Babits Mihály személy

Márai Sándor: Vasárnapi krónika
Szabó Lőrinc: Vallomások
Karinthy Frigyes: Így írtok ti
Esterházy Péter: A szív segédigéi
Márai Sándor: Napló 1984–1989
Faludy György: Test és lélek
Márai Sándor: Március
Esterházy Péter: Az elefántcsonttoronyból
Polcz Alaine: Éjjeli lámpa
Onagy Zoltán: Tavaszi iramlás ősszel
Déry Tibor: Ítélet nincs
Esterházy Péter: Semmi művészet
Faludy György: Pokolbeli víg napjaim
Németh László: Irgalom
Szabó Lőrinc: Homlokodtól fölfelé
Illés Endre: Mestereim, barátaim, szerelmeim I–II.
Esterházy Péter: Bevezetés a szépirodalomba
Szathmári Sándor: Gépvilág és más fantasztikus történetek
Ádám György: A rejtőzködő elme
Esterházy Péter: A kitömött hattyú
Nagy Lajos: Budapest nagykávéház
Babits Mihály: Tímár Virgil fia / Halálfiai / Válogatott novellák
Vészi Endre: Angi Vera
Ady Endre – József Attila – Radnóti Miklós: Válogatás Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós műveiből
Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye
Faludy György: Versek
Esterházy Péter: Egy kékharisnya följegyzéseiből
Szerb Antal: A varázsló eltöri pálcáját
Tatay Sándor: Lődörgések kora
Tevan Andor: A könyv évezredes útja
Márai Sándor: Összegyűjtött versek
Szerb Antal (szerk.): Száz vers
Gál György Sándor: Honthy Hanna
Örkény István: Nászutasok a légypapíron
Karinthy Ferenc: Napló I-III.
Kosztolányi Dezső: Kosztolányi Dezső összegyűjtött versei
Lackfi János – Vörös István: Apám kakasa
Radnóti Miklós: Napló
Hernádi Sándor: Szórakoztató szóra késztető
Darvasi László: Horger Antal Párisban
Karinthy Frigyes: Nem nekem köszöntek
Márai Sándor: Napló 1945–1957
Rockenbauer Zoltán: A halandó múzsa
Romsics Ignác: Ellenforradalom és konszolidáció
Balázs Mihály – Fényi András – Hegedűs András: Írók, képek
Szabó Magda: Drága Kumacs!
Kellér Dezső: Leltár
Réz Pál (szerk.): Tengertánc
Lengyel Balázs: Egy magatartás története
Schöpflin Aladár: Írók, könyvek, emlékek
Tüskés Tibor (szerk.): Weörestől – Weöresről
Kenyeres Zoltán: Megtörtént szövegek – Esszék, tanulmányok a 20. századi magyar irodalomról
Török Sophie: „most én vagyok hang helyetted…”
Bisztray Gyula: Színházi esték
Szerb Antal: Szerb Antal válogatott levelei
Weöres Sándor: 111 vers
Kelevéz Ágnes – Szilágyi Judit (szerk.): Nyugat-képeskönyv
Tüskés Tibor: Babits és Pécs
Déry Tibor: Kyvagiokén
Révai Gábor: Bemutatkozásaim története
Halmai Tamás: Szilencum
Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről
Török Sándor: Test és lélek
Kányádi Sándor: Sirálytánc
Sárközi Mátyás: Párban magányban
Lisztóczky László: A mesebeli hattyú fogságában
Asztalos Miklós: Ez Magyarország!
Darvasi László: Ez egy ilyen csúcs
Horváth Viktor: A vers ellenforradalma
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló
Nyáry Krisztián: Igazi hősök
John Lukacs: Fél évszázad magyar írásai
Nényei Pál: Léda tojásaitól az Aranyszamárig
Németh Attila: Művészek és pszichopatológia
Szerb Antal: A világ sokkal több…
Lackfi János: Szerelmi nyomozás
Benkes Mihály – Borsányi György (szerk.): Történelem IV.
Barsy Irma: Pincenapló
Csabai László: Szindbád, a forradalmár
Kaszás György: Kreativitássuli
P. Horváth Tamás: Öt torony
Lázár Ervin: A mese szeretet
Csepella Olivér: Nyugat + zombik
Halmai Tamás: Örömmévalóság
Egry Gábor (szerk.): Kérdések és válaszok 1918–1919-ről
Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság
Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors
Görgey Gábor: Görgey
Nemes Nagy Ágnes: A gyufaskatulyától Prométheuszig
Háy János: Kik vagytok ti?
Hajdú Farkas-Zoltán: Csonkamagyar 1919
Bíró-Balogh Tamás: Hakni
Hatos Pál: Rosszfiúk világforradalma
Buza Péter: Budapest 30
Nádasdy Ádám: A csökkenő költőiség

Idézetek

gabriellaeld I>!

Lebuktam. Babits Mihály vagyok, hírhedt telefonbetyár, az ökörködés csintalan pápája--

121. oldal (Corvina, 2017)

Kapcsolódó szócikkek: Babits Mihály
Frank_Waters I>!

Néha visszhangzik Babits sora: „Talán nem is olyan nagy dolog a halál.” Talán. Ha úgy gondolta, mindeddig mindenkivel megtörtént, és utólag nem panaszkodott senki, igaza lehet.

1988

Kapcsolódó szócikkek: Babits Mihály · halál
6 hozzászólás
Frank_Waters I>!

Ki hiányzik?

Mindenki. Nekem minden magyar író hiányzik Vörösmartytól Máraiig, Pázmánytól Hajnóczy Péterig. Most nem a magánveszteségemre gondolok, azaz nem arra, hogy milyen jó lett volna velős csont után kajtatni Krúdyval, csajozni Szabó Lőrinccel, vagy szerelmesnek lenni Csokonai Liliként Kosztolányiba, félni Babitstól, berúgni Vitéz Mihállyal, sétálni Arannyal, utazni Jókaival, okosnak lenni Keménnyel, el gatni-getni (Tandori szava) Pilinszkyvel, meg nem nevezhetőket művelni Csáthtal, focizni Petőfivel,

mindez nagyon jó volna, hasznos és barátságos, de főképpen az volna jó, hogy velük másféle szellemi térben vagy légben volnánk, tehát azokra a helyzetekre gondolok most inkább, amelyekből ezen emberek hiányoznak, s hiányozván mi őket, finoman szólva, mérsékelten oldjuk meg, mert természetesen ezek úgynevezett megoldásra váró helyzetek, fokozódók.

Nemcsak egyéni kvalitásaik révén működtek jobban eleink, hanem mintha a szellemi élet egésze is jobban lett volna trenírozva, a bármikori, mozgékonyabb, találékonyabb, bátrabb, függetlenebb volt… Ez valószínűleg túlzás, és mindez csupán messziről ilyen sima; bár érthető, ha sóvárogva gondolok egy Eötvös, egy Kemény politizálására, vagy akár egy Karinthy-glosszára, ami helyére tenne egy szokásos irodalmi csip-csup ügyet, ami körülményeink közt nyílván mértéktelenre dagadna, volna sértődés, értelmezés, magyarázat, előbb-utóbb zsidózás és magyarozás, le – le le, ti…, csak épp az a nyolc sor nincs, a glossza, amely helyére tenné az egészet, több szóra sem érdemesnek nyilvánítván… Sokszor nincs helyük a helyükre teendő dolgoknak, így állunk. Helyteremtés, ez kell következzék, nem csupán helykeresés.

Hajnóczy is hiányzik. De jellemző, hogy ez nem magamtól jutott az eszembe, hanem csak mert hallottam egy rádióműsort róla (Markovits Ferenc munkája). A rossz emlékezés buta emlékezés, az emlékezőt sújtja. Mielőtt elmondanám, hogyan is hiányzik Hajnóczy, elmondom legszemélyesebb találkozásomat vele. Akkor már halott volt.

Halálhíre napján itt nem részletezendő oknál fogva Koppánymonostoron voltam. Reggel a postára mentem újságért. Mint sokan, én is hátulról kezdem olvasni az újságokat, most talán az idegen hely miatt, eltévesztettem, amikor észrevettem, lapozni kezdtem hátra, előre, a sporthoz.

Akkor, ahogy mondani szokás: spétben, igazi rémület fogott el, megmerevedtem, ténylegesen lépni se mertem. Ijedelmem a legteljesebb mértékben jogos és arányos volt, ugyanis lapozás közben azt olvastam, hogy meghaltam. Ezt lapoztam át, erre kaptam a spétet. Azért ez eléggé sajátos érzés volt ott a festői Koppánymonostoron, hogy minden kétséget kizáróan az áll a reggeli lapban, hogy végem, odavagyok, dermedten álltam, igen, a földbe gyökerezett a lábam, láttam magam előtt a Magyar Nemzet-betűket, Meghalt E. P. Tényleg nem képzelődtem, tudtam, ezt olvastam. Kicsit meg voltam hatódva. Vajon hogyan történhetett? Lelőttek az oroszok. Egy férj. Egy orosz férj. Próbáltam elgondolni, valóban hogyan kerülhetett bele a hír az újságba. Akkor már több napja nem voltam Pesten, ez megkönnyítette a fantaziálást.

De végül is újra meg kellett néznem. Meghalt Hajnóczy Péter, ez volt a címben, és rögtön láttam is a tévedés okát. A ZY PÉTER volt az ok, zy péter, kultúrrovat, azonnal és egyértelműen magamat olvastam, az „embernek” nagy gyakorlata lesz abban, hogy a saját nevét egy szövegben fölfedezze…, a narcizmus enyhe mámora. Hát így.

A mai irodalmi beszéd egyszerre durva és túl udvarias. Ez nem ellentmondás, ezek egymást föltételezik, és – megint – az organikus hiányára utalnak. Indulatosság és evvel együtt valamiféle kenetteljes papolás, amelynek mintha az volna a lényege, hogy a világ természete végül is jó, csak eddig eltakarta az államszocializmus.

A Hajnóczy káromkodása hiányzik! De nem az a jóízű, nyelvi leleményekben gazdag, barokkos, néprajzos, amely bármennyi dühöt tartalmaz is, bármennyi fájdalom van is mögötte, mégis leginkább arról szól, hogy ki a legény a gáton. A Hajnóczy káromkodása, azt nem mondanám, hogy csöndes volna, de szegény. A Pilinszky-vonal. Kemény, és keménységét magán gyakorolja. Nem süti le a szemét, és nem is festi. Kíméletlen. Milyen legény. Milyen gát. Ki a…

113-116. oldal

n P>!

– Babits meghalt az éjjel. Kicsit megáll bennünk minden. Kicsit mindnyájunknak apja volt, akik írtak, és magukon érezték a szemét. Mi következik utána, ki lesz a „mérték”?
(1941. augusztus 5.)

78. oldal, II. kötet

Kapcsolódó szócikkek: Babits Mihály
vargarockzsolt>!

Halotti beszéd

Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? …
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A „pillangó”, a „gyöngy”, a „szív” – már nem az, ami volt
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké
A gyereknek T o l d i -t olvasod és azt feleli, o k é
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
„A halál gyötrelmei körülvettek engemet”
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon
A tested is emlékezik, mint távoli rokon
Még felkiáltsz: „Az nem lehet, hogy oly szent akarat…”
De már tudod: igen, lehet… És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét –
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?… Rippli színe? Bartók vad szelleme?
„Az nem lehet, hogy annyi szív…” Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek
Még azt hiszed, élsz?… Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: „Testvért testvér elad…”
Egy hang aléltan közbeszól: „Ne szóljon ajakad…”
S egy másik nyög: „Nehogy ki távol sír e nemzeten…”
Még egy hörög: „Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t?
Vagy: „Rosszabb voltam mint e z e k ?…” Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román… Most hallgass és fizess.
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet
A radioaktív hamu mindent betemet
Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak szám egy képleten
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet
Köszönd a koporsóban is, ha van, ki eltemet
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat
Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt –
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted
A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk
Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk
Íme, por és hamu vagyunk.

(Possilipo,1951. Nyár)

Frank_Waters I>!

Mikor Kosztolányi haldoklott, Babits már halálos beteg volt. A halálraítélt meglátogatta a haldoklót. Sokáig ült betegágyának, halkan, fulladozva beszéltek. Mikor elment, azt mondta Kosztolányi: – Mind eljöttek hozzám barátaim, az írók és költők. De csak Babits tudott megvigasztalni. Tudod, mit mondott? … Ezt mondta: Ne félj, Dide. Ne félj a szenvedéstől. Valami értelme van ennek!

Márai Sándor, 1941.

Kelevéz Ágnes – Szilágyi Judit (szerk.): Nyugat-képeskönyv Fotók, dokumentumok a Nyugat történetéből

Kapcsolódó szócikkek: Babits Mihály · Kosztolányi Dezső
Bea_Könyvutca P>!

Karinthy, aki felnőtt korában sem volt más, mint egy nagy kreatív gyerek, kiváló példája a fentieknek. Szavak című írásában arról szól például, hogy ő az utcán a feliratokat mindig elolvassa visszafelé is. Ettől számára a „takarék” "kérakat" is volt, ami azonnal „kirakat”-tá vált a fejében. A szerda adreszt is jelentett számára, a szeretni egyben interesz, a kelet telek, az ingovány nyávogni is volt. És roppantmód irigyelte Babitsot, aki felismerte, hogy az erőszakos visszafelé sok a szőre, a római fővezér pedig rézevő fia, Mór.

25. oldal

19 hozzászólás
Grapefruitossy>!

Apa, micsoda a duxnak a dativusa? – kiabál ki a fiam dolgozatírás közben.
[…]
Hol a latin szótár? Baj van, az bent maradt a gyerekszobában, észreveszi, ha onnan puskázom ki. Lehetne esetleg telefonálni Babits Mihálynak, az jól tud latinul. De viszont azt hiszi rólam, hogy én is tudok. Nem lehet egy költőt kiábrándítani. Aztán a gyerek is meghallja.

Dux, ducis - 203. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Babits Mihály
marianngabriella P>!

Megjegyzem, hogy Szász 1898 körül fejezte be, Babits 1908 körül kezdte, az csak tíz év – mégis, szinte egy évszázad választja el őket érzületben, stílusban. Babits sokkal szellemesebb, meglepő fordulatai vannak. Néha felnevet az ember. Ügyesen, mint egy bűvész, kettőt csavar a kezén, és akkor egyszer csak megvan! Szász ezt nem csinálja. A Babits-fordításon látszik ugyanakkor, hogy szándékosan akar régies lenni, hiszen amelyik korban ő írt, az már modern kor.
[…]
Szászra nem mondanám, hogy archaizál, ő egy másik kor terméke. Használ furcsa és régies kiejtéseket, de ő természetesen csinálja. Babitsnál ezek stíluselemmé válnak. Mint ha ma valaki zenél, de régi hangszereken. Szász még olyankor játszik ezeken a hangszereken, amikor valós használatban vannak. Ettől Babits archaizálása olykor hivalkodóvá válik. Szász szerényebb, ezért persze kevésbé érdekes. Meg néha nagyon latinosan vagy németesen megcsavarja a nyelvet.

Se bús, se zord – Beszélgetés Szálinger Balázzsal

Nádasdy Ádám: A csökkenő költőiség Tanulmányok, beszélgetések Shakespeare és Dante fordításáról

Kapcsolódó szócikkek: Babits Mihály · Szász Károly
tgorsy>!

Babits, aki fordította Dantét, Shakespeare-t, Goethét, de vendéglőben egyik nyelven sem tudott egy szelet kenyeret kérni.

175-176. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Babits Mihály