Antica helyszín
Idézetek
Egykor a rezzenéstelen arckifejezések mestere volt. Évekig szolgálta Dorian apját, pislogás nélkül vette tudomásul a parancsokat. Előtte pedig a saját apját viselte ugyanolyan rendületlenül, hiába okoztak a szavai éppolyan fájdalmat, mint az ökle.
– Egykor rettegtem másoktól. Hagytam, hogy kihasználjanak, mert túlságosan féltem attól, mi lesz, ha nemet mondok. Nem tudtam, hogyan mondjak nemet. – Megnyomta Chaol gerincét, egyfajta néma parancsként, hogy tegye vissza a fejét oda, ahol eddig pihentette. – Amint elértem Antica partját, magam mögött hagytam azt a lányt. És átkozott legyek, ha hagyom visszatérni! Vagy ha hagyom, hogy megint más mondja meg nekem, mihez kezdjek az életemmel.
179. oldal
Nesryn tudta, nem ildomos olyan erősen szorítani egy herceg karját, hogy majdnem eltöri, mégis így tett, miközben Kadara kitárta aranyszínű szárnyait, és leugrott.
Leugrott.
Nesrynnek azonnal a torkába szaladt a gyomra. Könnyezni kezdett a szeme, és elhomályosodott a látása.
Szél verdeste, próbálta kirántani őt a nyeregből, mire olyan erősen szorította Kadarát a combjával, hogy már fájt, és minden erejével Sartaq karjába meg a kantárba kapaszkodott. Sartaq a fülébe kuncogott.
Megjelentek Antica sápadt épületei, már-már kéknek tetszettek a kora hajnalban, és Kadra egyre csak zuhant, zuhant, mint egy hullócsillag egyenesen az égből…
Aztán kitárta hatalmas szárnyait, és felröppent.
186. oldal
A Torre… a torony. Antica déli részét az uralta, a legmagasabb hegy tetején állt, onnan vigyázta a zöld tengerig érő lejtős várost. Ott éltek a híres-neves gyógyítók, és ott tisztelték Silbát, az őket megáldó gyógyító istennőt. A birodalom harminchat istennel büszkélkedhetett, és bár az évszázadok során rengeteg vallás vált hitviláguk részévé, Silba helyét senki sem veszélyeztethette az istenek városában.
34. oldal
Egy újabb, szélesebb trón volt, száz évvel ezelőtt készült, amikor a hetedik kagán kihajíttatta a régit, mivel nem fért el benne. Állítólag halálra zabálta és vedelte magát, de legalább volt annyi esze, hogy kinevezze az örökösét, mielőtt egy nap a mellkasához kapott, és örökre elernyedt… éppen abban a trónban.
2.fejezet
Végre közeledett a nyár vége. Yrene-nek két év alatt nem sikerült teljesen hozzászokni az istenek városának kíméletlen, száraz hőségéhez. Szerencsére egy réges-régen élt zseni feltalálta a bidgiereket, az épületek tetejére épített szélfogó tornyokat, amik friss levegővel látták el a helyiségeket, sőt, néhányat még a kevés Antica alatt húzódó kacskaringós csatornával is összekötöttek, így a forró levegőt hűvössé változtatták. Az egész város tele volt ezekkel a tornyokkal, mintha ezernyi dárda ágaskodott volna az ég felé, jelen voltak az aprócska, földtéglából épült házakon éppúgy, mint a hatalmas, kupolás villákon, ahol árnyékos udvarokon és tiszta vizű medencékben lehetett hűsölni.
54. oldal