Nem arról volt szó, hogy a hölgy nem szerette; Jonathan biztosan tudta, hogy a kisasszony szerelmes belé, csak néha úgy tűnt, mintha csak azért akarta volna vele összekötni az életét, hogy veszekedhessen vele. Jonathan nem értette, miért történik ez. Meg volt győződve róla, hogy a kisasszony minden kérését teljesítette, és erején felül igyekezett javítani a viselkedésén. A kártyázást és a többi szerencsejátékot szinte teljesen abbahagyta, és alig nézett már a pohár fenekére – már nem volt olyan nap, amikor egy üvegnél többet ivott volna. Azt is elmondta a hölgynek, hogy akár templomba is gyakrabban fog járni, ha ezt kívánja tőle. Egyszer egy héten, vagy ha nagyon ragaszkodik hozzá, kétszer is.
– Strange – szólalt meg Henry Woodhope –, ön most is ugyanolyan nevetséges, mint volt.
– Ne is törődjön vele, Henry! – nyugtatta Arabella Strange. – Ő egy mágus fejével gondolkodik. A mágusok mind őrültek egy kicsit.