aréna helyszín

Riskó Géza: R-GO – Szikora és bandája
Michael Connelly: The Black Ice
Steven Barnes: A Cestus csapda
Ella Frank – Brooke Blaine: Jingle Bell Rock
Benyó Judit: Szerelem-madár

Idézetek

verone>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Kit Fisto feltápászkodott a székéről, levette a köpenyét, s az arca kiismerhetetlen, mozdulatlan maszkká dermedt. Csak a csápjai örvénylettek vadul.
– Mit csinálsz? – kérdezte Obi-van, bár biztosra vette a választ.
Sőt szinte arra is mérget vett volna, hogy épp ezért hívták ide Kit Fistót. A nautoli bátorsága és szeszélyessége egyaránt közismert volt.
– Magam akarom megtapasztalni, mire képes ez a masina – mondta a Jedi halálos nyugalommal, aztán megemelte hangját. – Technikus! Állok rendelkezésére!
A nautoli csápjai hajfonatokként röpködtek a levegőben, ahogy egy elegáns mozdulattal leszaltózott az aréna porondjára, s olyan kecsesen és hangtalanul ért földet, amire egyetlen chin-bret játékos sem lett volna képes.
A droid egyelőre nem is foglalkozott vele, s mint korábban mindkét alkalommal, most is szinte védtelennek és ártalmatlannak tűnt.
Fisto mester előhúzta az övéből a fénykardját, s ahogy aktiválta, hosszú, zöld energianyaláb bukkant elő a markolatból.

23. oldal, 2. fejezet (Szukits Könyvkiadó, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: aréna · bátorság · droid · fénykard · Jedi · Jedi lovag · Jedi mester · Kit Fisto · Obi-Wan Kenobi · zöld
nodael>!

Mint torero viadal előtt,
érzem a vér félelmetes zúgását halántékomban,
érzem a felbőszült bika veszett szagát,
érzem az aréna fojtó melegét,
hallom az önkívületi kiáltásokat,
artikulálatlan hangokat…
Mit számít nekem a halál?
Fütyülök a halálra, édesem!

Aréna

Kapcsolódó szócikkek: aréna · bika · halál · torero
fióka P>!

The cheering for Silvestri's expert kill was deafening. And it did not let up as the matador made a circuit around the ring, his arms up to receive the applause. Roses, pillows, women's high-heeled shoes showered down into the ring.

310. oldal, Twenty-seven

Kapcsolódó szócikkek: aréna · magassarkú cipő · matador · párna · rózsa · taps
9 hozzászólás
Carmilla >!

[…] Egyszer azt mondja a Miki: „Szocreál” – mi jut erről az eszedbe? Szocreál? Gyárak, futball, stadion, aréna. Ebből lett az Aréna-lemez.

60. oldal, One-Word - Ferm - Hungária (Zeneműkiadó, 1986)

Kapcsolódó szócikkek: aréna
judybee >!

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

“Paige? I need you outside. The ice sculptures are here, and they’re not the candy canes you asked for.”
“No? What did they send instead? Ice presents? Ice trees?”
“Try ice dicks.”
I sighed and grabbed Jasmine’s arm, dragging her across the arena with me.
I love my job, I love my job, I love my job.

Kapcsolódó szócikkek: ajándék · aréna · cukorka · fa · jégszobor · munka · Paige Iris Traynor-Ashcroft · pénisz
judybee >!

“Yes, and there also happens to be a pair of VIP tickets for the next concert of a certain band that may or may not be here tonight—”
“Fallen Angel! Fallen Angel!” the crowd chanted.
I looked to Dylan. “Is that right?”
“It sure is. And not only will you get VIP tickets, you also get to meet them!”
The roar from the arena was so loud that it all but made the stage vibrate.
“Exciting, right? And there’s a whole slew of other prizes in the mix also, but we’ll tell you about them later, because as much as we love talking to you, I’m almost positive we are not the ones you want singing.”
“He’s right.” Dylan winked at the crowd. “There’s a reason he went into acting.”