Arabella Celestine Idris Jezelia (Lia) személy

– (…) semmi sem tart örökké. Még a nagyság sem.
– Valami mégis.
Szembenéztem vele.
– Igazán? És mégis micsoda?
– Az, ami számít.

112. oldal

– Azt mondják, az Ősök az aranynál is drágább fémeket bányásztak ki a föld méhéből, aztán hatalmas csipkeszárnyakat vertek a vékony szálakból, és a csillagokig repültek velük, meg vissza.
– Te ezt csinálnád, ha lenne szárnyad? – kérdeztem.
– Nem – ingatta a fejét. – Én is elrepülnék a csillagokba, de vissza se jönnék.

359. oldal

– Remélem, mindannyian jól aludtatok – üdvözöltem őket, szándékosan könnyed hanghordozással. Feszes mosollyal viszonoztam Malich bámulását.
– Igen, nagyon. – felelte sietve (…)
– Sajnálattal hallom.

347. oldal

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

342-343. oldal

– Mennyi? – tudakoltam
– Négy.
Felébredt bennem a remény.
– Négyezer?
– Nem – nézett rám elkomorodva. – Négy.
– Úgy érted, négyszáz?
Csak a fejét rázta. (…)Négyszáz katona sem juttathatna ki minket innen, hát még négy.

30. oldal

A cselekedeteim most már Rafe-et is veszélybe sodorhatják.

11. oldal

– Egyszer visszatérünk Terravinbe, ugye Rafe?
– Úgy lesz.

215. oldal

Csak annyit tudtam, hogy abban a percben is, amikor kétségek borzongattak, a vérem mégis felforrt egyetlen szavától, egyetlen pillantásától, ugyanazok az érzések kavarogtak bennem, mint amikor Terravinben voltunk – mintha semmi sem változott volna. Kétségbeesve, mindenestől akartam őt.

– Azt akarja, hogy ezt vegyem fel?
– Nem Morrighanben vagyunk.
– Én meg nem egy zsák krumpli vagyok.

392. oldal