Atticus O’Sullivan személy
Idézetek
Néha megfeledkezem magamról, és arámi nyelven pásztordalok éneklésébe kezdek, miközben a Starbucksban sorban állok. De az urbánus amerikai létben az a jó, hogy az emberek vagy levegőnek nézik a csodabogarakat, vagy a kertvárosba menekülnek előlük.
10. oldal
El sem tudjátok képzelni, milyen jó érzés futni, amikor nem üldöz senki.
329. oldal
Igazán szánhatnál egy kis időt arra, hogy megtanuld a beilleszkedés fortélyait!
11. oldal (KMK, 2013)
– Csak kolonc lennék, Atticus? – kérdezte. – Komolyan?
„Ess térdre, és csússz a hasadon! Most”
– Nos…
„Nem jó! Megbuktál!”
[…]
„Oké, feküdj le, és ajánld fel neki a torkod! Nem, várj, úgy a kutyák adják meg magukat. Tudom már! Add neki a pénztárcád!”
91. oldal
– Nem olvasta a Ne bántsátok a feketerigót! Harper Leetől?
– Én ugyan nem, de hallottam róla.
– Van benne egy szereplő, akit Atticus Finchnek hívnak. Nagyszerű ember, és nagyon bátor. Kiáll az igazáért a nettó hülyeséggel szemben, és vállalja az árat, amit neki és a családjának fizetnie kell. Tudom, hogy kitalált karakter, de én olyan fickó szeretnék lenni, mint ő. Az ilyen nevekhez fel kell nőni. És nekem egy ilyen névre volt szükségem. Hogy soha ne feledjem, nem vagyok tökéletes.
292. oldal
→ |
---|
– Gránátokat mondott?
– Igen, van pár gránátvetőnk, szóval egy kis tűzijátékkal kezdjük. Remélem, az illúziófátyla a robbanásokat is leplezi.
– Honnan a francból szerzett gránátvetőket?
– Garázsvásár volt a szemközti házban – mondtam, aztán letettük a telefont, hogy Malina elmondhassa a hírt a nővéreinek.
262. oldal