az élet értelme fogalom
Idézetek
Otho testvér, amikor a márványszirtek tetején álltunk, gyakran mondta, hogy ez az élet értelme – megismételni a teremtést a mulandóban, úgy, ahogy a gyermek játék közben megismétli az apa művét. Ez a vetés és a nemzés, az építés és a rend, a kép és a költészet értelme, hogy bennünk a nagy mű ad magáról hírt, mint színes üvegből való tükrökben, amelyek hamarosan eltörnek.
81. oldal
Nem árt olykor tisztázni, mit miért teszünk. Hisz csakugyan értelmetlen az élet, ha mozgásformája csupán önmagát teremti újra. Nem elég az embernek, ha csak megél. Megél a kutya is. Az élet több a létezésnél. Az emberben épp ez az érdekes.
27. oldal
[…] Az orosz embert szinte mindig az a remény élteti, hogy most már mindjárt letépi a láncokat, megtöri a zsarnok uralmát, legyőzi a korrupciót és a hideget, és akkor kezdetét veszi az új élet, tele fénnyel és örömmel. Ez az örök álomkép, ezek a … ahogyan Vertyinszkij, a költő mondta, végeláthatatlan szakadékok, amelyek az elérhetetlen tavaszt övezik, adják az élet értelmét, reményeket és célokat biztosítanak számára. Ám ha a zsarnokság véletlenül kitöri a nyakát, és a láncok elszakadnak, az ürességbe vetett orosz elme nyüszíteni kezd mindattól az aljasságtól, amit odakint és belül, saját magában tapasztal – mivel világossá válik számára, hogy szenvedését nem a hóhérok elnyomása okozta, hanem saját természete. Ilyenkor gyorsan és észrevétlenül új börtönt épít maga köré, amelyre szellemesen, hatodfeles jambusban panaszkodhat újra a nagyvilágnak. A hideg elől újra az ismerős seggbe bújik, ahol már oly sok időt töltött és amely számára már nem is segg, hanem egy barátságos odú, egy finomságokat termő kertecskével, ahol bűnözők és elnyomók nőnek, az igazság fényes bajnokai, némi visszafogott forradalmi glamour és tisztességes, egyszerű diskurzus.
420. oldal A Haza Pajzsa
Az életnek, csak akkor van értelme, ha valakiért, vagy valamiért él az ember.
Mert életünk értelmét, hasznosságát, fontosságát valójában nem is ismerhetjük. Már csak azért sem, mert nem csak magunknak élünk. Senkinek sem szól az élete csak önmagáról. Mindnyájunk élete bele van ágyazva egy nagyobb közegbe, amelyben nem mi magunk határozzuk meg, hogy környezetünk mi hasznunkat veszi. A lombos fának nem kell tudnia, hogyan érzi magát a vándor, aki megpihen árnyékában.
Nem is tudhatod, hogy létezésed mit vált ki embertársaidban, […] vagy mit közvetítesz olyanoknak, akikkel nem is váltottál szót. Az a szó, amelyet kimondtál, sokszor teljesen megváltoztathatja a másik ember életét. […]
Nemcsak tudatos tetteid, alkotásaid, működésed, hanem szavaid, gesztusaid, tekinteted, kisugárzásod, reakcióid is ellenőrizhetetlen, felmérhetetlen hatást váltanak ki másokban. Még gondolataid is. […] Nem tudod ezt a kölcsönhatást sem átlátni, sem meghatározni. Azért sem, mert a kölcsönhatás szüntelen változást hoz létre.
Az életed értelmének mindez része. Minden hatás, benyomás. Az élőlények kölcsönös egymásrautaltsága. De még ezek a hatások sem merítik ki életed értelmét. Nem láthatsz át minden összefüggést. Sokszor visszatekintve sem tudod, mire volt jó, amit átéltél. És hogy az mit jelentett mások számára.
126–7. oldal (X. fejezet)
– Mi az élet értelme June, ha valójában nem is élsz?
72. oldal
Az élet értelmetlen, rettenetes, ostoba és mégis pompás – nem kacagja ki az embert (ehhez ugyanis nélkülözhetetlen a szellem), de nem törődik vele jobban, mint a gilisztával. Az azonban tévedés, hogy épp az ember volna a természet szeszélyes és rettenetes játékszere, az ember azért találta ki ezt, mert túl fontosnak képzeli magát. Először is látnunk kell, hogy a mi sorsunk, az ember sorsa semmivel sem nehezebb, mint a madáré vagy a hangyáé, sőt könnyebb és szebb. Csak magunkba kell fogadnunk az élet rettenetét és a halál elkerülhetetlenségét, de ne siránkozzunk, hanem az utolsó cseppig élvezzük ki kétségbeesésünket. Csak azután vethetjük meg lábunkat e durva értelmetlenséggel szemben, és kényszeríthetjük , hogy értelme legyen, ha magunkba fogadtuk a természet összes borzalmát és értelmetlenségét. Ez a legfennköltebb, az egyetlen dolog, amire az ember képes lehet. Minden egyéb az állat javát szolgálja. A legtöbb ember, akár a giliszta, egyáltalán nem szenved az értelmetlenségtől. Azon kevesek jelentik az emberiség értelmét, akiket gyötör a szenvedés, és akik elkezdik kutatni értelmét.
Hilde Saengernek (levélrészlet, 1931)
79. oldal
Nando, kérlek, sose felejtsd el, még itt sem, hogy van értelme az életünknek. A szenvedésünk nem hiábavaló. Akkor is, ha örökre itt ragadunk, amíg élünk, szerethetünk: családot, Istent, egymást. Még ezen a szörnyű helyen is méltó rá az élet, hogy megéljük.
105. oldal - a haldokló Arturo Nogueira szavai