Aurélie Bredin személy
Idézetek
Tavaly novemberben egy könyv mentette meg az életemet.
(első mondat)
Én például gondolatokat gyűjtök. Hálószobám egyik falán színes cédulák vallanak a gondolatokról, amelyeket rögzítettem, nehogy feledésbe merüljenek. Megannyi gondolat kihallgatott kávéházi beszélgetésekből, szertartásokról és jelentőségükről, éjjel a parkban váltott csókokról, a szívről és bizonyos szállodai szobákról, kezekről, kerti padokról, fényképekről, titkokról és kipattanásukról, a faágak közt cikázó fényről, és arról, hogy miért áll meg néha az idő.
12. oldal
Ha idegeskedem vagy boldogtalan vagyok, nekivágok, és rengeteg virágot vásárolok össze. Természetesen akkor is szeretem a virágot, ha boldog vagyok, de az olyan napokon, amikor minden félresiklik, a virág egy új rend kezdetét jelképezi számomra – a tökély korszakát, amelyet nem befolyásol semmilyen esemény.
13. oldal
Világos: ennek a csajnak nincs ki mind a négy kereke. Alighanem ő is azokhoz a túlpörgetett nőolvasókhoz tartozik, akik halálra szekírozzák az írókat, és a maguk túlcsorduló lelkesedésében olyasmiket írnak, hogy: „Feltétlenül találkoznunk kell!”, „Lelki rokonságban állunk!” vagy „Gyereket akarok tőled!”
77. oldal
Manchmal lebt man besser mit der Lüge als mit der Wahrheit.
165. Seite
„Wissen Sie was, Liz? Sie sind der erste Mensch, den ich auf einem Friedhof kennenlerne.”
„Oh, ich habe schon viele Bekanntschaften auf dem Friedhof geschlossen”, versicherte mir Mrs. Dinsmore und verzog den roten Mund zu einem breiten Lächeln. „Sind nicht die schlechtesten gewesen.”
188. Seite
Über die Liebe, wenn sie vorbei ist
Die Liebe, wenn sie vorbei ist, ist immer traurig.
Sie ist selten großherzig.
Der, der verläßt, hat ein schlechtes gewissen.
Der, der verlassen wird, leckt seine Wunden.
Das Scheitern schmerzt fast mehr noch als das Auseinandergehen.
Doch am Ende ist jeder das, was er immer schon war.
Und manchmal bleibt ein Lied, ein Blatt Papier mit zwei Herzen,
Die zärtliche Erinnerung an einen Sommertag.
166. Seite
Konnte man irendeinen Menschen in seinem tiefsten Inneren verstehen? Was ihn bewegte, was ihn antrieb, wovon er wirklich träumte?
165. Seite
„Was für eine phantastische Idee!” sagte sie.
Ich fand meine Idee auchganz phantastisch, aber das behielt ich natürlich für mich. „Nun ja, so phantastisch ist meine Idee jetzt auch nicht, aber … sie ist nicht schlecht”,erklärte ich großzügig.
171. Seite
„Sie sind schlimm, Monsieur Chabanais, wissen Sie das?”
„Ja, ich weiß”, entgegnete ich. „Schlimmer, als Sie denken.”
175. Seite