Anne Elliot személy
Idézetek
Mondja meg nekem, ha írtam volna kegyednek az 1808-as esztendőben, amikor néhány ezer fonttal visszatértem Angliába, és kineveztek a Laconiára, válaszolt volna a levelemre? Röviden szólva, megújította volna akkor az eljegyzést?
– Hogy megújítottam volna-e? – Anne csupán ennyit válaszolt, ám hangsúlya mindent elárult.
– Jóságos isten – kiáltotta a kapitány –, megtette volna!
266. oldal (Ulpius-ház)
„My friends,” Ivy said, padding over the table and smiling at the seven potted plants. „Elizabeth, Emma, Fanny, Catherine, Anne, Marianne and Elinor.”
Selina's brows crossed beneath her helmet. „You named them after Austen heroines?”
Ivy beamed as bright as the twinkling lights strung overhead.
„You're my new favourite person. No one ever gets the reference – even Harley asked me what the hell I was talking about.”
Selina slid the lenses of her helmet up as she studied the seven plants. „I'm more of a Brontë girl.”
Ivy waved a hand. „Ugh, Mr Rochester is gross. Darcy all the way.”
280-281. oldal
| → |
|---|
Vigyázat! Felnőtt tartalom.
Morris lendületbe jött, és rámutatott, hogy Mr. Eltonról az írónő burkoltan azt állítja, hogy impotens, mert annak a ceruzának, amelyet Harriet Smith elvett tőle, nem volt bele; azután a Meggyőző érvek-ben, amikor Wentworth kapitány fölemelte Waltert, a kis csirkefogót Anne Elliot válláról… Felkapta a szöveget, és átéléssel olvasta:
– „Ám egy perc se telt bele, és Anne megszabadult tőle… valaki könyörtelenül elvitte onnan. Anne csak aztán ébredt rá, hogy Wentworth kapitány lépett közbe. Ez úgy meglepte, hogy megrohanták az érzések, elakadt a szava, még köszönetet sem tudott mondani. Mást nem tehetett, egészen a kis Charles fölé hajolt, hogy az érzelmeit csillapítsa.” Na, ehhez mit szólnak? – fejezte be nagy tisztelettel. – Ha ez nem orgazmus, akkor mi? – Fölnézett, és három döbbent arcot látott.
270. oldal
Megújulnak-e vajon a régi érzelmek? Majd elválik; ámbár hogy mindkettőjük emlékezetében felfrissült a múlt, ahhoz nem fért kétség; elkerülhetetlenül felbukkant újra; a kapitánynak akaratlanul is meg kellett említenie eljegyzésük évét ama kis beszámolók során, melyek elől a társalgásban nem térhetett ki.
67. oldal, Nyolcadik fejezet, Első könyv
Számára a séta örömét a testmozgás adta, az utolsó mosoly, melyben az esztendő a rőt faleveleket és a száradó sövényeket részelteti, valamint az, hogy elismételt magában néhányat az ősz ezernyi költői leírásából, hiszen ez az évszak sajátos és soha nem szűnő hatással bír az érző és gyengéd lélekre, és minden költőt, akit olvasni érdemes, arra késztetett, hogy megkísérelje leírni, vagy néhány sorban hangot adjon az érzéseinek.
100-101. oldal (Menő Könyvek, 2022)
– […] Nememnek csupán annyi kiváltsága van – nem túl irigylésre méltó dolog, nem kell sóvárogniuk utána –, hogy hosszabb ideig szeret, akkor is, amikor az életnek vagy a reménynek már vége.
281. oldal (Menő Könyvek, 2022)
Lehetséges, hogy a férfiak érzelemvilága többet bír, erősebb – felelt Anne –, de ugyanezen analógia alapján illetékesnek érzem magam arra az állításra, hogy a miénk viszont gyengédebb. A férfi robusztusabb, mint a nő, ám nem hosszabb életű; ez alátámasztja érzelmi kapcsolataik tartósságára vonatkozó nézetemet; és bizony nagyon nehéz volna maguknak, ha nem így lenne.
– Véleményem szerint, Mr. Elliot, a jó társaság okos, tájékozott emberek társaságát jelenti, akiknek sok mondanivalójuk van; én ezt nevezem jó társaságnak.
– Kegyed téved – felelte a férfi szelíden. – Ez nem jó társaság, hanem a legjobb. A jó társasághoz csupán születés, műveltség és jó modor szükségeltetik, és ami a műveltséget illeti, annak nem kell nagynak lennie.
159-160. oldal
Most hát ugyanazon a pamlagon ültek, mert Mrs. Musgrove készséggel adott helyet a kapitánynak – csak Mrs. Musgrove választotta el őket egymástól, bár válaszfalnak nem volt éppen jelentéktelen. A hölgy ugyanis meglehetősen terebélyes volt: az a típus, mely természeténél fogva inkább a kedélyesen vidám megnyilatkozásokra hajlik, semmint elérzékenyülésre és mélabúra; feltehetjük, hogy jótékonyan fedezte az Anne karcsú alakján, tűnődő arcán eluralkodó feszültséget, Wentworth kapitány viszont elismerést érdemel, amiért önuralommal végighallgatta az anya terjengős sóhajtozását egy olyan fiú sorsán, akivel, amíg élt, nem törődött senki.
72. oldal, Nyolcadik fejezet (Európa, 1980)