Arabella Celestine Idris Jezelia (Lia) személy

Ezt az életet, ezt az álmot magam kovácsolom, és csak a képzeletem szabhat határt neki. Ebben az életben egyedül én parancsolok.

24. oldal

– […] semmi sem tart örökké. Még a nagyság sem.
– Valami mégis.
Szembenéztem vele.
– Igazán? És mégis micsoda?
– Az, ami számít.

112. oldal

– Hogy szereztél egy orgyilkost és egy frissen megkoronázott királyt bizalmasodnak?
– Az isteneknek veszekedett humorérzéke van.

467. oldal, Nyolcvanadik fejezet (Gabo, 2017)

Egy életet sokféleképpen fel lehet áldozni, és nem is kell mindig meghalni hozzá.

529. oldal, Nyolcvannyolcadik fejezet (Gabo, 2017)

– Azt akarja, hogy ezt vegyem fel?
– Nem Morrighanben vagyunk.
– Én meg nem egy zsák krumpli vagyok.

Érted. Csakis érted.

315. oldal

Egy földműves, egy herceg, egy király. Szerettem. Szerettem mindenkit, akinek a bőrébe valaha bújt, és mindenkit, akivé majd ezután válik – még ha nem is leszek ott, hogy lássam.

484. oldal, Nyolcvanharmadik fejezet (Gabo, 2017)

A szerelem nem ér egy csapásra véget, akármennyire is jó volna, vagy akármennyire nincs helye az ember életében. Nem is lehet megparancsolni, hogy érjen véget, ugyanúgy, ahogy az eljegyzési papírok nem teremtik meg. Talán cseppenként kell elszivárognia, mint a vérnek, amíg a szív hideggé, érzéketlenné, jórészt holttá válik.

469. oldal, Nyolcvanadik fejezet (Gabo, 2017)

374. oldal

392. oldal