– Hogyan tetted Árnyat az árnyékoddá? – kérdeztem. – Emlékszel rá?
A kérdés megtörte a hangulatot, és egy szempillantás múlva Ignifex is talpon volt, kecsesen, félmosollyal az arcán és összehúzott szemmel.
– Nem tettem vele semmit. Mindig is volt árnyékom, mint akárki másnak. Ki nem állhatom, mert egy ostoba, gyáva alak, aki próbálja ellopni a feleségeimet.
Az utolsó szavak olyan váratlanok voltak, hogy elnevettem magam. Ignifex felvonta a szemöldökét, és rájöttem, hogy komolyan beszél.
– Mi van? Ne mondd, hogy még nem csókolt meg. Nem vagy ugyan egy Helené vagy Aphrodité, de nem vagy csúnya.
Eszembe jutott a tegnap este, és az arcom égni kezdett. Biztosra vettem, hogy látja rajtam az igazat, úgyhogy fecsegni kezdtem az első olyan dologról, ami eszembe jutott.
– Milyen sokat tudhatsz a nőkről, elzárva itt a kastélyodban.
– Elzárva nyolc feleséggel. És néha házhoz is megyek. Nagyon sok bájos teremtés van, aki elég elkeseredett ahhoz, hogy velem kössön alkut.
Ez még sosem fordult meg a fejemben.
– Ha hozzáérsz más nőhöz, levágom a kezedet! – sziszegtem.
[…]
– Soha nem kötöttem még ilyen üzletet, bár jó tudni, hogy féltékeny vagy. […]
– Miért lenne Árny gyáva? – kérdeztem.
– Na most én vagyok féltékeny.
– Ne aggódj, még mindig te vagy az egyetlen, akit meg akarok ölni! Miért mondtad, hogy bolond és gyáva, hamis, csupán a te engedelmes árnyékod?
– Nagyon is engedetlen. Mit gondolsz, én mondtam neki, hogy járjon körbe, és csókolgassa a nejeimet?