Apollo Greaves személy
Idézetek
– Artemis Batten, Wakefield hercegnéje a testvéred – sziszegte.
– Csss – suttogta Apollo.
– A húgod egy átkozott hercegné!
– És?
A férfi furcsán nézett rá, mintha mi sem volna természetesebb annál, hogy az ember lánytestvére egy hercegné.
– Ez azt jelenti, hogy a herceg a sógorod.
– Elég nagy barom, ha ez számít valamit.
178-179. oldal
– Hol vagyunk?
– A kert… szívében – felelte Caliban mely, reszelős hangon. – A jövőbeli… kertem… szívében… a labirintus… közepén.
Lily megborzongott a szavak hallatán. A hely semmiben sem különbözött a kert többi részétől, de feltételezte, hogy egy park szíve éppúgy tud rejtőzködni, mint egy emberé.
155. oldal
Voltak, akik Bedlamet a pokolhoz hasonlították, a kínzás és az őrület gyötrő purgatóriumához. Ám Apollo Greaves, Kilbourne vicomte-ja tudta, mi Bedlam valójában. A pokol tornáca.
A végeérhetetlen várakozás helye.
Várakozás arra, hogy véget érjen a nyugtalan éjszakai nyöszörgés. Várakozás annak a saroknak a csikordulására a kövön, amely jelzi, hogy megérkezett a reggeli száraz kenyér. Várakozás a néhány csepp jeges vízre, amit fürdésnek neveztek. Várakozás arra, hogy kiöntsék az éjjeliedénynek használt vödör bűzös tartalmát. Várakozás az ennivalóra. Várakozás az innivalóra. Várakozás a friss levegőre. Várakozás valamire – bármire –, ami bizonyítja, hogy még életben van, és egyáltalán nem őrült meg.
Egyelőre legalábbis.
23. oldal
– Egy szép nap még valaki meggyilkolja önt álmában – felelte Apollo, miközben egy legyintéssel elutasította a neki felkínált bort.
Tiszta fejjel akarta végigcsinálni az estét.
– De csak ha átjut a csapdákon, amelyeket felállítottam – vetette oda a herceg félvállról.
Valószínűleg csak viccelt, de nem volt elképzelhetetlen, hogy Montgomery csapdákkal rakta tele a hálószobáját, hiszen olyan volt, akár egy keleti nagyúr.
176. oldal
– […] Miért kellene engem kivételesen óvni az ilyesmitől?
– Azért – mondta a férfi, és az ölébe húzta –, mert te jelented a fényt és a vidámságot az életemben, és ha hagynád, az életem hátralevő részét azzal tölteném, hogy megvédjelek az ilyen borzalmaktól.
– Az lehetetlen – suttogta a nő. – A szépség és a borzalom egyaránt része az életnek.
– Lehet, de ettől még megpróbálnám – erősködött Apollo.
245. oldal