Anne Elliot személy

Sir Walter két lányával és Mrs. Clay-vel társaságukból elsőnek érkezett a koncert helyszínére; és mivel meg kellett várniuk Lady Dalrymple megjelenését, a nyolcszöglegű terem kandallója közelében helyezkedtek el.

185. oldal, Nyolcadik fejezet, Második könyv

Anne észre sem vette a terem ragyogását, eszébe sem jutott törődni vele. Boldogsága belülről fakadt. A szeme ragyogott, sugárzott az arca; de mit sem tudott erről. Csak az elmúlt fél órára gondolt…

198. oldal, 20. fejezet (Ulpius-ház)

Úgy értem, amíg él a szeretett nő, mégpedig magukért él. Amiben én a magam nemének elsőbbséget adok (semmiképp sem irigylendő dolog, s nem kell elkívánni tőlünk), csak annyi, hogy tovább szeretünk olyankor is, amikor már az emberi létnek vége, vagy amikor már végképp nincs semmi remény.

243. oldal

– […] A férfiak mindig előnyben voltak velünk szemben, amikor a saját történeteiket mesélték. Nekik sokkal magasabb szintű oktatás jutott; a toll az ő kezükben volt.

279-280. oldal (Menő Könyvek, 2022)

Mi van, ha csalódást okoz neki? Mi van, ha nem hiszik el neki hogy ő Anne? Ez volt a legaggasztóbb egy híres regény feldolgozásakor. Az emberek nagyon jól ismerték a történetet, és mindenkinek megvolt a saját véleménye arról, hogyan kéne ábrázolni az adott szereplőt.

63. oldal

From the standpoint of modern sensibility, Jane Austen's heroines are not only uncannily self-possessed but also strangely detached from the need to be, as we would say in modern parlance, „validated” by their suitors. Consider, for example, how Anne reacts to Wentworth's evaluation of her lost beauty. To that extent, their selfhood seems to be less dependent on a man's gaze than is the selfhood of modern women.

25. oldal; The Great Transdormation of Love

162. oldal

Anne Elliot's vow to remain faithful all her life to Captain Wentworth despite the evidence of their separation jars with comtemporary sensibility because she subscribes to the view of love as absolute and incommensurable and seems to ignore the commands of her self-interest. The commitment to another here is a total thrust of the self, regardless of its outcome for her well-being. Giving her love once compels her to forgo better prospects, and thus to dismiss what modern society would see as the mark of a mature psyche, namely her self-interest. Today she would be compelled to see a psychoanalyst, lie on the couch, and account for her steadfast determination to sacrifice all her life in a disinterested way, with no expectation of return.

166. oldal; Love, Reason, Irony