Anne Brontë személy
Idézetek
– Ti nem vágytok néha arra, hogy szépek legyetek? – kérdeztem.
– Olyan vagyok, amilyennek az Isten megteremtett – vonta meg a vállát Emily. – És nem is akarok másmilyen lenni.
– Ha nekem ilyen gondolataim támadnak – mondta Anne –, félretolom őket, és a bensőmre koncentrálok: arra, hogy a lehető legjobb ember legyek. Isten nem törődik a külsővel.
– Ő talán nem, de az emberek annál inkább. Ők a külsőnk alapján ítélnek meg, és az első benyomásnak hisznek.
A sir címet Angliából importálta a bőrgarnitúrával, a vörös mahagóni könyvespolcokkal és a bőrkötésű könyvekkel együtt, amelyek régi, megsárgult, olvasatlan oldalait bizonyára angol klasszikusok töltötték meg, tudja a fene, én csak a szokásosakat ismertem: Dickens, Bronte és Austen. De akárhogy is, a halott írók olyan szárazzá tették az irodája levegőjét, hogy a látogatásaim után órákig szétporladt cellulózt köhögtem fel.
Íme, azoknak az embereknek a listája, akiket Andrew és David tehetségtelennek, túlértékeltnek vagy egyszerűen seggfejnek tartott: […] Paul McCartney, John Lennon, Robbie Williams, […] Tony Blair […] William Shakespeare (bár hogy igazságos legyek, csak a komédiáit és néhány történelmi darabját vetik meg), Charles Dickens […] a Monty Python csoport […] David Beckham […] Steven Spielberg, Leonardo diCaprio […] Jim Morrison […] Courteney Cox és mindenki más a Jóbarátok-ból […] Marks és Spencer […] Naomi Campbell, Kate Moss, Johnny Depp […] Bart Simpson (de Homer Simpson nem), Homérosz, Vergilius, Coleridge, Keats és az összes romantikus költő, Jane Austen, az összes Bronte […] Madonna, a pápa, mindenki, akivel együtt jártak iskolába vagy egyetemre, és most befutott mint újságíró, tévés vagy bármilyen művész, és sokan, sokan mások, olyan sokan, hogy fel se tudnám itt mindet sorolni.
[…] akiket mindketten kedvelnek: Bob Dylan, Graham Greene, Quentin Tarantino és Tony Hancock. Senki másra nem emlékszem, aki dupla felemelt hüvelykujjat kapott volna kultúránk e két oltalmazójától.
184-185. oldal
– Be sem tudsz majd telni Londonnal – mondta Phoebe, és a szeme tágra nyílt, ahogy belekezdett szokásos tirádái egyikébe –, a várossal, ami tele van megaszexi brit tudósokkal, akik Jane Austent és a Brontë nővéreket olvassák.
22-23. oldal, 2. fejezet: Hosszú kávék és hosszú lábak (Móra, 2015)
Csak az Úristen a tudója, hogyan ragadott egyáltalán tollat, amikor a nagynénje úgy beojtotta a maga rögeszmés vallásosságával. Emilynek és Charlotte-nak volt annyi esze, hogy keresztülnézzen ezen a zord nagynénin, de szegény Anne-nel más volt a helyzet. Képzelje csak el, ahogy azt prézsmitálják a fülébe, hogy a nő legyen szerény, szófogadó és szendén bánatos. Micsoda kártékony vén pók a háznál!
86. oldal
A világról annyit tudtam, amennyit Shakespeare, Jane Austen, George Eliot és a Brontë nővérek műveiből leszűrhettem, márpedig arról egyikük sem írt, milyen lehet egy kibucban élni vagy Molotov-koktélt készíteni.
41. oldal
A család gyóntatója azt hajtogatta, hogy mindnyájan valamilyen céllal jövünk a világra – és az enyém az, hogy ellenkezzem. A nővéreim engedelmesebbek voltak. Nekik egyértelmű volt a céljuk: kössenek jó házasságot, és a társadalmi etikettnek megfelelően haladjanak előre az életben. Én – szegény szüleim balszerencséjére – már nyolcévesen eldöntöttem, hogy lázadni fogok: bejelentettem, hogy sosem megyek férjhez, és még ha kivégzőosztag elé visznek, akkor sem veszek fel soha kötényt, meg hogy vagy írónő vagy búvár akarok lenni (egy időben Verne Gyula miatt nem tudtam eldönteni, melyik inkább). Édesapám a Brontë nővéreket hibáztatta – én ugyanis mindig hódolattal emlegettem őket.
668. oldal (Európa, 2018)
Nem ez volt a kedvence a Brontë nővérek regényei közül – a megtiszteltetés a Jane Eyre-t illette meg, utána jött az Üvöltő szelek, a Wildfell asszonya messze lemaradva csak a harmadik helyre került –, de a másik kettőt már annyiszor olvasta, hogy a sorok között nem vártak rá meglepetések, csak régi barátokként számon tartott mondatok üdvözölték.
174. oldal, 8. fejezet - A lélekre vetülő árnyék (Könyvmolyképző, 2012)
→ |
---|
Meséltem neki a főiskolás évekről: mennyire szerettem Dickenst és a Brontë nővéreket, gyűlöltem Melville-t és a matematikát.
25. oldal