Aterpater személy
Idézetek
A tündérkirálynő rosszul aludt mostanában.
Ez nem volt jellemző a tündérekre: Tündérország lakói jó alvók voltak, s Írisz királynő se különbözött népétől, csak az utóbbi időben voltak nyugtalanabbak az éjszakái, amióta a fiával annyi baj volt. Lala, a királyfi, minél inkább nőtt, annál több gondot okozott anyjának és nevelőjének.
Nem mintha a királyfi valami különösen gonosz kisfiú lett volna, ezt még Aterpater, a varázsló se merte állítani – pedig Aterpater, ha tehette, szívesen talált hibát másokban –, csak hát Lala olyan nem szabályos tündérgyerek volt, mindig mást akart csinálni, mint ami egy tündérhez illik.
– Helyeslem – bólintott Írisz. – Az idegenek jöhetnek. A kislány árva gyerek.
„Árva gyerek – gondolta Aterpater keserűen. – Mocsoda érzelgősség! Itt a vízinép királya, a törpe manóké, az egyszemű óriásoké, az állatoké, itt van Jusztin, a leghíresebb jogtudós, itt Omikron, akinek a feje tele tudománnyal, itt van maga a királynő, a tündérek fejedelme, s mindegyik hatalma és ellenálláása elporlik az előtt az egyetlen szó előtt: árva gyerek!”
60–61. oldal (Európa, 2012)
Aterpater mindig olyan volt, amilyennek akarta magát, ő volt az egyetlen Tündérországban, aki konvertor nélkül is bármikor bármivé át tudott változni. Ma reggel gyönyörű dalia képében jelent meg, fövenyszőke haja volt, eredetileg piros szemét ábrándos pillantású kékre festette, karcsú volt, izmos, sudár, s nem látszott többnek huszonöt esztendősnél, pedig Írisz tudta, jóval elmúlt kétszázezer éves, s ha nem manikűröztet rendesen, még a körmei is őszek.
16. oldal, Házassági ajánlat, de hiába
Írisz szíve úgy vert, hogy azt hitte, meghallja a mellette álló Aterpater is, mikor letépte a maga fügéjét, s nekiállt felvágni a holdfény bicskával, és ugyancsak nagyot nézett, mikor a csodafügében Lalát találta, az icike-picike, alvó Lalát, aki akkor riadt fel szendergéséből, mikor arcocskája megérezte Írisz pillantását, s mindjárt anyjára is nevetett nagy kék szemével. Mindenki tapsolt, ujjongott, mert ilyen csodálatos koronázási ajándéka még sose volt királynőnek; Írisz meg úgy érezte, ha egyszerre lett volna a fügéjében a csodamuzsika, a varázsfül meg a szemír, nem volna olyan boldog, mint így, hogy hazaviheti és felnevelheti a csepp tündérbabát, mint az igazi édesanyák. Mindenki boldog volt azon az éjszakán; a kirándulók, akik kinn a tengeren a tündérek öble előtt haladtak el csónakukon, sokáig beszéltek arról a különös zenéről, ami a sziklavonulat mögött hallatszott akkor éjjel.
„Király leszek – gondolta Aterpater. – Rövidesen én leszek a tündérkirály. Írisz azt hiszi, beleszerettem, pedig fütyülök Íriszre, sosem érdekeltek a nők. Engem csak a hatalom érdekel, nekem nem a királynő kell, hanem a koronája. Azonnal meg fogom változtatni a törvényt, mihelyt megesküszünk. Írisz mondjon le, s szűnjék meg az a rendelkezés, hogy minden király megbízása csak ötszáz évig tarthat. Ugyan már! Ezentúl mindörökre egy király fog uralkodni, és az én leszek.”
[…], Aterpater meg mélyet lélegzett, félrerúgta széttört lombikja cserepeit, s azt mondta: „No, majd meglátjuk!” A szavak, amelyeket kiejtett, ahogy kikerültek a szájából, fekete lánggal égő golyókká változtak, és összevissza sütötték szegény Uninak, Aterpater kamarásának a lábát, aki felseperte őket.
Aterpater jóságos. A kis Gigi igazsága