Aragorn személy

– Szétszóródunk és végünk – nyögte Aragorn. – Boromir! Én nem tudom, mi részed van ebben, de most segíts! Menj utána ennek a két fiatal hobbitnak, s ha már Frodót nem találod, legalább őrájuk vigyázz. Ha megtalálod őket, vagy nyomukra akadsz, gyere vissza ide. Itt leszek én is, rövidesen.

– Kilencen lesznek a Gyűrű útitársai, s e Kilenc Talpas szegül szembe a Kilenc Gonosz Lovassal. Veled, s hűséges szolgáddal tart Gandalf, mert ez az ő nagy feladata, s tán hányattatásainak vége is.
A többiek közt ott lesznek a Világ Szabad Népeinek képviselői: tündék, törpök és emberek. A tündéket Legolas képviseli, a törpöket Glóin fia, Gimli. Ők legalább a Hegyek hágóiig hajlandók elkísérni, de lehet, hogy távolabb is. Az embereket Arathorn fia Aragorn képviseli, neki szívügye Isildur Gyűrűje.
– Vándor! – kiáltott fel Frodó.
– Úgy van – hagyta rá mosolyogva Aragorn. – Ha nincs ellene kifogásod, hogy megint az útitársad legyek, Frodó.
– Még kértelek volna is, hogy gyere – mondta Frodó –, de azt hittem, te Minas Tirithbe mégy Boromirral.
– Úgy is van – mondta Aragorn. – A Kettétört Kardot, amíg ki nem tör a háború, újra kell kovácsolni. De a te utad, s a mi utunk több száz mérföldön együtt vezet. Így hát Boromir is a Gyűrű Útitársa lesz. Boromir vitéz ember.

Mi nem vágyunk varázsló urak hatalmára, csak erőre, hogy megvédhessük magunkat, erőre, a jó ügy érdekében. És íme! – szorongatott helyzetünkben a véletlen elénkbe hozza a Hatalom Gyűrűjének fényét. Ez ajándék, én azt mondom, Mordor ellenfelének szánt ajándék. Őrültség, ha nem vesszük hasznát, őrültség, ha nem fordítjuk az Ellenség ellen tulajdon hatalmát! Mi az, amit egy harcos, egy nagy vezető, ebben a helyzetben meg ne tehetne? Mi az, amit Aragorn meg ne tehetne? Vagy ha ő nemet mond, miért ne tehetné meg Boromir? A Gyűrű fölruházza a hadvezéri hatalommal. Elkergethetném Mordor hordáit, és minden ember az én zászlóm alá sereglene!

Akármilyen kőkemények a törpök munkában és vándorúton, ez a végenincs hajsza már-már kimerítette, s kiölt a szívéből minden reményt. Aragorn ott ment mögötte, komoran és némán, újra meg újra lehajolva, hogy megvizsgáljon egy-egy lábnyomot vagy jelet a földön. Csak Legolas lépegetett ugyanolyan könnyedén, mint azelőtt; lába mintha nem is érte volna a füvet, nyomot se hagyott, amerre elment; a tünde-kenyér bőségesen elég volt neki, hogy erejét megőrizze, sőt, még aludni is tudott menet közben, már ha az, hogy elméje a tünde-álmok különös ösvényén időzött, miközben ő nyitott szemmel járt a világ fényében, embernyelven álomnak nevezhető.