Autumn Summer Green személy

– És mi van, ha gyerekkönyvet írok?
Lefelé néz, és felhúzza a szemöldökét. Követem a tekintetét. Közvetlenül előttem egy Post-it ragadt a laptopom hátuljára, és a következő három szó látszik rajta:
MEGNYALJA A NYAKÁT
– Na jó, nem gyerekkönyvet írok – nyugtatom meg, és visszahajtogatom a Post-itet a helyére.
Vigyorog.
– Ennek őszintén örülök.

“Oh, man,” Autumn mumbles from beside me. “His smile makes me stupid.”
Her words are a dim echo of my own thoughts: His smile ruins me.

Chapter Two

– Apám! mormolja Autumn mellettem. – A mosolyától olyan hülyének érzem magam.
Mintha a saját gondolataimat hallanám a szájából: a mosolya egyenesen pusztító. Nyugtalan leszek tőle, kínzó, tragikus érzés fojtogat, ami azt diktálja, hogy ha nem lesz az enyém, abba beledöglök.
Autumn felsóhajt mellettem, és a szavai egy az egyben kifejezik, miért omlottam össze legbelül.
– Olyan kár, hogy mormon.

27. - 28. oldal, Második fejezet