Arabella Ponti személy

„Ez frankón szemfetisiszta!”

– A könyvek jók, de csak a szellemet tartják karban, a testet nem.

[…] Labdába sem rúghat melletted az a csaj, kishúgom!
– Tényleg? […]
A felkelő Hold fényénél látszott, hogy könnyes volt az arca.
– Tényleg.
– És ha mégis?
– Akkor ez a srác egy barom. Akkor engedd el, hadd menjen, hadd vigye a nő, nincs dolgod vele. Te egy ékkő vagy, egy amulett. Nem kezelhet csak úgy akárhogy… Ezért a küldetésért, aki te vagy, igenis küzdjön meg! […]
– Jaj, inkább hagyjuk ezt! […] – Elegem van az amulettekből, küldetésekből, és a hülye érzelmekből! Azt hiszem, megyek és alszom egy jót, szerintem ma már sikerülni fog…

386-387. oldal

– És most mit csinálsz vele?
– A kert nagy, elásom

– Édes jó Istenem, úgy kérlek, együnk már, kilyukad a belem, ámen! – könyörgött egy sort egy tinihang az asztal végéről.
– Arabella, viselkedj már, vendégeink vannak! – sziszegte oda a nővére.
– Nemhogy attól féltenél, hogy agyonvág egy villám, mert beszólok az Úristennek…
– Az én villám vág agyon, ha nem fogod be a szád!

141. oldal

– Mi a fene ez Csipkejózsika nyakában, és egyáltalán hogy került hozzád?

– Hát tessék nekem hozni egy 21. századi szlengszótárat is – Daniel nagyon megkedvelte magában a mulattatás képességét, Arabellában pedig azt, ahogy fogadta a humorát.
– Dehogy hozok! – kacagott az arcába a tinilány. – Nagyon tetszik nekem ez a választékos beszéd!
– Akkor legalább egy ponyvaregényt, kérlek szépen! – könyörgött mosolyogva az ifjú.
– Nem hozok, Daniel, ne is nyaggass vele, mert nem rontalak el! – kuncogott Ari, és megint a szája elé emelte a kezét.
– Nem tudsz elrontani, hiszen már rossz vagyok. Most javítanak meg engem az orvosok – tromfolt rá a srác, majd bal kezével finoman elemelte a lányét annak szája elől. – Mosolyogj szabadon! Szeretem, ha boldogok körülöttem az emberek. Én is boldog leszek tőle.

– Délután megnézheted, ne morogj már! – engesztelte ki kisebbik unokatestvére.
– Én is? […] – Főleg a szemeit! Tényleg olyan türkizkékek?
– Na, a másik pasimániás… […]
– Mi az, hogy a másik? Én nem vagyok pasimániás!

68. oldal

– Mi a jó… mi a halál ez?! Ez ráz!
– Én mondtam, hogy ne… […]
– Valami természetfeletti vacak! […]
– Inkább olyan, mint egy életjelző valami sci-fi-ből… – az idősebb lány óvatosan az idegen fölé hajolt, és a nyakához fordította a fülét.
– Ez az, rázasd meg magad te is…! – kuncogott idegesen a húga.
– Nem nyúlok hozzá, nem vagyok én hülye…! Hallod, ez… […]
– Na, kösz szépen! Tudod, ki a hü… […]
– Csst! Ez hangot ad ki magából!
– Hangot? Miféle hangot? – A tini egy pillanatra el is felejtette, mit akart mondani.
– Olyan zümmögést… Hmmm-hm… Gyere, hallgasd meg! – fordult el az ágytól a nővére.
– Én oda nem hajolok…! […]
A beálló csendben valóban, egyfajta halk dorombolást véltek felfedezni két szívdobbanásjel között. Alig volt hallható, de jó füllel érzékelni lehetett. […]
– Ööö… Ez valami macskaember? Nem csak a szeme világít, de még dorombol is?!

56-57. oldal