Babits Mihály személy
Idézetek
Lebuktam. Babits Mihály vagyok, hírhedt telefonbetyár, az ökörködés csintalan pápája--
121. oldal (Corvina, 2017)
Néha visszhangzik Babits sora: „Talán nem is olyan nagy dolog a halál.” Talán. Ha úgy gondolta, mindeddig mindenkivel megtörtént, és utólag nem panaszkodott senki, igaza lehet.
1988
Ki hiányzik?
Mindenki. Nekem minden magyar író hiányzik Vörösmartytól Máraiig, Pázmánytól Hajnóczy Péterig. Most nem a magánveszteségemre gondolok, azaz nem arra, hogy milyen jó lett volna velős csont után kajtatni Krúdyval, csajozni Szabó Lőrinccel, vagy szerelmesnek lenni Csokonai Liliként Kosztolányiba, félni Babitstól, berúgni Vitéz Mihállyal, sétálni Arannyal, utazni Jókaival, okosnak lenni Keménnyel, el gatni-getni (Tandori szava) Pilinszkyvel, meg nem nevezhetőket művelni Csáthtal, focizni Petőfivel,
mindez nagyon jó volna, hasznos és barátságos, de főképpen az volna jó, hogy velük másféle szellemi térben vagy légben volnánk, tehát azokra a helyzetekre gondolok most inkább, amelyekből ezen emberek hiányoznak, s hiányozván mi őket, finoman szólva, mérsékelten oldjuk meg, mert természetesen ezek úgynevezett megoldásra váró helyzetek, fokozódók.
Nemcsak egyéni kvalitásaik révén működtek jobban eleink, hanem mintha a szellemi élet egésze is jobban lett volna trenírozva, a bármikori, mozgékonyabb, találékonyabb, bátrabb, függetlenebb volt… Ez valószínűleg túlzás, és mindez csupán messziről ilyen sima; bár érthető, ha sóvárogva gondolok egy Eötvös, egy Kemény politizálására, vagy akár egy Karinthy-glosszára, ami helyére tenne egy szokásos irodalmi csip-csup ügyet, ami körülményeink közt nyílván mértéktelenre dagadna, volna sértődés, értelmezés, magyarázat, előbb-utóbb zsidózás és magyarozás, le – le le, ti…, csak épp az a nyolc sor nincs, a glossza, amely helyére tenné az egészet, több szóra sem érdemesnek nyilvánítván… Sokszor nincs helyük a helyükre teendő dolgoknak, így állunk. Helyteremtés, ez kell következzék, nem csupán helykeresés.
Hajnóczy is hiányzik. De jellemző, hogy ez nem magamtól jutott az eszembe, hanem csak mert hallottam egy rádióműsort róla (Markovits Ferenc munkája). A rossz emlékezés buta emlékezés, az emlékezőt sújtja. Mielőtt elmondanám, hogyan is hiányzik Hajnóczy, elmondom legszemélyesebb találkozásomat vele. Akkor már halott volt.
Halálhíre napján itt nem részletezendő oknál fogva Koppánymonostoron voltam. Reggel a postára mentem újságért. Mint sokan, én is hátulról kezdem olvasni az újságokat, most talán az idegen hely miatt, eltévesztettem, amikor észrevettem, lapozni kezdtem hátra, előre, a sporthoz.
Akkor, ahogy mondani szokás: spétben, igazi rémület fogott el, megmerevedtem, ténylegesen lépni se mertem. Ijedelmem a legteljesebb mértékben jogos és arányos volt, ugyanis lapozás közben azt olvastam, hogy meghaltam. Ezt lapoztam át, erre kaptam a spétet. Azért ez eléggé sajátos érzés volt ott a festői Koppánymonostoron, hogy minden kétséget kizáróan az áll a reggeli lapban, hogy végem, odavagyok, dermedten álltam, igen, a földbe gyökerezett a lábam, láttam magam előtt a Magyar Nemzet-betűket, Meghalt E. P. Tényleg nem képzelődtem, tudtam, ezt olvastam. Kicsit meg voltam hatódva. Vajon hogyan történhetett? Lelőttek az oroszok. Egy férj. Egy orosz férj. Próbáltam elgondolni, valóban hogyan kerülhetett bele a hír az újságba. Akkor már több napja nem voltam Pesten, ez megkönnyítette a fantaziálást.
De végül is újra meg kellett néznem. Meghalt Hajnóczy Péter, ez volt a címben, és rögtön láttam is a tévedés okát. A ZY PÉTER volt az ok, zy péter, kultúrrovat, azonnal és egyértelműen magamat olvastam, az „embernek” nagy gyakorlata lesz abban, hogy a saját nevét egy szövegben fölfedezze…, a narcizmus enyhe mámora. Hát így.
A mai irodalmi beszéd egyszerre durva és túl udvarias. Ez nem ellentmondás, ezek egymást föltételezik, és – megint – az organikus hiányára utalnak. Indulatosság és evvel együtt valamiféle kenetteljes papolás, amelynek mintha az volna a lényege, hogy a világ természete végül is jó, csak eddig eltakarta az államszocializmus.
A Hajnóczy káromkodása hiányzik! De nem az a jóízű, nyelvi leleményekben gazdag, barokkos, néprajzos, amely bármennyi dühöt tartalmaz is, bármennyi fájdalom van is mögötte, mégis leginkább arról szól, hogy ki a legény a gáton. A Hajnóczy káromkodása, azt nem mondanám, hogy csöndes volna, de szegény. A Pilinszky-vonal. Kemény, és keménységét magán gyakorolja. Nem süti le a szemét, és nem is festi. Kíméletlen. Milyen legény. Milyen gát. Ki a…
113-116. oldal
– Babits meghalt az éjjel. Kicsit megáll bennünk minden. Kicsit mindnyájunknak apja volt, akik írtak, és magukon érezték a szemét. Mi következik utána, ki lesz a „mérték”?
(1941. augusztus 5.)
78. oldal, II. kötet
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló 95% 1935-1946
Halotti beszéd
Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? …
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A „pillangó”, a „gyöngy”, a „szív” – már nem az, ami volt
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké
A gyereknek T o l d i -t olvasod és azt feleli, o k é
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
„A halál gyötrelmei körülvettek engemet”
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon
A tested is emlékezik, mint távoli rokon
Még felkiáltsz: „Az nem lehet, hogy oly szent akarat…”
De már tudod: igen, lehet… És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét –
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?… Rippli színe? Bartók vad szelleme?
„Az nem lehet, hogy annyi szív…” Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek
Még azt hiszed, élsz?… Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: „Testvért testvér elad…”
Egy hang aléltan közbeszól: „Ne szóljon ajakad…”
S egy másik nyög: „Nehogy ki távol sír e nemzeten…”
Még egy hörög: „Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t?
Vagy: „Rosszabb voltam mint e z e k ?…” Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román… Most hallgass és fizess.
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet
A radioaktív hamu mindent betemet
Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak szám egy képleten
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet
Köszönd a koporsóban is, ha van, ki eltemet
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat
Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt –
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted
A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk
Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk
Íme, por és hamu vagyunk.
(Possilipo,1951. Nyár)
Mikor Kosztolányi haldoklott, Babits már halálos beteg volt. A halálraítélt meglátogatta a haldoklót. Sokáig ült betegágyának, halkan, fulladozva beszéltek. Mikor elment, azt mondta Kosztolányi: – Mind eljöttek hozzám barátaim, az írók és költők. De csak Babits tudott megvigasztalni. Tudod, mit mondott? … Ezt mondta: Ne félj, Dide. Ne félj a szenvedéstől. Valami értelme van ennek!
Márai Sándor, 1941.
Kelevéz Ágnes – Szilágyi Judit (szerk.): Nyugat-képeskönyv 100% Fotók, dokumentumok a Nyugat történetéből
Karinthy, aki felnőtt korában sem volt más, mint egy nagy kreatív gyerek, kiváló példája a fentieknek. Szavak című írásában arról szól például, hogy ő az utcán a feliratokat mindig elolvassa visszafelé is. Ettől számára a „takarék” "kérakat" is volt, ami azonnal „kirakat”-tá vált a fejében. A szerda adreszt is jelentett számára, a szeretni egyben interesz, a kelet telek, az ingovány nyávogni is volt. És roppantmód irigyelte Babitsot, aki felismerte, hogy az erőszakos visszafelé sok a szőre, a római fővezér pedig rézevő fia, Mór.
25. oldal
Apa, micsoda a duxnak a dativusa? – kiabál ki a fiam dolgozatírás közben.
[…]
Hol a latin szótár? Baj van, az bent maradt a gyerekszobában, észreveszi, ha onnan puskázom ki. Lehetne esetleg telefonálni Babits Mihálynak, az jól tud latinul. De viszont azt hiszi rólam, hogy én is tudok. Nem lehet egy költőt kiábrándítani. Aztán a gyerek is meghallja.
Dux, ducis - 203. oldal
Megjegyzem, hogy Szász 1898 körül fejezte be, Babits 1908 körül kezdte, az csak tíz év – mégis, szinte egy évszázad választja el őket érzületben, stílusban. Babits sokkal szellemesebb, meglepő fordulatai vannak. Néha felnevet az ember. Ügyesen, mint egy bűvész, kettőt csavar a kezén, és akkor egyszer csak megvan! Szász ezt nem csinálja. A Babits-fordításon látszik ugyanakkor, hogy szándékosan akar régies lenni, hiszen amelyik korban ő írt, az már modern kor.
[…]
Szászra nem mondanám, hogy archaizál, ő egy másik kor terméke. Használ furcsa és régies kiejtéseket, de ő természetesen csinálja. Babitsnál ezek stíluselemmé válnak. Mint ha ma valaki zenél, de régi hangszereken. Szász még olyankor játszik ezeken a hangszereken, amikor valós használatban vannak. Ettől Babits archaizálása olykor hivalkodóvá válik. Szász szerényebb, ezért persze kevésbé érdekes. Meg néha nagyon latinosan vagy németesen megcsavarja a nyelvet.
Se bús, se zord – Beszélgetés Szálinger Balázzsal
Nádasdy Ádám: A csökkenő költőiség 98% Tanulmányok, beszélgetések Shakespeare és Dante fordításáról
Babits, aki fordította Dantét, Shakespeare-t, Goethét, de vendéglőben egyik nyelven sem tudott egy szelet kenyeret kérni.
175-176. oldal