Anton Szemjonovics Makarenko személy
Idézetek
„A nevelést csak remélni lehet” – ez az alapgondolata W. Hilber már idézett munkájának is, aki Bollnownál jóval harciasabb hevülettel utasítja el a „pedagógiai materializmus” álláspontját. Azaz azt a „mechanisztikus”, vagy „kézműves” struktúrájú nevelésfelfogást (Hilber is ezeket a jelzőket használja), amely – mint mondja – „biztonságát egy emberképeszmény kitűzéséből nyeri” és így „a neveltet nem szabad lénynek” kezeli, hanem „manipulálható objektummá degradálja”. De Hilber egyébként is kevésbé óvatoskodik, mint kollégája. Nem éri be a „militáns világnézetre” való általános utalással: ez a „manipulatív nevelés”, állapítja meg, „csúcsát Makarenko pedagógiában éri el”.
117. oldal
Bálint Mária: Pedagógiai antropológia és egzisztencialista pedagógia Gondolatkörök a mai polgári pedagógiában
Krupszkaja nem sokkal a Szovjetunióba érkezésünk előtt a Komszomol kongresszusán nekitámadt Makarenkónak, a fiatalkorú bűnözők számára létesített telep vezetőjének. A beszéd megjelent a Komszomolszkaja Pravdában, Alekszej olvasta, és kérte, hogy meglátogathassa a telepet. A bűnözők átnevelése megragadta Alekszej pedagógusi képzeletét. Makarenkóval, a kicsi, törékeny, beteges pedagógussal az első percben összebarátkozott. Makarenko a második nap végén odaadta a sok száz oldalnyi jegyzeteit, Alekszej pedig még aznap este nekilátott, hogy könyvet írjon belőle. Háborogtam: még egy dilettáns, nincs elég belőlük? Alekszej arra hivatkozott, hogy rendes ember, és látni való, hogy igen beteg. Mintha ő egészséges lett volna! Mondtam, hogy sok Makarenkónál is betegebb embert ismerek, de sokkal rendesebbek nála, ugyanis nem írnak. Alekszej nevetett, és amikor volt egy kis ideje, írta, írta, írta; ez lett aztán a Pedagógiai hősköltemény, Makarenko nevén adták ki.
114. oldal
megtanulván végre
választékosan
semmit mondani
félnapot vitatkozott
az irodalomról
(utoljára Makarenkót olvasta)
estefelé kiderült
hogy varga imrét
vállig érő haja miatt
nem kedveli
55-56. oldal, Névtelen jelentések
Csáky Károly: Vigasztaló 55 válogatott és új vers 1970–2005
Harkov közelében, ott ahol a délorosz dombok utolsó, lágy nyúlványai olvadnak bele a határtalan ukrán síkságba, hajdan kolostorépület állt, vastag falai körül dús liget terült el. A polgárháború viszontagságai közepette a kolostor lakatlanná vált, a liget fáit feltüzelték, csak a vastag falak maradtak meg. Ezek közé vette be magát Anton Makarenko négyszáz „kölyökkel”.
Az eredményt ismeri az író: hiszen levelez nemcsak a telep vezetőjével, hanem a neveltekkel is, látja, hogyan javul szinte levélről-levélre a helyesírásuk, szavaikból kiérzi, hogyan változik meg a világról alkotott felfogásuk. Tudja, hányan kerültek közülük már felsőbb tanintézetekbe, sőt hányan lettek már maguk is nevelőkké. Most személyesen találkozik velük.
Éppen ünnepre érkezik: „az első kéve napjára”. Felsorakozik a négyszáz gyerek, vannak köztük, akiknek már kifelé áll a rúdjuk, mert kijárták ezt az iskolát, s rövidesen visszatérhetnek abba a társadalomba, amelyből más társaikat csak nemrég hozta ide a rendőrség, mint tyúktolvajokat, kiskorú prostituáltakat…
A sokrétű társaságról már a legelső pillantásra meglátszik, hogy éppen különféleségében, belül lejátszódó „vegyi” folyamataiban rejlik nagy nevelő, emberbarát alakító ereje. Aznap az ég borús, de nem ered el az eső. Enyhe, jókedvű szél száguld át az ukrán síkságon.