Athos személy

[…] Úgyis elég régen rúgtuk össze a patkót a bíboros úr gárdistáival; Tréville úr maholnap azt hiheti, hogy nem is élünk.

423. oldal

Athos megbeszélte Porthosszal és Aramisszal, hogy labdáznak egyet a Luxembourg-palota istállói közelében, egy kocsmaudvaron. Athos D’Artagnant is meginvitálta, ő pedig, bár nem is konyított hozzá, és még sosem játszott, elfogadta a meghívást; még kilenc óra sem volt; délig amúgy sem tudott volna mihez kezdeni az idejével.
A két testőr már ott volt, és javában röpítette a labdát. Athos mestere volt minden gyakorlatnak; D’Artagnannal együtt elfoglalta a túlsó oldalt, és mérkőzésre hívta barátait. Azonban, jóllehet bal kézzel játszott, az első mozdulatra megérezte, hogy sebe még túl friss az ilyen testmozgáshoz. Így D’Artagnan egyedül maradt, és mivel közölte, hogy nem érzi magát elég ügyesnek, s ezért szabályszerű mérkőzést nem is játszhat, csupán ide-oda hajigálták a labdát, de nem számolták a pontokat. Porthos herkulesi tenyere eközben egyszer túl közel repítette el D’Artagnan arca mellett a labdát; a fiatalembernek átvillant az agyán, hogy ha kevesebb szerencséje van, és a labda eltalálja, minden bizonnyal füstbe ment volna a kihallgatása, olyan állapotban nem mutatkozhatott volna a király előtt. Pedig gascogne-i képzelete nagyban dolgozott: úgy gondolta, egész jövője e kihallgatáson áll vagy bukik, így hát udvariasan megköszönte Porthosnak és Aramisnak a játékot, azzal, hogy akkor folytatja, ha elég erős ellenfelük lehet;

I. 72. o.

– Barátaim – mondta Athos –, ez az, amit ilyen szívű emberektől reméltem, amilyenek maguk ketten! Mondottam már, s most még egyszer mondom: sorsunk felbonthatatlanul összefonódott, kövessünk bár más-más útvonalat. Véleményét tisztelem, D’Artagnan; s Porthos, tisztelem a meggyőződését! S ha ellentétes célokért harcolunk is, maradjunk meg jó barátoknak; miniszterek, hercegek, királyok mint suhanó ár eliramlanak, el a polgárháború is, miként a láng lobbanása, de vajon mi, megmaradunk-e mi? Valami azt súgja, hogy megmaradunk.

– Csodálatos – vette át a szót Athos, s közben szép napjaikra emlékeztető vidámsággal mosolygott – ,hogy annak idején véletlenül talált egymásra ez a néhány ember, kik még most, húszévnyi elszakadás után is összetartoznak. A barátság mély gyökeret ereszt a tiszta szívekben, D'Artagnan, higgye el, csak a rossz emberek tagadják a barátságot, mert nem értik meg.

126. oldal, 1. kötet

A királyok csak a nemesség révén lehetnek erősek, de a nemesség csak a király révén lehet erős.

351. oldal, 1. kötet

Kemény fából faragták uraságodat, s én szeretem az ilyen embereket: látom már, hogy igen kellemesen elcsevegünk majd, ha közben meg nem öljük egymást.

58. oldal

" Athos elmosolyodott:
– Bűbájos kópé maga, kedves D'Artagnan – mondta aztán –, örökös jókedve mindig felderíti a búbánatba merülteket. (..)

415. oldal

Amit nemes szívvel ajánlanak fel, nemes szívvel is kell fogadni.

355. oldal, 1. kötet

– […] Térjünk hát vissza a gyűrűmhöz, azaz a kegyedéhez; vagy elveszi az érte járó összeg felét, vagy a Szajnába dobom, azt pedig nem nagyon hiszem, hogy éppúgy visszajuttatja majd egy előzékeny hal, mint Polükrateszét.

416. oldal

– Kedves D’Artagnan úr, kérve kérem, ne mondjon rosszat a királyról… Csaknem őfelsége szolgálatában vagyok, és apám is megharagudnék rám, ha megtudná, hogy eltűrtem a király sértegetését, még akár bátyámuram szájából is.
– Az apád?… Az minden rothadt, veszendő ügyet felkarol. Szavamra, az apád elsőrendű lovag, valóságos Caesar, de nincs éles pillantása, mellyel a dolgok mélyébe látna.
– Ej, ej, bátyám – szólt nevetve Raoul –, most már az apámról is rosszat mond, holott azelőtt „a nagy Athos”-nak nevezte.

353. oldal, I. kötet