Arthur Koestler: Sötétség délben könyv

Jeffrey Meyers: Orwell
François Furet: Egy illúzió múltja
Kati Marton: A kém

Idézetek

Kuszma P>!

Emlékszem, milyen élvezettel olvastam 1947 körül Koestler Sötétség délben című művét, ám ez az olvasmány sem akadályozott meg abban, hogy valamivel később belépjek a kommunista pártba. Csodálattal töltött el, hogy bíró és vádlott képes rá, hogy együtt ismerje be: mindketten ugyanazt az ügyet szolgálják, az előbbi hóhérként, az utóbbi áldozatként. A moszkvai pereknek ebben a filozofikus változatában én a történelmi ésszerűség működését szerettem, noha Koestler – épp ellenkezőleg – a barbáran kultikus jellegüket akarta leleplezni.

715-716. oldal

François Furet: Egy illúzió múltja Esszé a 20. század kommunista ideológiájáról

2 hozzászólás
Richard_the1st>!

Orwell Koestlerrel való barátsága az ellentétek egyesülése volt, melyben erős kötőanyagnak bizonyult a baloldali antisztálinizmus, amely csaknem végzetes spanyolországi kalandjaik során alapozódott meg. Koestler közép-európai volt, zsidó és exkommunista, kozmopolita, hedonista, gátlástalan a nőkkel szemben, megszállottan dolgozott, sokat ivott és megállás nélkül utazott. 1905-ben Budapesten született, Bécsben előbb a mérnöki karra járt, majd pszichológiát tanult, és egy sor Ullstein-féle lapnak dolgozott tudományos munkatársként. 1931-ben csatlakozott a kommunistákhoz, egy évre Oroszországba ment, majd 1938-ban kilé-pett a pártból. A spanyol polgárháború idején, miközben a londoni News Chronicle tudósítója volt, néhány hónapot börtönben is töltött, amikor a fasiszták elfoglalták Malagát. Minden éjjel hallotta a puskalövéseket, amikor kivégezték a republikánusokat, és őt magát is az a veszély fenyegette, hogy lelövik. Koestler Spanyol testamentum című könyvéről szóló kritikájában Orwell így ír 1938 februárjában: „Pszichológiai szem¬pontból nagyon érdekes – talán a legőszintébb és legszokatlanabb be¬számoló, amelyet valaha írtak a spanyol háborúról.”
Amikor kitört a második világháború, Koestler megszökött egy francia internálótáborból, és Angliába ment, ahol harmadszor is börtönbe került. (Azt állította, Pentonville volt a kedvenc börtöne.) 1940-ben publikálta remekművét, a Sötétség délben-t, amelyben azt írta meg, milyen pszichológiai hatásai voltak a moszkvai tisztogatás tárgyalásainak az áldozatokra. Orwell 1941 januárjában, egy hónappal azelőtt, hogy találkozott volna Koestlerrel, kritikát írt a könyvről: „A könyv, a börtönirodalom egy darabja regénynek is briliáns, de legnagyobb értéke talán az, hogy olyan valaki értelmezi benne a moszkvai »vallomásokat«, aki belülről is¬meri a totalitáriánus módszert.” Koestler tudta, mit jelent a száműzetés meg a kivégzés, és – akárcsak Orwell, de rajta kívül Angliában kevesen – megértette, hogy a forradalmi idealizmust vitathatatlanul lerombolta a hatalom korrumpáló hatása. Ahogy John Banville regényíró megjegyzi, Koestler maga volt a „klasszikus közép-európai érzékenység: gyökértelen, kifinomult, ambiciózus, magában kételkedő, élményekre éhező, politikailag elkötelezett, és elkeseredéstől gyötört”.

Jeffrey Meyers: Orwell Egy nemzedék fagyos lelkiismerete

jaspi>!

Tíz évvel a történtek után Erica végül is megírta a börtön emlékeit. Mi sem jellemzőbb rá, mint hogy szinte fityiszt mutatva Koestlernek, a Sötétség délbenből nála Napvilág éjfélkor lett, mert ez a cím jobban illett a személyiségéhez. Az egyszerű nyelven írott, visszafogott hangvételű írás mindazonáltal megrendítő beszámoló a szovjet rabságban töltött évekről.

300. oldal

Kati Marton: A kém A Rajk-per titkos amerikai koronatanúja

Kapcsolódó szócikkek: Arthur Koestler: Sötétség délben