antiszemitizmus fogalom

A magyar antiszemitizmus, tömören: a magyarok még mindig nem bocsátották meg a zsidóknak, hogy kiirtották őket.

202. oldal

Alapvetően minden antiszemitizmus „absztrakt” olyan értelemben, hogy nem vezethető le a zsidók tényleges tulajdonságaiból, ugyanakkor reális és konkrét a hatásaiban. Mit jelentene az olyan „absztrakt” antiszemitizmus, aminek a következményei sem valóságosak? Talán azt, hogy az antiszemitizmus csak szavakban létezik, és csak a zsidóságra, mint elképzelésre vonatkozik, és sosem magára az emberre? Ahhoz, hogy ez igaz legyen, a következőnek kellene történnie: valahányszor egy antiszemita találkozik egy zsidóval, úgy kellene megítélnie személyét és erkölcsi tulajdonságait, mintha nem zsidó lenne, azaz nyitottan, előítéletek nélkül. Ez így nyilvánvaló képtelenség. Ezért az „absztrakt” antiszemitizmus valójában nagyon is konkrét, mert észlel, értékel, cselekvésre ösztönöz. Ténylegesen létező zsidókra alkalmazzák, különösen azokra, akiket az ilyesfajta antiszemitizmus hordozója nem is ismer. A vége mindig az, hogy az antiszemita a valóságos zsidó természetéről alkot véleményt. Ezért az antiszemitizmus mindig „absztrakt”, ami a koncepciót és a forrást illeti (mely mindig elválasztódik a valóságos zsidó embertől), hatásait illetően viszont mindig konkrét és reális.

46. oldal

Az előítélet soha nem a kiszemelt célpont tényleges cselekedeteiből vagy jellemzőiből következik. Az előítélet nem valamiféle objektív megítélése tárgya tényleges természetének. Hagyományosan az sem számít, hogy az előítélet tárgya mit csinál, csakis az, hogy hordozója mivel vádolja. Az előítéletek forrása maga a tévhitek hordozója, meghatározói annak kollektív modelljei és az ő kultúrája. Az előítélet az egyéni vagy kollektív ember vagy embercsoport értelemkeresésének megjelenési formája. Nem sok értelme van a bigottság tárgyának valódi természetéről beszélni, amikor e tévhitek eredetéről és fennmaradásáról próbálunk meg fogalmat alkotni. Az ilyesmi csak akadályozná az előítélet, esetünkben az antiszemitizmus megértését.
Mivel az antiszemitizmus az antiszemiták kultúrájának egyik kinövése, nem pedig a zsidók cselekedeteiből ered, nem meglepő, hogy egy adott társadalomban az antiszemitizmus általában harmonizál a társadalomról alkotott modern felfogásunkat alkotó kulturális modellekkel. A teológiai időkben például az antiszemitizmus hajlamos arra, hogy átvegye az uralkodó vallási előítéleteket. A szociáldarwinizmus idején az antiszemitizmus hajlamos megfelelni az állandóság feltételeinek és annak a helyzetnek, amelyben a nemzetek közötti konfliktusok szünetelnek (mert a világ a túlélésért küzd). Éppen azért, mert a megismerési modellek alkalmazkodnak a társadalmat alkotó ember általános világlátásához, az antiszemitizmus is leképezi az uralkodó kulturális modellek megfelelő vonatkozásait, és amilyen mértékben az antiszemitizmus központi helyen áll az adott társadalom tagjainak világnézetében (ami gyakran előfordul, különösen a keresztény világban), olyan mértékben nő a valószínűsége, hogy erősödik a megelőző kulturális modellhez viszonyítva.

51. oldal

Megmondom, mi zavar.
Amikor egyesek úgy tesznek, mintha mindenkié, a nemzeté lenne ez vagy az a költő, a zsengéktől a kései töredékekig, a remekművek, az antológiadarabok és a nagy művek árnyékában meghúzódó, felfedezésre váró alkotások. Amikor úgy tesznek, mintha a költő, úgy, ahogy van, tokkal-vonóval, vagyis az élet és a mű a nemzet tulajdonát képezné. Mert – hacsak nem tévedek – ezt fejezi ki a 'költőink'. 'Labdarúgásunk' feljövőben van, hál' Istennek. 'Irodalmunk', hát az, kérem szépen, világszínvonalú.
'Nemzeti tulajdon'. Azt hiszem, ezerkilencszáznegyvennégyre jött divatba a nemzeti tulajdon. Hogy, mondjuk, van az embernek egy gépkocsija, ahogy Márainak akkor épp volt egy, és a nemzet szól, hogy hoci, kérem róla a gumikat. Vagy vegyünk egy zsidót… A zsidónak a könyveire se lesz már szüksége, átválogatjuk. Weöres Sándor ezt a munkát kapta a nemzettől. Menjen be a zsidólakásokba, és nézze át a könyveket. Mi az, ami a nemzetnek hasznára van, azt válogassa ki, majd küldjük a szállítókat, és nemzeti tulajdonú könyvtárban helyezzük el a köteteket. Úgyis a nemzettől galád módon eltulajdonított pénzből vette azokat a könyveket a zsidó, ideje, hogy méltó elhelyezést nyerjenek végre. Weöres nem csinálta. Valamiért nem smakkolt neki ez a munka. Hogy a nemzeti tulajdont gyarapítsa. Ilyen finnyás fiú volt a Weöres. Sebaj, ha ő nem is, elvégezte a munkát helyette más.

303. oldal

Szaúd-Arábiában minden rosszért a zsidókat okolták. Ha elromlott a légkondicionáló, vagy hirtelen nem jött víz a csapból, a szomszéd szaúdi nő azt szokta mondani, hogy a zsidók tették. A szomszéd gyerekeket arra tanították, hogy imádkozzanak a szüleik egészségéért és a zsidók pusztulásáért. Amikor később iskolába jártunk, a tanár hosszan panaszkodott, hogy mennyi gonosz dolgot cselekedtek és terveznek még tenni a muszlimok ellen a zsidók. Pletykálkodás közben a szomszéd nők úgy beszélték ki egymást, hogy „ronda, engedetlen, kurva – zsidóval hál”. Eldöntöttem magamban, hogy a zsidók olyanok, mint a démonok. Sohasem találkoztam egyetlen zsidóval sem (a szaúdiak sem).

Hát ez lett a kalandunk koronája – Jézus Krisztus, az ő okoskodásuk szerint a minden, az én okoskodásom szerint az, aki mindent elbaltázott: mert ha nem lett volna Krisztus, nem lennének keresztények, és ha nem lennének keresztények, nem lenne antiszemitizmus, és ha nem lenne antiszemitizmus, nem lenne Hitler, és ha nem lenne Hitler, Lindbergh sose lett volna elnök, és ha Lindbergh nem lenne elnök…

153

Persze hogy van [antiszemitizmus ma Magyarországon], és igény is van rá. Fájdalommal nézem, hogy a magyarok sokasága iszonyatosan intoleráns, drámaian sokan gyűlölik a zsidókat, a cigányokat, a homoszexuálisokat, a románokat. Megvetik a nem is létező pirézeket. Az egyéni és közösségi frusztráció, a sikertelenség bűnbakot keres, a pszichológiában közhelyszerűen kitárgyalt kognitív disszonancia feloldásának ez a tipikus módja, és ezek az emberek kijelölik sikertelenségük okát, s így utálnak, megvetnek majdnem mindenkit, akik nem olyanok, mint ők. Ezért aztán kommunistáznak, bankárkormányoznak, elutasítják a külföldi befektetőket. Zsidóznak, cigányoznak, buziznak. És azt hiszik, hogy ők ettől magyarok és keresztények, pedig csak az agressziójuktól is igazolva gyengék és szánalmasak. Nem haragszom rájuk, inkább sajnálom őket.

89. oldal

"A fiatal, zsidó származású, cionista múlttal rendelkező Aczél György ekkor a kommunista párt zempléni titkára. 1946-ban egy ízben így szólt az általa összehívott zempléni zsidókhoz: »Ha nem akarják örökké az antiszemitizmust, hagyják abba a falu fölforgatását, hogy hol van a hokedlijük. Ha itt akarnak élni, akkor békét kell kötni az emberekkel.«"*
Okosságát – és politikusi hajlamát a dolgok lényegének elrejtésére, átformálására – mutatja, hogy hokedlit mond, miközben a túlélők nyilván legkevésbé konyhai kisszéket keresve néztek be szomszédaik, a keresztény magyar emberek házaiba, lakásaiba. Az ezüst gyertyatartójuk érdekelte őket, és az apjuk házikabátja. A kisfiuk ólomkatonái. Milyen másképp hangzana, ha Aczél azt mondaná: szépen hagyjátok a táborban megölt gyereketek játékait azoknál, akik hazavitték őket!
*Révész Sándor, Aczél és korunk, Sík Kiadó, Budapest, 1997, 30. Idézi: Győri Szabó 2009, 122

336. oldal

Az antiszemitizmus nem szűnik meg a háború végével.

119. oldal

Számok. Számok. A három és fél millió lengyel zsidóból kétszáznegyvenezer élte túl a háborút. Az antiszemitizmus már jóval a német invázió előtt tombolt Lengyelországban. Ennek ellenére három-négyszázezer lengyel tette kockára az életét, hogy zsidókat mentsen. A tizenhatezer árjának, aki zsidókat mentett Európában, s akinek az „igazak fáival ” állítottak emléket a Jad Vasemban, egyharmada lengyel.
Miért kell idézni ezeket a számokat? Azért, mert az egész világ tudja, hogy a lengyelek hagyományosan milyen erősen fertőzöttek az antiszemitizmussal. Ám azt csak kevesen tudják, hogy egyetlen más nép sem bujtatott annyi zsidót a nácik elől, mint a lengyelek.
Aki Franciaországban zsidót rejtegetett, börtönbüntetést vagy koncentrációs tábort kockáztatott. Németországban ugyanez az életébe kerülhetett, de csak Lengyelországban fizetett érte a saját és egész családja életével.

181. oldal, Wolf Biermann: Híd Władysław Szpilman és Wilm Hosenfeld között, 33 részben, 3. (Európa, 2010)