az az álom a Harvard vagy valami egészen más. Nem az számít, hogy mit mond róla a drágalátós apád, bármilyen nagy hangon mondja is. Már elfelejtette, hogy valaha ő maga is valakinek az álma volt.
92. oldal
Lorena úgy mutatja be neki Bailey-t, mint egy fiatal rêveurt, akinek még nincsen sálja.
– Én igazából nem is vagyok rêveur – mondja Bailey. Még mindig nem egészen biztos benne, hogy jól érti, mit is jelent ez a szó.
Elizabeth felnéz rá a kötése felett. Ahogy méregeti, összehúzott szemmel, Bailey-nek egy régi, rettentő szigorú tanítónője jut róla eszébe, jóllehet most ő néz le magasabbról az asszonyra. Elizabeth közelebb hajol hozzá, mint aki valamilyen titkot készül megsúgni.
– Csodálja a cirkuszt? – kérdezi.
– Igen – feleli Bailey habozás nélkül.
– Jobban, mint bármi mást a világon? – folytatja a faggatózást Elizabeth.
– Igen – mondja Bailey. Önkénytelenül elmosolyodik, pedig a nő roppant komoly arcot vág, ráadásul Bailey szíve még mindig összevissza ver az izgalomtól.
– Akkor maga rêveur – jelenti ki Elizabeth. – Nem számít, hogy milyen ruhát visel.
A szökés
Senki sincs rajtuk kívül a sátorban, semmi sem zavarja meg a látványt. Bailey közelebbről szemügyre veszi az egyik rózsát, és a fagyos, hideg szirmok közül mintha alig érzékelhető illat szállna föl, ahogy közelebb hajol. Rózsa-, jég-, és cukorillat. Bailey-t azokra a vattacukor rózsákra emlékezteti, amelyeket az udvarban árulnak.
-Bújócskázzunk! – javasolja Pixi. Bailey igent int, mire a lány gyorsan kigombolja télikabátját, és rádobja az egyik havas ágra. Fehér fellépőruhájában most jószerivel láthatatlan.
-Hé, ez így nem ér! – kiált utána Bailey, miközben a lány eltűnik egy fűzfa lecsüngő ágai mögött. Utánaveti magát: fák és formára nyírt sövények, vadszőlőindák és rózsák között űzi a felvillanó vörös fürtöket.
252. oldal
– Az álmaidat próbáld megvalósítani, Bailey! – mondja. – Legyen az az álom a Harvard vagy valami egészen más. Nem az számít, hogy mit mond róla a drágalátos apád, bármilyen nagy hangon mondja is. Már elfelejtette, hogy valaha ő maga is valakinek az álma volt.
Ekkor Bailey rádöbben, hogy a sátornak nincs teteje. A felső vége nyitott, és így tisztán látják a csillagos eget maguk fölött.
Egészen más érzés, mint amikor az ember egy mezőn, hanyatt fekve nézi a csillagokat, amit Bailey számtalanszor megtett már életében. Itt nincsenek fák, hogy a lombjuk eltakarjon egy darabot a kép pereméből, és ahogy a kocsi szelíden hintázik velük, Bailey szinte súlytalannak érzi magát.
És hihetetlen csönd van. Bailey semmit sem hall, csak a kocsi halk nyikorgását, ahogy körbe-körbe siklik velük, és Pixi légzését közvetlen közelről. Mintha az egész cirkusz beleolvadt volna a sötétségbe.
Amikor ötéves voltál, az egyik mosóteknőt átalakítottad kalózhajóvá és támadást intéztél a kertemben a hortenziáim ellen.
– Ezt én választottam! – gondolja Bailey. – Akarom! Szükségem van rá! Kérlek! Kérlek, hadd sikerüljön!
Kívánja, erősebben, mint ahogy bármit is kívánt valaha életében, ami-kor elfújta a születésnapi torta gyertyáit, vagy amikor hullócsillagot látott.
Kívánja önmaga kedvéért. A piros sálas rêveurök kedvéért. Az órásmester kedvéért, akivel soha nem találkozott. Celia és Marco kedvéért, Pixi és Dixi kedvéért, még Cukiko kedvéért is, pedig a kígyónő azt állította, hogy őt az egész nem érdekli.
– És hogyan fogunk innét lejutni? – kérdi végül Bailey, miközben azon töpreng, vajon hogyan fognak visszatalálni.
– A legegyszerűbben úgy, ha leugrunk! – feleli Pixi. Átsegíti Bailey-t egy kanyarodón, amelyet addig nem vett észre, és a fiú hirtelen megpillantja a terasz peremét.
Jóval magasabban vannak, mint hitte, bár még mindig nem érték el a legtetejét.
– Ne aggódj! – mondja Pixi. – Nem veszélyes.
– Az lehetetlen! – mondja Bailey, miközben átkukucskál a terasz peremén.
– Semmi sem lehetetlen! – feleli Pixi. Rámosolyog a fiúra, és leugrik, vörös haja csak úgy lobog utána, miközben lefelé zuhan.
Egy pillanatra eltűnik odalenn a fehér gömbök tengerében, amelyek teljesen elborítják, mielőtt újra előbukkanna. Vörös baja szinte világít a nagy fehérségben, ahogy fölinteget a fiúnak.
Bailey csak egy pillanatig habozik. Keményen ellenáll a kísértésnek, hogy lehunyja a szemét ugrás közben. Ehelyett fölnevet, miközben lefelé bucskázik a levegőben.
Amikor leér a fehér gömbök tavába, az tényleg olyan, mintha egy felhőbe zuhanna, puha, könnyű és megnyugtató.
210. oldal (Libri, 2012)