Aurora Thierry személy

– Ha maga besétált volna, amikor a bátyja éppen megpróbálta megerőszakolni Sarát, csak ott állt volna, és hagyja az egészet?
– Dehogyis! – Philippe keze ökölbe szorult. – Magam öltem volna meg.

– Sajnálom, barátom. Volt min elgondolkodnia az utóbbi napokban. Igaza volt. Nem ismertem a körülményeket, de egyet biztosan tudok. Sara munka iránti szenvedélye és a maga iránti érzései igenis valódiak. Az a lány mindössze tizenkilenc éves, Philippe. Elveszítette az apját, a nővérét, most pedig magát. Az isten szerelmére, menjen utána!
[…]
– Nem lehet, Aurora. El kellett őt engednem. Muszáj volt.
– Csalódtam magában, Philippe. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen gyáva!

Nem ok nélkül küldte haza Sarát, tűnődött. Még fiatal, haza kellett térnie a családjához, Saint Martinbe, a szőlőültetvényre, amelyre mindig is vágyott. Ő pedig hogyan élhetne együtt egy nővel, aki megölte a bátyját?
Aztán hirtelen megvilágosodott. És nélküle hogyan élne? Enni sem tudott, és aludni sem. Egyetlen gondolatának sem érhetett a végére anélkül, hogy ne érezte volna Sara őrjítő hiányát. […] Aurorának igaza volt. Ha lemond Saráról, csak hogy kielégítse a büszkeségét, tényleg gyáva.

– Nézzen rám, Sara! – A hangja szinte könyörgött, a szemében olyan érzelem égett, amit Sara képtelen volt megfejteni. – Csak volt. Szakítottam vele az Aurora vacsoráját követő napon.
– De miért? Még nem is ismert engem – hitetlenkedett Sara.
– Tudom, hogy ostobaságnak tűnik, de így van. Az első naptól kezdve, amikor találkoztunk a szőlőültetvényen, vonzódtam magához, bár még önmagamnak sem vallottam be. Azon az estén Auroránál, amikor olyan elszántan és értelmesen beszélt, annyi meggyőződéssel, ráébredtem, mit érzek.