Arminius személy

Publius Cornelius Tacitus: Tacitus összes művei

Idézetek

Lélle P>!

Azt találom ez idők íróinál és senatorainál, hogy a senatusban felolvasták Adgandestriusnak, a chattusok fejedelmének levelét, amelyben ígérgette Arminius meggyilkolását, ha a gyilkossághoz mérget küldenek. A válasz az volt, hogy a római nép nem cselvetéssel és orvul, hanem nyíltan és fegyverrel szokott bosszút állni ellenségein. Ezzel a dicsőséggel Tiberius a hajdani vezérekkel tüntette fel magát egyenlőnek, akik Pyrrhus király ellen megtiltották s elárulták a mérget.
Különben Arminius a rómaiak elvonulása és Maroboduus elűzése után királyságra pályázván, szembekerült honfitársainak szabadságvágyával, és ő, aki fegyveres támadások ellen változó szerencsével harcolt, rokoni cselvetéstől esett el: szabadsághőse kétségtelenül Germaniának, és aki nem – mint más királyok s vezérek – a római nép kezdeti hatalmát, hanem virágzó birodalmát hívta ki; csatákban nem mindig győztes, háborúban sohasem vesztes. Harminchét évet, ebből tizenkettőt hatalomban élt, s tetteit még ma is éneklik a barbár népeknél: a görögök évkönyveiben ismeretlen – ők csak a magukéit csodálják, – a rómaiak közt nem éppen híres, mert mi meg a régieket magasztaljuk, újabbakkal nem gondolunk.

239. oldal, Évkönyvek - II. könyv (Szukits, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: Arminius · I. Pürrhosz / Pyrrhus · rómaiak · Tiberius